Haikyuu, haikyuu és haikyuu. Minden mennyiségben... <3
Kedvenc szereplőink kelnek életre ezekben az általam létrehozott rövid kis álomvilágokban. Remélem, megfelel majd az ízléseiteknek. Megpróbálok minél több stílusú és irányú történetet összehozni...
2. Lehajtott fejjel eloldalogsz előttük, közben pedig fel sem mersz nézni a földről.
Gyorsan elkaptad a pillanatásodat róluk, majd a cipődet bámulva megpróbáltál láthatatlanná válni. Nem mintha sikerülhetett volna, de próbálkozni lehet. Hirtelen viszont egy hangos kiálltás szelte keresztül a levegőt.
- Hé, Akaashi ott a csajod! - mondta nevetve Bokuto, mire az arcod azonnal full vörössé vált - [K/név]-chan! Gyere ide!
- Jézusom... - húztad el kínosan ajkaid és félve felnéztél a földről.
Szinte mindenki téged fürkészett. A fiúk, a lányok és ráadásul még őis. A vér is megfagyott benned egy pillanatra és megmozdulni sem bírtál. Úgy érezted, hogy mindjárt elsüllyedsz szégyenedben. De aztán Akaashi lendületes léptekkel megindult feléd. Ijedten rezzentél össze, amikor hatalmas dördülést hallottál. Aztán pár pillanat múlva már zuhogott is az eső. Mire a fiú odaért hozzád, már mindketten csurom vizesek voltatok.
- [K/név], ne foglalkozz velük, rendben? Nincs semmi baj! Mindketten tudjuk az igazságot. - hajolt le hozzád, miközben egyik kezével kisimította szemedből az egyik vizes tincsedet.
Biztos látta rajtad, hogy mindjárt elsírod magad, annyira nem érzed magad jól. Rosszul esett az amit hitt. Hogy nem akarod azt, hogy téged és őt egy párnak higyjenek. Pedig talán te szeretted volna ezt a világon a legjobban.
- Akaashi! Nekem nem az volt a bajom, hogy Bokuto-san a barátnődnek hívott. - motyogtad mialatt lefolyt az első könnycsepp az arcodon.
- Nem? Akkor miért sírsz, te őstehetség? - nézett rád lágyan.
Abban a pillanatban még új beceneveden sem volt erőd elcsodálkozni.
- Igazából azért, mert... Mert soha, úgy értem úgy sem jönne össze. - elharaptad mondatod végét.
Nem merted kimondani a valóságot. Hogy menthetetlenül beleszerettél. Viszont a fiú valószínűleg már kitalálta, hogy mit akartál mondani. Pirulásod és zavarod egyértelmű jel volt számára.
- Szóval? Hallgatlak! - vigyorodott el aranyosan, amivel még jobban zavarba hozott.
- Inkább semmi. Ne is figyelj rám! Nem akartalak ilyen borzalmas helyzetbe hozni téged. Bocsánat! - ráztad meg lemondóan a fejedet.
Pulóvered ujjával gyorsan letörölted az egyre inkább könnyes arcodat, majd hátrébb léptél pár lépést. De Akaashi Keijit nem úgy ismerték, mint aki könnyedén lemond a számára fontos dolgokról. Ezért egy másodperc alatt megragadta a válladat és izmos karjaival magáhozrántott.
Abban a pillanatban nem érdekelt az sem, hogy mindketten csöpögtök a víztől és az sem, hogy mindenki titeket figyel. Sírva bújtál hozzá.
- Nem tudom [K/név], hogy honnan a francból szedted azt a baromságot, hogy nekem kínos ez a dolog. Egyáltalán miért gondolod azt, hogy nem szeretlek? - akadt ki, mire az eddig hevesen dobogó szíved szinte már kiugrott a helyéről.
- Hát, én azt hittem... - nem bírtad befejezni mondatodat, mert a fiú hirtelen lehajolt és megcsókolt.
Abban a pillanatban minden kiszállt a fejedből. A gondolataid, a félelmeid. Egyetlen egy dolog maradt meg csak. Az érzés, ahogy Akaashi ajkai gyengéden simulnak össze a tiéiddel. Elképesztő volt számodra. Halkan hallottad, amint a háttérben a röplabdacsapat tagjai éljeneznek, de nem bírtál rájuk figyelni. Egyedül csakis az előtted álló személlyel tudtál foglalkozni. Az eső szakadatlanul szakadt továbbra is, ám egyáltalán nem fáztál. Már csak a tudat, hogy Keiji közelében vagy, elfeledtette veled a körülötted lévő dolgokat.
- Szeretlek [V/név+K/név]! Lennél a barátnőm? - mosolygott rád csillogó szemekkel életed szerelme, amikor elváltatok egymástól.
- Persze! - mosolyodtál el boldogan.
Együtt ballagtatok vissza a többiekhez, akik már nevetve vártak rátok.
- Akaashi! Hát, mi ez? Lecseréltél engeeem?! - akadt ki Bokuto, mikor észrevette összekulcsolt ujjaitokat.
Kedvenc feladóját láthatólag nem nagyon hatotta meg kiborulása és csak megvonta a vállát, majd elfordulva a szürke hajú bagolytól a csapattársaival kezdett beszélgetni. Szegény harmadéves kapitány teljes sokkban ácsorgott mellettetek, de amikor végre realizálta a történteket, vidáman csak ennyit mondott:
- Jó, de akkor én akarok lenni a násznagy!
*násznagy:
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
