,,Vadállat."

Tizennegyedik fejezet

Sziasztok!
Még mielőtt belekezdenénk, úgy döntöttem, hogy a szereplők korát megváltoztatom. Az előző részekhez nyilván nem fogok hozzányúlni, de ettől a résztől kezdve Zsozso 17 éves, Levi 19, Peti szintén 19, és Dorottya 18. Most ennek még annyira nincs jelentőssége, de a jövőben ennek nagyobb figyelmet is fogunk majd szentelni! Valamint, annyi változás, hogy szereplőink jelenleg nyári szüneti napjaikat élvezik ;)

Szerintem legfeljebb két perc telt el. Peti kocogva tért vissza, míg anya és apa gyors léptekkel igyekeztek felém.
-Dorottya! Jesszusom!-hagyta el anyukám száját, amint felém közelített.
Petire néztem, és a tekintetemből tudott olvasni. Egyértelműen egy "kérlek ne, miért csinálod ezt velem, ments meg" fejet vágtam. A szüleim mindenben túlaggódják dolgokat, csak a lovaglásban nem.
"Hello."
-Hpffmm.
-Még szerintem a gyógyszerek hatása alatt van-szólt Peti a szüleimhez.
Ők egyetértően bólintottak, és elkezdtek kérdezgetni mindenről. Amire tudtam, fejrázással vagy hümmögéssel válaszoltam. A többire nem nagyon mondtam semmit, csak legyintettem a kezemmel, hogy minden rendben, csak hagyjanak már békében.
Egyébként azon gondolkodtam, hogy hogyan kerültem én ide. Hál' Istennek a szüleim pár perc beszéd után erről kezdtek beszélni.
-Ez az egész úgy kezdődött, hogy te feltehetőleg Savariával voltál kint Zsivoti úr legelőjén. Nem tudom, hogy mit kerestél ott, de nagyon nem kellett volna, főleg azzal a lóval-ezekre a szavakra sértődött arcot vágtam, de továbbra is hallgattam.- Nem tudjuk mi történt akkor veled, valószínűleg az a gebe megtámadott.
Cselekedni akartam volna, de feleszméltem. "Dorka, ágyhoz vagy kötve, nem tudod irányítani, hogy mit beszélsz, mit akarsz. Inkább csak hallgass és ne figyelj."-mondtam magamban.
-Peti vett téged észre, nem tudom, hogy Ő miért járt ott, de ebben az esetben egyátalán nem is érdekel minket. Minket a te állapotod érdekel-szólt édesapám.- Ekkor azonnal szólt nekünk. Savariához rögtön állatorvost kellett hívnunk. Niki azt mondta, ott marad, de valószínűleg az a ló teljesen elvesztette az agyát. Nyugtatót kellett bele lőni. Az állatklinikán van-folytatta apa.
-Ugye nem altatják el?-szólt halkan a mellettem fekvő hölgy. Valószínűleg 60-egypár éves, nem tudom, miért van ilyenkor fenn, de én eddig azt hittem, hogy halott.
-Nem hinném, de meglehet-apa sóhajtott.
-Valószínűleg az idegeivel van valami probléma-csatlakozott be anya.
A hölgy megértően bólintott. Azt hittem egyet fog érteni abban, hogy semmiképpen sem kéne elaltatni az állatot, de rosszul gondoltam.
-Így is van. Az ilyen veszélyes állatokat nem szabad még több hasonló eset esélyének kitenni- bólogatott a nő.
Peti igyekezett terelni egy kicsit a témát. Láttam rajta, és a szüleimen is, hogy elég fáradtak.
Most egy kicsit össze tudtam szedni a mottóimat és a gondolataimat.
-Nyugodtan menjetek haza aludni-mondtam cérnavékony hangon.
-Már gondoltunk rá-nézett körbe a megtépázott csapaton anya.
-Mi szerintem megyünk. Majd délután még jövünk. De szerintem egy percet sem fogunk majd tudni aludni..-sóhajtotta apa.
Peti mutatott, hogy még egy kis időt itt szeretne lenni, és hogy a szüleim csak menjenek.
-Ne haragudj, néha a szüleim nagyon aggódnak- a hangom remegett.
-Semmi baj. Egyébként egy fél műtéten túl vagy már. A második felében a főorvos közölte, hogy vannak nagyobb műtétei is, hatalmas várólistával, így abbahagyták. Még a pontos diagnózisodat sem tudjuk, csak azt, hogy jópár csontod eltört, vagy megrepedt, de még ezen kívül lenne pár dolog- húzta mosolyra a száját.
-Zsozso tud róla?-kérdeztem, de a felénél elment a hangom.
-Attól tartok, még nem. Tervemben van felhívni őt, a te telefonod valahol a csomagodban van.
-Milyen csomagom?-elkerekedett szemekkel bámultam fáradt tekintetébe.
-Ha nem lett volna egyértelmű, bennfogtak a kórházban- tekintete mélyen az enyémbe fúródott.
-Ne-ejtettem ki a számon.
-Istenem, én itt helyben kidőlök-sóhajtotta.- Habár nem szeretem a kávét, a szüleiddel együtt 3 erős feketét megittam már, valamint másfél Redbullt is. A másik felét apukád itta meg. De így sem bírom!-mondta.
-Nyugi, te is hazamehetsz bármikor-mozdítottam meg felé a zsibbadt kezemet.
-Rendben.. azt hiszem én is megyek. De esküszöm, hamar visszajövök majd-mondta, majd puszit nyomott a homlokomra.
-Rendben. Csak a telefonomat add ide, kérlek.
Kikereste a bőröndömből, és a kezembe adta.
-Szia!- köszönt el tőlem, mielőtt kilépett volna a fehér ajtón.
-Szia-mondtam, majd abban a szent pillanatban, valószínűleg a gyógyszerek hatása miatt azonnal elaludtam.