19. Lucius és Bellatrix akcióban

1.6K 101 28
                                    

Lucius Malfoy jókedvűen lefutott a pincébe. Büszke volt magára, hogy Voldemort megjutalmazta. Most az övé Hermione Granger, áruló fiának kis barátnője. Megkeserüli még azt is, hogy egyáltalán a világra jött! Fia helyett most őt alázza meg.

Belépett a foglyok szobájába, majd becsukta az ajtót. Azok ketten békésen aludtak a sarokban egymásra borulva. Olyan békésen, mintha nem is foglyok lennének. Még arra se ébredtek fel, hogy a varázsló belépett. Micsoda figyelmetlenség!

- Ez kezd egyre érdekesebb lenni – vigyorgott Lucius. – Kedves Perselus. Újabban már a diákjaiddal alszol? Ráadásul a legbénább házból? Csak azt ne mond, hogy már McGalagonnyal is összefeküdtél!

Piton és Hermione ijedten ugrottak fel. Malfoy állt előttük, kivont pálcával. A varázsló egy pálcamozdulattal megkötözte a fegyvertelen bájitaltanárt, majd a lány elé lépett.

- Szeretném, ha most elszórakoztatnál egy kicsit – búgta a fülébe, majd finoman beleharapott. Hermione igyekezett tiltakozni, és körmét a férfi karjába vájta. – Mutasd meg, mit tudsz! Pitonnak mivel szoktál kedveskedni esténként, mikor elbújtok a bájitalszertárban? – miközben beszélt, leszorította a lány mindkét kezét, és egyre durvábban harapdálta.

- Ha Voldemort megtudja, hogy a lányhoz nyúltál, megöl! – kiáltotta Piton, miközben igyekezett lerángatni magáról az erős köteleket. Tehetetlen volt.

- Ugyan… éppen ő volt az, aki szabad kezet adott nekem. Már nincs szüksége rátok. Holnap megöli Pottert, és akkor miénk a világ – nevetett Lucius, majd letépte Hermionéról a blúzt. A lány kétségbeesetten védekezett. Rúgott, harapott, tépett, amit ért. Egy sikeres mozdulattal kirúgta Lucius kezéből a pálcát, aki erre pofon vágta. A lány a földre zuhant, Lucius pedig azonnal rámászott. Durván csókolni, harapni kezdte, míg keze a ruháját tépte. Hermione már nem tudott védekezni, de nem is adta meg magát.

Piton ezalatt a földön kúszott a gazdátlanná vált varázspálca felé.

Voldemort álmában lerázta magáról a tucatnyi Harry Pottert, és felegyenesedett. Meztelen álomtársa – az első Harry Potter, bizonyára a csapat alfa hímje :) - elismerően pásztázta végig testét pillantásával, majd egy ponton megakadt a tekintete. Voldemort elpirult, látva mit néz a fiú.

- Hogy merészeled megbámulni a legnagyobb varázslót a világon? – kérdezte.

- Csak a második vagy Dumbledore után, pajti. De szememben az első – közölte kedvesen Potter. – És elhiheted, Dumbledore-ra kevésbé vagyok kíváncsi meztelenül, mint rád. Miért ellenkezel? Minden kívánságodat teljesítjük!

- Akkor dögölj meg! – kiáltotta Voldemort.

- Minden szexuális kívánságodat! – pontosított Harry, és arcán nyoma sem volt sértődöttségnek a durva hang hallatán. – Ne aggódj! A méret nem minden. Így is ugyanolyan jó vagy, mint más férfiak… nekem csak te kellesz…

Voldemort elé ugrott és ököllel az arcába csapott. A földre zuhant, be sem tudta fejezni a mondatot. Harry megrázta magát, és felállni készült.

- Maradj a földön – tornyosult fölé a sötét varázsló.

- Alulnézetből igazán fenséges látvány – bókolt a fiú. – De miért nem mondtad, hogy ereszkedjek térdre? Megtettem volna, nem kellett volna ezért megütnöd. Oké, látom, ideges vagy. Engedd el magad, mi majd ellazítunk. Harry és Harry – kiáltott két klónjának, akik a közelben tébláboltak – masszírozzátok meg a Sötét Nagyurat!

Piton álomnő főzeteOù les histoires vivent. Découvrez maintenant