Sötétség a múltban (Bungou stray dogs fanfiction)

3. Rossz emlék

7 évvel korábban:

- Hé Chuuuuuuyaaaaa! - szólt nekem a legidegesítőbb, leg kiidegelőbb személy az egész világon.
- Mit akarsz!? - fordultam felé.
- Új feladatot kaptunk!
- Remek...
- Ja és egy új társat!
- Mivan? - lepődtem meg teljesen.
- Mori nem mondta?
- Nem igazán....
- Mindegy is! Ötkor a kikötőnél tudod hol.
- Remek.
Azzal ott is hagytam életem megrontóját. Egy új társ? Ki? Nekem miért nem szóltak? Ha olyan lesz mint ő én eltűnök esküszöm. Azonban mi is a feladat? Kellünk hárman hozzá? Akkor biztos nem valami egyszerű kis intézzétek el. Ha megint használnom kell. Nem akarom! Így is fáradt vagyok most hozzá, nem hogy ehhez a feladathoz. Legszívesebben az ágyamban aludnék, de nem tehetem.

7 évvel késöbb:

Miért jönnek elő az emlékeim? Nem akarok rá emlékezni. Hogy tehette akkor? Ahhj. Azt sem tudom most mit tegyek! Azt tudom, hogy Dazai is veszélyben van, de én? Végképp.
Az asztalom mögött ültem, és idegesen olvasgattam Tatsumi aktáját.
- Semmi! Ezt nem hiszem el! Ezeket eddig is tudtam! - csaptam le az aktát az asztalra.
- Ne erőltesd magad túl. - lépett be a terembe Koyo-san.
- Próbálom...
- Min dolgozol?
- Akimura Tatsumi.
- Rég hallottam ezt a nevet. - tűnt el az eddigi mosoly arcáról. - Miért foglalkozol vele?
- Visszatért. Ráadásul üzent is. - mutattam meg a képeket az álfozatokról.
- Az a fiú túl messzire megy! El van telve az erejével! Hogy képzeli ezt? Ráadásul nem meghalt végre? Újra át akarja élni a halál keserű ízét?
- Koyo-san! Nyugodjon meg kérem. Ha életben van akkor gondoskodnom kell róla, hogy ne legyen.
- Emlékszel mi történt akkor.
- Sajnos nem sokra amikor az volt, de igen. Emlékszem.
- Mi lesz ha most is az történik?
-... - erre nem tudtam mit mondani.
- Látod! Nekem ne kockáztasd itt az életedet. Majd küldünk másokat.
- Kérem ne! Ez az én ügyem.
- Akkor sem egyedül fogod ezt megtenni.
- Rendben, de kérem! Ne állítson le.
- Ezt még Mori igazgatóval megbeszéljük. Addig is maradj nyugton rendben?
- Na de!
-Rendben? - mondta kicsit hangosabban.
- Rendben. - dőltem hátra a székemben.
- Amúgy is sokat dolgoztál, és a pappírmunkák kész vannak. Pihenj egy kicsit. A végén még össze fogsz esni.
- Értettem. - azzal ki is ment a teremből.
Pihenni? Ugyan már. Ki tudna ilyen helyzetben pihenni? Akárhányszor csak meghallja Koyo-san a nevét, vagy csak az akkori dolgokat ideges lesz. Azonban a pihenés tényleg nem rossz ötlet. Amúgy sem tudok most semmit sem tenni.
Lehunytam a szemem, és hirtelen...
- Te? Mit keresel itt? - lettem egyszerre, dühös, és ideges.
- Tényleg te vagy az? Nem hiszem el! - szólt hozzám Tatsumi.
- Szálj ki a fejemből! Nem hagyom, hogy megint azt tedd!
- Miért vagy ilyen? Nem örülsz hogy látsz?
- Inkább mindjárt elhányom magam tőled.
- Mindig is ilyen voltál.
- Mit akarsz?
- Ez egyszerű! Téged!
- Ne dühíts fel.
- Hmm. Nem változtál. Mindegy is. Amíg itt vagy addig én irányítalak!
- Ne... Nem! - rontottam neki, de hiába eltűnt.
Fel kell ébrednem! De nem megy. De most nem zárt el teljesen, vagyis van esélyem! Gyerünk!
-Chuuya - szólított meg valaki nagyon halkan.
- Segítség! - kiálltottam.
- Chuuya! - szólított meg hangosabban.
Kinyitottam a szemem, és előredőltem az íróasztalnak támaszkodva. Gyorsan vettem a levegőt, és azt hiszem le is izzadtam.
- Minden rendben? - hajolt hozzám Koyo.
- De hogy? Ez... lehetetlen.
- Micsoda?
- Ugyan ott vagyok ahol elaludtam.
- Én ezt nem értem.
- Tatsumi... Megjelent az álmomban ha ez az volt. Azt hittem...
- Szóval megint kezdi.
- Meg kell találnom!
- Ezt mihamarabb le kell tudnunk.
- Megyek is! - álltam fel.
- Nem! Maradj itt! Nem biztonságos.
- Koyo- san! Meg tudom csinálni.
- De akkor legalább ezt a teát idd meg.
- Tudom, hogy altató van benne. Sajnálom, de nem kérem. - mentem ki a szobából.
- Légy óvatos Chuuya.

Dazai szemszöge:

Ekkor hirtelen egy lövés hallatszódott, de mintha semmi sem történt volna. Nem érzek fájdalmat, vagyis nem talált. Amint kinyitottam szemem egy vörös fényű ismerős alak állt elöttem.
- Chuuya? Mit keresel itt?
- Azt hitted kimaradok ebből az egészből idióta? Nem csak a te ügyed ez az egész. - dobta el valahova a kilőtt töltényt.
- Chuuuuuuyaaaaa! Hát eljöttél! Szóval tudtad hova szólt a meghívó? - szólt Tatsumi.
- Volt egy megérzésem, hogy itt leszel.
- Menj vissza! Ha elkap nem biztos vissza tudlak hozni. - mondtam
- Na és ki mondta, hogy majd vissza kell hozni?
- Úhhh. De magabiztos itt valaki. - nevetett fel Tatsumi.
- Fogd be, és halj meg! - dühödött fel Chuuya.
- Akkor idézzük fel a régi emlékeket Chuuya? - kérdeztem.
- Most az egyszer igen!
- Hát akkor. Lássuk mit tudtok! - mondta magabiztosan Tatsumi.

---

Nos most csak ennyit hoztam kicsit sokára igen...
Remélem azért megteszi.