Mɪᴀᴛᴛᴀᴅ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

VIII

Most mitévő legyek?...

Lalisa mérges rám.. Sőt ez nem kifejezés, biztos vagyok abban, hogy ezzel a tettemmel megutáltattam magam.

Ráadásul Roséhoz sem tudok most fordulni egy kis segítségért ugyanis fogalmam sincs, hogy merre lehet...

Kész vicc vagyok. Még napok se teltek el mióta itt vagyok, de már most mindent elszúrtam.

Lassan haladtam a mostanra diákokkal tömött utcákon, nem törődve azzal, hogy bárkinek is neki megyek. Gondolataim szüntelen a lányon, s az általam elszakított képen jártak, így még a furcsálló tekinteteket sem vettem magamra.

- Hé. -lépett elém egy ismeretlen, így kénytelen voltam megállni. -Új vagy itt? -érdeklődött kissé mély hangjával, miközben rávezettem tekintetemet.

- Igen, tegnap este érkeztem. -feleltem miközben alaposabban szemügyre vettem az idegen fiút.

Barnás-szürkés, szél fújta haja kissé szemébe lógott, míg barna, mandula vágású szemeivel arcomat fürkészte.

- Csak mert az iskola arra va... -mondta volna tovább, de hirtelen a fiú mögül egy ismerős hang kiáltott fel.

- Jennie! -rohant oda hozzám Rosé a fiút kikerülve. -Nem gondoltam volna, hogy újra találkozni fogunk. -mondta miközben magához rántott egy szoros ölelés erejéig.

- Én sem, de most annyira örülök neked. -viszonoztam ölelését, majd egy kis habozás után eltávolodtunk egymástól.

- Látom azért van akit ismersz már. -mosolyodott el a Rosé mögött álló fiú, kinek még mindig nem tudtam a nevét. -Viszont még Téged sem láttalak itt. -terelte tekintetét a lány felé.

- Én is új vagyok. -felelte mosolyogva.

- Rosé! Várj már meg. -sietett oda hozzánk egy tőlem talán egy-két centivel alacsonyabb lány. -Így akarsz Te engem védeni, hogy elfutsz mellőlem?! -nevetett fel kissé miután odaért a kis körünkhöz.

- Te... Elmondtad neki? -kaptam fejemet Rosé felé, ki ijedten nézett rám.

- Hát... Öhm... -hebegett- habogott, miközben idegesen meredtem szemeibe, válaszára várva.

- Mi? Akkor Te is...? -mondta volna tovább a mellette álló, de Én szavába vágtam.

- Csend! -förmedtem rá. -Rosé... -tereltem tekintetemet ismét rá. -Ugye tudod, hogy nem rögtön kellett volna közölnöd, sőt lehet, hogy nem is kellett volna. -fontam össze magam előtt a karjaim.

- Tudom. -motyogta lehajtott fejjel.

- Na álljunk csak meg egy szóra. -nevetett fel az ismeretlen fiú. -Nagyon le vagyok maradva, miről is van most szó pontosan?

- Hát... Ez hosszú. -legyintettem. -Viszont a nevedet még nem tudom, ellenben veled. -próbáltam terelni a témát.

- A nevem Minho, kinek sok a szabad ideje, így szívesen meghallgatná a meséteket. -jelent meg arcán egy hatalmas mosoly.

- Az Én nevem viszont Jisoo, ki nem akar elkésni a suliból, így induljunk. -közölte, majd belekarolt a mellettem lévőbe, s húzni kezdte az iskola irányába.

- Csak nyugalom. -emelte fel Minho az egyik kezét, majd rápillantott a csuklóján helyet kapó órájára. -Még van húsz kerek percünk. Tíz perc, s bent vagyunk, szóval ráérünk. -vonta meg egyik vállát.