Mɪᴀᴛᴛᴀᴅ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

IV

Minél közelebb mentünk a kastély bejáratához Én annál idegesebb lettem mit a mögöttem lévő lány biztosan meg is érzett, mivel egyre erősebben szorítottam csuklóját.

- J-Jennie. -szólított meg fájdalmas hangon. -Értem Én, hogy izgulsz, de attól még nem kell elszorítanod a vérkeringésemet. -kezdte el kihúzni csuklóját szorításomból.

- Sajnálom. -engedtem el végül a lányt, majd vissza engedtem magam mellé a kezemet.

- Hé... -sietett mellém. -Ne izgulj. A királynő megmondta, neki rád van szüksége. Lehet, hogy a végén még kedvelni is fogjátok egymást. -jelent meg arcán egy széles mosoly.

- Remélem. -mondtam alig hallhatóan.

- Ha meg nem... -kulcsolta össze ujjainkat. -Rám mindig számíthatsz, segítek ha baj van. -szorított rá egyet kezemre biztatás képen.

- Érdekes, reggel még nem ezt mondtad. -néztem rá felvont szemöldökkel , majd széttártam ujjaimat így sikeresen kihúztam kezemet a lány szorításából.

- Jó tudom, de nem úgy értettem. -torpant meg hirtelen. -Nem értem, hogy mi van veled... Nemrég még olyan jó kedved volt, most meg?! -rázta meg értetlenül fejét.

- ... Gyere inkább, mert elkésünk ma is. -biccentettem egyet a kastély irányába. -Vagy mehetek egyedül is. -léptem egyet előre, majd ismét megálltam.

- Ne, jövök inkább. -indult meg végül Ő is.

Egy aprót bólintottam, majd megvártam, hogy a lány mellém érjen.

- Egyébként haragszol rám valamiért? -érdeklődött miután mellém lépett.

- Nem. -vágtam rá, majd ismét megindultam a kastély bejárata felé, de ezúttal Roséval a nyomomban.

- Akkor miért vagy ilyen?

- Milyen? -kérdeztem vissza egy kissé idegesen.

- Hagyjuk... -legyintett egyet, majd tekintetét az előttünk lévő útra terelte. -Betudom a feszültségnek. -mondta alig hallhatóan.

Néma csendben haladtunk tovább a hatalmas kristály ajtók felé mi mögött már biztos voltam abban, hogy a királynő vár minket.

Itt az idő.

A mai napon találkozhatok azzal a személlyel kit el kell kísérnem halála napjáig... Ki lehet, hogy fenekestül felforgatja, s meg is keseríti egyben az életemet.

Úgy álltam meg a hatalmas ajtók előtt, hogy már remegtem az idegtől. Kezemet lassan a kilincs irányába tereltem, majd bizonytalanul, de rámarkoltam arra.

Lehunytam a szemeimet, majd vettem egy mély levegőt. Hirtelen egy kissé hideg kezet éreztem meg kézfejemen mire rögtön ki is nyitottam a szemeimet, s ránéztem a kilincsen pihenő végtagomra min Rosé keze kapott helyet.

- Menjünk. -mondta halkan, majd óvatosan tolni kezdte kezeinket, így a súlyos kristálylap lassan, de elkezdett kinyílni.

Nem, nem akarok bemenni... Ki kell valamit találnom.

- Várj. -kaptam fejemet a lány felé.

- Mi a baj? -lazította el izmait, így az ajtó vissza csukódott.

- Én... Azt hiszem, hogy otthon hagytam valamit. -húztam ki kezemet a lány keze és az ajtó kilincse közül. -Elmegyek érte, Te addig nyugodtam bemehetsz. -erőltettem magamra egy mosolyt, majd gyors léptekkel elindultam a kastélyt körül lévő kerítés kapuja felé.