Mɪᴀᴛᴛᴀᴅ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

XVII

Nem értem ezt az egész helyzetet...

Gondolataimba merülve szálltam egyre feljebb, s feljebb míg végül kiértem a hatalmas felhő rengetegből.

Hunyorogva vezettem körül tekintetemet az ismeretlen tájékon, majd a nyakamban logó lánc ismét életre kelt, s húzni kezdett. Engedelmesen követtem a kő által kiválasztott irányt miközben gondolataim ismét Lisa körül kezdtek el forogni.

Teljesen összezavarsz

Nem tudok normálisan a feladatomra figyelni... És, hogy ezt miért?

Mert... Mert úgy érzem, hogy nagyon is megkedveltelek.

Nem tudok csak az őrangyalod lenni.

Miért kell ezt éreznem?!

Gondolatmenetem közben észre sem vettem, hogy egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam, így volt pár olyan felhő mit már csak az utolsó pillanatokban tudtam kikerülni.

Zavartan pillantottam vissza az egyik nagyobb fellegre, majd miközben fejemet elkezdtem visszafordítani egy kiáltásra figyeltem fel.

- Állj! - kiáltott rám egy ismerős férfi hang, de már késő volt.

Hatalmas sebességgel ütköztem neki az előttem lévőnek, ki ennek hatására nagy puffanással ért földet az alattunk lévő felhő felületére.

- Úristen, minden rendben? -szálltam oda a felhőn fekvőhöz, ki nyöszörögve próbálta magát feltornázni ülőhelyzetbe.

- Legközelebb... -mondta volna tovább, de miután rám vezette tekintetét elhallgatott. - Kim Jennie? -érdeklődött egy kis habozás után.

- I-igen. -bólintottam bizonytalanul. -Ismernem kéne magát?

- Nem. -pattant fel hirtelen. -Jöjjön. -ragadta meg csuklómat, majd rángatni kezdett a felhőszéle felé.

- Várjon. -próbáltam kirántani kezemet szorításából, sikertelenül. -Mi folyik itt? Engedjen már el!

- Nem tehetem. -közölte. -A királynő már várja. Engem küldött mivel túl sokat időzött az emberek közt annak ellenére, hogy a kő már egy ideje a felhők fölé hívja magát. -fordult felém miután elértük a fellegszélét.

- De... Mégis miért hívatnak? -rántottam ki végül kezemet markából. -N-nem tettem semmit.

- Ezt a királynőnek magyarázza. -tette ki maga elé kezeit. -Én nem tudok semmiről, viszont Ő mindenkit szemmel tart, s tudja ki mit csinál.

- Francba. -morogtam.

- Hogy mondta? -nézett rám értetlenül.

- Semmi-semmi, nem fontos. -legyintettem.

- Akkor jöjjön. -intett, majd elrugaszkodott a felhőszéléről, s a mélybe vetette magát.

Erről is Lisa tehet.

Miért kell ilyennek lennie? Miért váltotta ki belőlem azt amit?

Minden... Minden, az Én hibám...

Miért kellett ténylegesen megkedvelnem?

- Jennie! -hallottam meg a távolból a királynő küldöncét. -Jöjjön!

Egy sóhajt követően Én is elrugaszkodtam a felhőszéléről, majd zuhanni kezdtem.

De hiányzott ez már.

Elmosolyodtam, majd kezeimet széttártam, s hagytam, hogy a kellemesen hűvös levegő körülölelje testemet.

Miután úgy éreztem, hogy most már ideje lenne szárnyat bontani, előhúztam hatalmas, hófehér szárnyaim, majd csaptam velük párat, s a férfi felé vettem az irányt.

***

Idegesen szálltam le a kísérőmmel a nyomomban, a hatalmas kastélyt körülölelő, kovácsoltvas kapuk előtt.

Ledermedve álltam miközben tekintetemet makacsul a kastély, kristály ajtajain tartottam.

- Menjen. -lépett mellém egy kis habozás utána férfi, minek hatására összerezzentem egy kicsit.

Vettem egy mély levegőt, majd félve megindultam a bejárat felé.

Pontosan tudtam, hogy mi miatt hívattak be, és nagyon féltem, hogy ennek mi lesz a következménye, viszont nem futamodhattam meg. Egyszer úgyis kiderült volna minden, és az időmúlásával lehetett még nagyobb baj keletkezett volna.

Miután elértük a hatalmas kristály lapot, mi elválasztott az ideges királynőtől, teljesen hatalmába kerített a félelem.

Nem a leszidástól féltem, hanem attól, hogy elvesznek Lisa mellöl, hogy egy másik ember mellé kerülök, ki talán egy másik városba él, így még csak véletlenül sem találkozhatok többet a lánnyal.

A küldönc lassan felemelte kezét, majd miután ökölbe szorította egy kis habozást követően kopogtatott párat az ajtón.

- Na végre. -tárult ki hirtelen az ajtó, majd a királynő ideges tekintetével találtam magam szembe. -Gyere. -intett egyet, majd olyan lendülettel fordított nekem hátat, hogy fehér, ezüstös tincsekkel tarkított, befont haja átlibbent a másik vállára.

Nyeltem egy nagyot, majd bátortalan léptekkel bementem a kastélyba, majd miután kellő távolságba értem az ajtótól az hatalmas erővel becsapódott.

- Ugye tudod, hogy szabályt szegtél?! -idegeskedett a nő, de mindvégig háttal nekem. -Érthetően elmondtam a szabályokat. Érdekes, Chaeyoung betartotta őket, neked ez miért nem sikerült? -fordult végre felé egész testével, majd rám vezette szikrákat szóró tekintetét.

- E-elnézést felség... -hajtottam le fejemet. -É-Én, csak...

- Áthelyezlek. -vágott szavamba.

- Hogy mi? -kaptam fel fejemet.

- Jól hallottad. -fonta össze maga előtt kezeit. -A város az ugyan az marad sajnos, de megtiltom, hogy még egyszer Lisa közelébe mehess. -emelte fel mutató ujját. -Mostantól mindenki megszűnik körülötted, csak is az új embereddel törődhetsz aki nem más mint Kim Dahyun.

- De...

- Nincs de! Elmehetsz. A kő, majd segít merre találod. -közölte, majd már ki is tárult a mögöttem lévő hatalmas ajtó.