,,Vadállat."

Tizenkettedik fejezet

A kis találkánk után nagyon elfáradtam. Persze első dolgom volt Zsozsonak elmesélni az egészet, mivel ő is mindig beszámol a Levivel történtekről. Ő nem az osztálytársával jár, de akkor is mindig mesél nekem. Szóval értitek.

Mikor hazaértem nyilván az ágyamhoz suhantam volna, viszont a titkos vadászösztöneimnek köszönhetően az istállóba klaffogtam a már jól ismert prédámhoz. Gyorsan bevándoroltam a legutolsó boxhoz. Megláttam az éppen táplálkozó Savaria fekete, fénylő sörényét. Benyitottam és úgy érztem, hogy már régen voltam vele kinn, így kezdenem kéne vele valamit. Biztosan ő is már nagyon unatkozhat, és az, hogy minden egyes lótól el van szigetelve.. na igen, hatalmas szemétség.

Előhoztam egy aranyos kis pálcát és egy futószárat. Visszafutottam a nyergesbe és kihoztam egy kantárt. A zabla csilingelésére és a csatok csattogására a lovak érdekesen néztek rám; az istálló bal szárnyának a végébe ki vinne egy kantárt?

Lassan fölhúztam a fejére a kantárt, de egy cuki kis fülvédőt is tettem a fejére. A kötős fülvédőt összekötöttem a torka alatt. Most egy kisorrszíjas kantárt hoztam neki, ami még szokatlan volt számára.
A szájánál becsatoltam a vékony, puha bőrszárat. Erre felemelte a fejét, és kérdőn rám nézett. Habár én megbíztam benne, nem tudhattam, hogy egy csődör mit érezhet. Féltem, hogy bármikor is támadni fog. De nem tette.

Egy kis idő után már csak rám nézett, de a száját folyamatosan mozgatni akarta. Kuncogva lehúztam mutatóujjamat az alsó ajkán, mire az élettelenül remegett, mint a kocsonya.
-Gyere-szóltam a szénfekete lónak.
Engedelmesen követett, míg én összeszettem a futószár bőrszárát.

~~~

Megálltam a marhalegelő előtt.
Letettem a rengeteg csomagomat, és csípőre tettem a kezemet. Savaria vidáman sétált mögöttem, maga után húzva a futószár belegabalyodós részeit. Az ő hátára is fel volt csatolva pár kosár ez meg az.

Csettintettem a nyelvemmel, mire a pompás ló értelmesen figyelt rám. Odasétált hozzám, majd felvettem a földről a már sáros, de fénylő szárat.
-Okos fiú-nyúltam az egyik táskába, amiből kivettem egy istenien kinéző répát.

~~~

-Elég a pihenésből!-szóltam Savariára-Gyere!
A mén rámnézett, és közelebb lépett. Összeszedtem a futószárat, és alrébb mentem egy picivel. Engedtem, hogy kimenjen egy szép körre, és egy gyönyörű lépésbe kezdett.
Néha mondtam pár dolgot, például a "Nagyon szép!" és a "Szuper!" valamint a "Rendben van!" mondatokat váltogattam folyamatosan.

A csődör már könnyített vágtában volt, amikor szinte feleszméltem. Estefele volt, és nem ártott volna hazafele indulni. Egy kicsit meghúztam a szárat, jelezvén, hogy lassítson, de nem tette. Savaria egyátalán nem figyelt rám, és ez most történt első alkalommal.

-Savaria!-szóltam rá, de mit sem ért.
A csődör egyre gyorsabban galoppozott egy 20 méteres körön, én pedig kezdtem elszédülni.

-SAVARIA!-üvöltöttem. A mén kissé idefigyelt, egy ügetés-szerű valamibe kezdett.
Egy kicsit visszaszereztem a térlátásomból, habár olyan nehéz volt az eget és a talajt megkülönböztetni.
Minta beszívtam volna. Valószínűleg alacsony lett a vérnyomásom, minten elszineződött, és alig láttam valamit.

A szemem sarkából láttam, hogy a fekete ló felém lódul, de majdnem teljesen tehetetlen voltam. Azon a ponton voltam, hogy én itt azonnal hányok. Nem tudom, hogy hánytam-e, mert egyszerűen lehúzott valami, és a következő emlékem már máshonnan van.