18. Piton csele

1.7K 102 4
                                    

- Roppant romantikus páros, nem gondolod Lucius? – hallotta Hermione közvetlen közelről. Körbepillantott, mire észrevette, hogy Piton nappalijában értek földet hoppanálás után. Ez mindenképpen rosszat jelentett. A kanapén maga Voldemort üldögélt, mellette Lucius Malfoy térdelt szolgai módon.

Eddigre már Piton is talpra ugrott, és védelmezőn a lány elé lépett. Voldemort felnevetett.

- Te sohasem változol. Lucius, zárd a hölgyet egy szobába, de előtte vedd el a pálcáját. Nekem beszédem van az árulóval.

Hermione nem adta könnyen a pálcáját. Először varázsolni igyekezett, majd amikor nem járt sikerrel, körmét használta Draco apja ellen. Pár perc küzdelem után a pincébe zárták, amit csak egy vasajtó kötött össze a külvilággal. Nyáron még borospinceként funkcionált a helyiség, de a halálfalók mindent kipakoltak belőle, csak a csupasz és hideg föld maradt. A lány tehetetlen volt, mert az ajtó rengeteg védővarázslattal volt ellátva. Nem tehetett semmit, csak várt. Semmiképpen sem akart pánikba esni. Résen lesz, és ha adódik egy jó alkalom, megpróbál kijutni. Inkább haljon meg harcban, mint fogolyként.

Piton kettesben maradt a Sötét Nagyúrral.

- A főzetek miatt hivatott? Még nincsenek kész. Januárban lesz kész a következő adag – közölte nyugodtan Piton. Ki kell vágnia magát, majd megmenteni a lányt. Miért kapaszkodott a karjába? Igaz, lehetett volna figyelmesebb is, és akkor ez nem fordul elő. Talán sikerül újból jól hazudnia.

- Piton, Piton – sóhajtott színpadiasan Voldemort. – Mit gondolsz, miért jöttünk a házadba? Az elmúlt órákban rengeteg bizonyítékot találtunk, miszerint nyáron itt bújtattad Harry Pottert, ráadásul Lucius fiával együtt. Biztos vagyok benne, neked köszönhetem, hogy nyáron nem tudtam elrabolni Pottert. Ezek után még van pofád ilyen színházat játszani előttem? Te előbb utóbb mindig csalódást okozol nekem! Szívem szerint most azonnal megölnélek, de a diáklánnyal jó ötletet adtál nekem. Ő Potter kis sárvérűje, nem igaz? Biztos szereti annyira, hogy végre hajlandó legyen kiállni ellenem…

- Potter eddig is mindig kiállt veled. Te voltál az, aki mindig alul maradt – köpte ki a professzor. Ha már meg kell halnia, büszkén teszi. Percek múlva kínokkal küzdve feküdt a földön. Voldemort sohasem szívelhette a kritikát.

- Nem láttátok Hermionét? – kérdezte Draco Rontól és Harrytől a Nagyteremben vacsora közben.

- Nem. Reggel elment rendügyben Pitonnak segíteni. Azóta nem láttam – rázta a fejét Harry. – Biztos a könyvtárba ment, miután végzett.

- És enni sem jött le? – kérdezte gúnyosan a madekáros. – Látom, nagyon hiányzik nektek a barátnőtök. Mindenesetre én azért megnézem, hol lehet.

- Majd szólj neki, hogy aggódunk érte, jöjjön a klubhelyiségbe – szólt utána Ron tele szájjal.

Draco először a pincébe nézett le. Mikor a kopogására senki sem válaszolt, megnézte a könyvtárat is, majd a többi helyet, ahol a lány elő szokott fordulni. Mikor sehol sem járt sikerrel, visszament a pincébe. Piton lakosztálya előtt összefutott Dumbledore igazgatóval.

- Mit keres itt? – kérdezte Dracot.

- Hermione Grangert, uram. Reggel óta nem láttam.

- Piton professzor sincs sehol. Órákkal ezelőtt szükség lett volna a bájitalra, amit főztek délelőtt. Szóval mindketten eltűntek? Ez felettébb érdekes… - simította végig a szakállát, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve kinyitotta az ajtót. Nem tiltakozott, amikor Draco követte be a lakrészbe.

Piton álomnő főzeteDonde viven las historias. Descúbrelo ahora