𝑭𝒆𝒆𝒍𝒊𝒏𝒈𝒔(𝑨𝒗𝒆𝒏𝒈𝒆𝒓𝒔 𝒇.𝒇.)

3.rész

2 óra alvás után felkeltem és nem bírtam aludni, ezért úgy határoztam, lemegyek jégkrémet enni.
Kimásztam az agyból, mire Peter így szólt:
-Minden oké?
-Persze, csak nem tudok aludni így lemegyek jégkrémet enni.
-Veled tartok.
-Okééé, enyém a csokis!-nyitottam ki az ajtót, majd elkezdtem rohanni a lépcsőn.
-Meglátjuk-futott utánnam.
Végül egszerre fogtuk meg a csokis jégkrémes dobozt.
Elővettem két kanalat, az egyiket Peter kezébe nyomtam a másikkal pedig én kajáltam.

-Ki jön kosarazni?-kérdezte Tony.
Apuval egymásra néztünk, majd bólintottunk.
-Mi megyünk!
-Én is megyek!-szólt Peter.
Tudni illik, mi apuval nagyon jók vagyunk kosárban,és bárkit leverünk.
Hát most sem lett másképp.
-Basszus, egyre jobbak vagytok! -támaszkodott Tony a térdére.
Apu és én egymásra vigyorogtunk és lepacsiztunk.
-Hol tanultál meg ilyen jól kosarazni?-kérdezte Peter.
-Apu tanított meg.-mosolyogtam.
Bólintott, majd tovább játszottunk.

Később bementünk, én pedig kivettem a hűtőből egy üveg ásványvizet.
-Ki nyert?-kérdezte Wanda.
-Szokás szerint mi-vigyorgott apu.
-Ha valaki magas könnyű-duzzogott Tony.
-Tony, ne durcizz már-nevetett Nat.
-Én? Soha.
-Aham-forgatta meg szemeit Nat.
Felnevettem, majd felmentem a szobámba. Elővettem a laptomom, és elkezdtem filmezni.
-Carly, ha éhes vagy gyere kajálni!-nyitott be apu később.
-Megyek-álltam fel.
Lementünk a konyhába, ahol egy nagy pizzás dobozt láttam meg.
-Nyamiii!-ültem le.
Kaja után, mikor mindenki felment még maradtam a konyhában és hirtelen két kezet éreztem a derekamon.
-Benne vagy az éjszakai sétában?-suttogta a fülebmbe.
-Ühüm-vigyorogtam.
-Szuper. Miután mindenki elaludt mehetünk.
-Oké.
Ahw, de jó, az illata!*-*

Megvártuk még mindenki elalszik,majd felmentünk Peter szobájába. Felkapott az ölébe, a nyaka köré kulcsoltam ujaimat és kirepültünk az ablakon.
Leültünk egy ház tetejére és elkezdtünk beszélgetni.

Megtudtam róla, hogy a nénikéjével, Mayjel él, és a bácsikája meghalt.
-Köszönöm-mondta.
-Mégis mit?-lepődtem meg.
-A legtöbb, sőt minden ember erre úgy reagál, hogy: "Jajj nagyon sajnálom, áterzem a helyzetedet!" A nagy büdös francokat sajnálják, és érzik át. Így van ez a rokonokkal is. Elmennek a temetésre sírnak, pár nap múlva pedig élik tovább az életüket.
Erre nem tudtam mit reagálni, csak közelebb mentem hozzá és szorosan megöleltem, ő pedig visszaölelt.
-Nem fázol?-kérdezte halkan.
Most mondjam azt, hogy igen? Vagy nem? Végülis picit fázok, de nem vészes.
Peter látva gondolkodó fejemet, felnevetett, levette pulcsiját és odadta.
Felvettem, felhúztam a térdeimet, rákulcsoltam ujjaimat és megtámasztottam az államat.
Ekkor Peter megfogta a derkamat magához húzott, és fejét a fejemre döntötte.
Hajnali 4 óráig beszélgettünk, nevettünk, néztük az égboltot, vagy éppen csendben ücsörögtünk.
Visszaérve, bementünk az ablakon, lehuppantunk az ágyra, majd elterültünk.
-Csak én nem tudok aludni?-szólalt meg egy kis idő után.
-Nem, én sem tudok-fordultam szembe vele.
-Jégkrém?
-Ahh, gyanús lesz, hogy "csak úgy" eltűnik-nevettem fel.
-Jogos-mosolygott-Akkor film?.
-Az jöhet.-bólintottam.
Felállt, berakott egy filmet, majd visszalült mellém, megfogta a derekamat és fejét a vállamon pihentette.