Piton álomnő főzete

17. A harc elkezdődik

Piton lakrésze ragyogott a tisztaságtól. A bájitaltan tanár az elmúlt néhány órában minden létező házimunkát elvégzett. Takarított, port törölt, rendet rakott. Közben néha idegesen hol a kandallóra, hol az ajtóra nézett, látogatóra várva.
Túl nagy volt a csend.

Munka alatt ezerszer és ezerszer átgondolta a könyvtár előtti jelenetet, de úgy érezte, nem tévedhetett. Lebukott. De akkor hol marad Hermione? Miért nem jön számon kérni – egyedül vagy kísérettel? Úgy gondolta, a lány elég bátor ahhoz, hogy merjen lépni valamit. Semmiképpen sem fog csendben hallgatni. Hacsak… hacsak nem jut arra a következtetésre, hogy nem bánja a történteket. De ez túl szép álom volt…

Kilenc után – egyszerre érezve megkönnyebbülést és csalódást, felsóhajtott. A mai nap már nem kell látogatókra számítania, elmúlt a takarodó ideje.

Alig telt el tizenöt perc, mikor kopogtak. Az ajtóban maga az igazgató állt, komoly arckifejezéssel.

- Feljönnél az irodámba, Perselus? – kérdezte. – Meg kéne beszélnünk egy fontos dolgot!

Piton megsemmisülten követte.

Hermione amikor kirohant a kastélyból, a tó partjához tartott. Nem, nem akarta vízbe fojtani magát, csak egy kis nyugalomra vágyott, hogy gondolkozhasson.

Újra és újra lepergette fejében az eseményeket. Draco, azaz Piton a konyhában ült. Beszélgetni kezdtek. Tényleg olyan furcsán viselkedett a fiú… egyfolytában Pitonról faggatta, és arról győzködte, adjon neki esélyt. Erre ő erősködött, a férfi pedig nem mondott nemet. Kihasználta a helyzetet. De… végül is mit várhatott tőle? A mardekárosok éppen erről híresek.

Gondolatait megzavarta, amikor Draco mellé lépett.

- Mi a baj, Hermione? – kérdezte sután. Nem az a típus volt, aki lányokkal lelkizik.

- Baj? Ugyan, semmi – melodramatizált a lány. – Mégis mi lenne a baj? Gondoltál arra, mekkora szemétség volt tőled, hogy hetekig azt hittem, veled beszéltem? Ha elmondtad volna, mire készülsz, ez nem fordul elő!

- Hé, ne légy igazságtalan! Honnan tudhattam volna, hogy találkoztál Pitonnal? Este volt már, miért mentél vissza a konyhába?

- Mert beszélni akartam veled! Szükségem volt rád azok után… - itt hirtelen elhallgatott, és felderült egy pillanatra. Hiszen akkor aznap este Piton nem ment Petuniához! Őt választotta, nem azt a nőt! Pedig ha Draco elcsavarta Petunia fejét Pitonként… - Mondd csak, mit csináltál Petuniával? – szegezte a fiúnak hirtelen a kérdést.

- Erről egy úriember nem beszél… - kacsintott Draco, aki nehezen tudta követni a lány csapongó gondolatmenetét.

- És mióta vagy te úriember? – nevette el magát Hermione. – De csak annyit árulj el, azért volt másnap reggel olyan dühös, mert rájött, hogy veled töltötte az éjszakát, és nem Pitonnal?

Draco az emlék hatására hangosan felkacagott.

- Ó igen! Reggel nem ittam újra százfűlé főzetet, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Nem volt semmi, gondolhatod! Azonnal rám kiáltott, hogy takarodjak az ágyából, de amikor meztelenül kiszálltam a takaró alól, az sem tetszett neki! Azaz én minden bizonnyal tetszettem neki, de a helyzettel nem volt kibékülve…