Sötétség a múltban (Bungou stray dogs fanfiction)

8. Megmentettél!

Már egy hete ez megy. Reggel felkelünk, aztán csendben elkészülődünk, bemegyünk az irodába én leülök a kis vendégszobába, majd valahogy nehezen, de elfoglalom magam. Beszélni senki nem beszél velem csak nagy ívben elkerülnek, maximum Fukuzawa, vagy Atsushi azok akik váltanak velem pár szót. A kis tigris gyerek először görcsösen próbált szóba állni velem, de egyre bátrabb lett, és megmondom őszintén örültem neki. Bántotta a dolog hogy egyedül ülök ott, és mindenki retteg tőlem a nagy maffiástól. Ez tetszik, de ilyen szituációban már nem igazán.  Aztán Dazai ha volt szünete, vagy eltűnt, vagy a nyakamon lógott. Este mikor letelt a munkaideje, vagy gyorsan elugrottunk a boltba hogy legyen valami étel nála, vagy egyből haza mentünk. Unalmas mi? Szerintem is de hát ez van. Ma is ugyanez volt a szituáció. Végre végzett ez az idióta, és indulhattunk szokásos utunkra. Mikor elindultunk valamiért sokkal boldogabbnak tűnt mint eddig máskor. Mi lelhette? Kicsit zavar, de rég láttam mosolyogni. Csak úgy jókedvből nagyon nagyon rég.
Na jó nem bírom tovább!
- Min mosolyogsz?
- Jó napom van!
- Értem?
- Ugyan Chuuya! Az emberek szoktak néha mosolyogni. Még én is! Vagy azt hiszed nem szoktam?
- Nem tudom. Szoktál?
- Chuuuuyaaaa! Ne légy ennyire szívtelen! Így is alig nyitsz felém. - tettetett műsírást egy kis színészkedéssel.
- Ch.. - forgattam körbe szemeimet, és valahogy magamtól én is elmosolyodtam ezen a kis jeleneten.
- Látom te is tudsz. - mosolyodott el megint.
- Én sem vagyok szörnyeteg!
- Pedig a korrupció miatt mindig azt hiszem.

Erre a kis szólására kicsit mérges lettem, és a fejére csaptam kicsit. Ököllel. Ezután elmentünk a közeli boltba, ahol nem tudom miért de rossz érzésem támadt. Érzem hogy figyelnek, de nem csak a kamerán keresztül a biztonságiak.
- Baj van? - kérdezte Dazai.
- Figyelnek minket.
- Szóval végre észrevetted.
- Tudtál róla? Mondjuk miért is csodálkozom rajta.
- Mióta kiléptünk az irodából.
- Kik azok?
- Látod azt az alakot a bejáratnál?
- Csakis ő?
- Nem többen is vannak. Ide csak egy személy jött be tőlük a másik sorban rejtőzik.
- Hívjunk valakit?
- Mire ide érne már késő lenne.
- Ezt hogy érted?
- Mondjuk ha...
- Ha?

Nem válaszolt hanem elővette telefonját, és már hívni is kezdett valakit.
- Atsushi! - szólt a telefonba nagyon kedvesen - El tudnál jönni az irodától lévő 2. bolthoz? Igen az! Igen sürgős!
- Na? - kérdeztem meg miután letette.
- Na mi?
- Atsushi?
- Nyugi idetalál. Talán.
- Talán?
- Mehetünk? Van egy meghívásunk teára aminek a meghívóját még nem küldték el.
- Sajnos anélkül nem tudunk menni.
- Nem.

Amikor kiléptünk, és elindultunk Dazai felé láttam, hogy két alak elindul utánunk. Na de a többi hol van?
- Biztos többen vannak?
- Igen biztos. Mikor tévedtem utoljára?

Hirtelen leparkolt elöttünk két autó, és kiszálltak belőle jópáran.
- Elég forgalmas ez az utca. Nem kéne elállni így is az utat. - szólt oda nekik Dazai.
- Gyorsak leszünk nyugi. - válaszolt a vezetőjük azt hiszem.
- Nem hiszem.
- Ti csak ketten vagytok mi meg tizenketten.
- Hát akkor tanítsunk egy kis jómodort nem Dazai? - készültem fel a verekedésre.
- Mi az hogy? - mosolyodott el pszihopatásan. Na ez az a mosoly amit ismerek tőle!

Egyből nekirontottam az elöttem állónak, és úgy belerúgtam, hogy a mögötte levőt is vitte magával. Kettő minusz. Tíz maradt. Dazai sem késlekedett elintézta a rátámadó fickót. Én sem hagytam magamat aki támadt azt elintéztem. Mikor már csak öten maradtak az egyikük elővett egy kis sprayt, és a tartalmát felém fújta. Dazai ezt észrevette, és elém állt. Mire feleszméltem Dazai a földön kötött ki.
- Franc! Tünés! - kiálltotta a sprayző.

Nagy részük már így is a kocsikban ültek és próbáltak újra visszatérni a valóságba, a többit meg besegítették, és elhajtottak. Én eközben pofozgattam csipkerózsikát, aki igazából csak egy kicsit kába volt.
- Kelj fel barom, vagy kinyírlak! Hallod? - szólítgattam.
- Chuuya-san! - kiálltotta Atshushi.
- Miért csak most jöttél? - szóltam le kétségbeesetten.
- Sajnálom! Siettem ahogy csak tudtam! Mi történt?
- Valamit ráfújtak, és ilyen állapotba került. Nem tudom mit tegyek!
- Felhívom Kunikida-sant!

Nem bírtam gondolkodni, és nem tudom miért. Itt fekszik elöttem, pedig nekem kellene. Ezt az egészet nekem szánták nem neki!
Nem sokkal késöbb Kunikida is megérkezett egy kocsival. Morgolódott pár sort, majd beültettük Dazait az autóba.
- Ilyen állapotban nem tud vigyázni rád. El fog múlni a hatása a szernek, de ma biztos hogy nem. - mérte fel a helyzetet Kunikida.
- Szóval azt mondod ma valaki másnál kell aludnom?
- Igen azt. Bár most már nincs sok választásunk, és erre is vigyázni kell. Atsushi!
- Igen? - reagált egyből a kistigris.
- Ma Dazainál alszol.
- Na de...
- Ugye nem akarod hogy bajba kerüljenek?
- Nem! Mindent megteszek hogy segíthessek!
- Rendben akkor mára kaptok egy fuvart.

Én beültem hátra a kába Dazai mellé, míg Atsu előre. Kunikida elvitt minket "haza" és segített becipelni. Miután elment Atsushival egymásra néztünk, majd a futonján fekvő idiótára.
- Nem tudom Dazainak van-e még egy futonja, de ha nincs akkor alszok a kanapén te meg megkapod az enyémet.
- Nem fontos! Alszok én szívesen a kanapén.
- Elöbb inkább körbenézek.
- Én meg addig elrendezem Dazai-sant.

Körbenéztem az egész lakásban, de sehol egy plusz futon. Felelőtlen vagy Dazai! Ilyenekre nem gondolsz hogy kellhet? Miután végleg feladtam a keresést visszamentem üres kézzel a kanapén ülő Atsushihoz.
- Semmi.
- Nem probléma! De tényleg!
- Azért egy párnát, és takarót kerítek neked.
- Köszönöm!
- Ez csak természetes. Én úgyis jobban ismerem már a lakást mint te.
- Kérdezhetek valamit? - nézett rám kicsit félve.
- Persze.
- Miért utálod ennyire Dazai-sant?

Erre a kérdésre kicsit megszeppentem.
- Én ezt nem úgy mondanám, hogy utálat inkább ki nem állhatás. Száz meg száz okom van rá. Mióta először találkoztunk azóta állandóan piszkált, és szivatott. Nagyon örültem mikor végre eltűnt, de... - álltam meg egy pillanatra - De mégis hiányzott valami. Mikor pedig megtudtam, hogy a nyomozóirodába ment végre rájöttem mi hiányzik nekem. Ez az idióta itt, és a hülye poénjai. Amúgy őszintén nem is értem miért mondom el ezt most neked így mind.
- Mert ez az amit igazából érzel. - mosolygott rám Atsushi.
- Szóval azt mondod szeretem?
- N.. ne érts félre! Nem úgy értettem!

Ezen csak elmosolyodtam. Atshushi inkább úgy döntött elmegy letusolni, én pedig gondoltam nekiállok csinálni valami vacsorát legalább kettőnknek. Azonban mikor ránéztem a hétalvóra úgy éreztem a szívem egy nagyobbat dobban. Szóval tényleg ezt érezném? Szeretem őt? Miért érzem azt hogy meg akarom csókolni? Végülis Atshushi ezt nem látja, Dazai pedig nem érzi ugye? Odaléptem a futon elé, és lehajoltam hozzá. Az arcom vörösen égett, majd csak egy puszit mertem neki adni a homlokára. Ezt soha senki nem tudhatja meg! Majd visszamentem a konyhába, hogy csináljak valami vacsorát.