VI

283 34 15
                                    

Vettem egy mély levegőt miközben kissé feszülten beletúrtam barna tincseimbe, majd neki dőltem a ház oldalának, tekintetemet pedig az égbolt irányába tereltem.

A Hold, s az őt körülvevő csillagok teljes fényükbe pompáztak már ugyan is az esőt hozó gomolyfelhők addigra már elvánszorogtak a város fölül.

Lábujjaim közt éreztem az alattam lévő nedves fű szálait miktől lábaim csurom vizesek lettek. A hőmérséklet továbbra is kellemes volt, viszont a mozdulatlan levegő már kezdett éledezni.

Hirtelen motoszkálásra lettem figyelmes. Ijedten kaptam fejemet a hang irányába, mi egyenesen az egykor még búvóhelyet szolgáló bokor felől jött.

Ellöktem magam a házfalától, majd halk léptekkel hátrálni kezdtem, viszont tekintetemet makacsul a nővényen tartottam.

A hang egyre kijjebb, s kijjebb ért míg végül egy nagyobb sün dugta elő hegyes orrát. Megkönnyebbülve tettem egyik kezemet mellkasomra, majd megeresztettem egy mosolyt, s kissé begörnyedve kezdtem el megközelíteni az állatot.

- Szia kis öreg. -álltam meg előtte, majd lassan kinyújtottam a kezem és megérintettem kissé nedves, s hideg orrát. - Tiszta víz vagy... Bár biztosan hozzá vagy már szokva. -mondtam halkan, majd gyengéden simogatni kezdtem a hátán lévő tüskéket, miket ha veszélyt érez kiegyenesít, így kegyetlenül bele áll támadójába.

Pár perc múlva hirtelen valami felvillant a mögöttem lévő házból mi a Hold mellett még nagyobb világosságot nyújtott a füves területnek.

Az általam simogatott állatka a fény hatására villám sebességgel bújt vissza a bokor nedves ágainak rejtekébe minek hatására csalódottan felálltam, majd a fényforrás irányába fordultam.

Az emeleti ablakból szűrődött ki egy lámpa sárgás fénye, mitől a fákon lévő összes vízcsepp megcsillant, majd hirtelen egy alak suhant el a függöny előtt mitől az kissé meg is moccant.

Kíváncsian néztem tovább az ablakot mi kattant egyet, majd szép-lassan ki is nyitódott, végül pedig egy ismerős alak könyökölt ki a párkányra.

- Te még mindig itt vagy? -törte meg a csendet egy kis habozás után.

- Hát... Úgy látszik. -bólintottam egy apró mosoly keretében.

- De miért, és egyáltalán ki vagy Te?

- Hát... Öhm... Szóval.. -vakartam meg a fejemet miközben azon gondolkoztam, hogy mit is mondjak ugyan is az igazságot azért mégse bökhetem ki.

- Ha nem felelsz most, akkor kihívom rád a rendőrséget mert egyáltalán nem normális amit művelsz. -mondta egy kissé keményebben mi megijesztett.

- M-miért, mit művelek? Nem is tettem eddig semmi rosszat. -érveltem mire egy erőltetett nevetés hagyta el ajkait.

- Ja, persze... Szerintem is teljesen normális az, hogy egy számomra idegen lány a kertünkben mászkál az éjszaka kellős közepén. -mondta szarkasztikusan. -Meg az is normális, hogy egy kissé térd alá érő ruha van csak rajtad...

- Jó, de...

- De mi? -kérdezett rá egy kis habozás után. -Menj el inkább és nem lesz semmi gond.

- Nem mehetek el. -ráztam meg a fejemet.

- Miért is nem? -támasztotta meg fejét az egyik párkányon pihenő kezén.

- Mert... Nem.

- Ez nem válasz úgyhogy menj el, de nagyon gyorsan! Nem szívlelem az embereket, főleg az idegeneket nem. -vágta rá, majd visszahúzódott az ablakból, s erősen be is vágta azt.

Mɪᴀᴛᴛᴀᴅ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎Donde viven las historias. Descúbrelo ahora