Haikyuu x Reader

T. Gy. - 1

1. Követed önző vágyaidat és folytatod a fiúval azt, amit elkezdtetek.

    
  

- Tetsurou! - motyogtad kipirulva a fiúnak.

- Hmmm? - nézett le rád kihívóan a feketeség. Te pedig hirtelen azt sem tudtad, hogy ki vagy.

- Én csak... Figyelj tudom, hogy már túl késő elmondani, de azért muszáj megtennem. Mostmár úgyis mindegy. - fújtad ki lassan a levegőt az ajkaid közül, amit a fiú csak vágytól csillogó szemekkel figyelt.

De mielőtt még bevallhattad volna neki az érzéseidet, újra lecsapott a szádra. Viszont ez már nem volt gyengéd és óvatos. Ez már teli volt elfojtott vággyal és csábító ígéretekkel. Te pedig boldogan olvadtál bele a karjaiba, amik időközben az ölébe húztak. Már nem gondolkodtál azon, hogy mit csinálsz. Csak sodródtál az árral.

A fél órából végül egy lett, de egyáltalán nem bántad. Mikor aznap délután elbúcsúztál tőle, vidáman mentél haza.

- Hát akkor, szia [K/név]! - köszönt el tőled szerelmed az orvosiszoba ajtaja előtt.

- Szia Tetsurou! - villantottál felé egy vakító mosolyt. Majd odahajoltál hozzá egy utolsó csókra - Szeretlek... - suttogtad ajkaira, aztán megfordultál és elhagytad az iskola épületét.

  
  

°°°

  
Másnap reggel boldogan ugrottál ki az ágyadból és jókedvűen kezdted el kifésülni hosszú [H/szín] színű hajadat, amit általában utálsz megcsinálni. De ma vidám voltál. Ez pedig kihatott mindenre. Az utcán is mosolyogva sétáltál a tavaszi időben. Jó idő, reményteljes szerelem. Kell-e más?

- Sziaaa [K/név]! - kiáltotta Sakura-chan, amikor észrevett az iskola bejárata előtt.

- Szia Sakura! - ölelted meg a barátnődet kedvesen.

Nevetgélve kezdtetek el beszélgetni miközben nem is figyeltetek az idő múlására. Egyszer csak megláttad Kuroot. Mosolyogva integettél neki, amire rögtön elindult felétek. Már épp egy öleléssel üdvözölted volna, amikor a fiú odalépett a barátnődhöz és megcsókolta.

Abban a másodpercben egy világ dőlt össze benned. Teljesen megdermedtél és nem bírtál megszólalni sem. Hogy is remélhetted azt, hogy a tegnapi után más lesz minden? Hogy a francba lehettél ilyen ostoba?! De a legrosszabb az volt, hogy amikor rájuk néztél hatalmas bűntudat kezdett el benned éledezni. Ahogy a háttérből figyelted a boldog párost egyszerűen nem tudtál rájuk haragudni. Hiszen te voltál az, aki közéjük állt. Majdnem miattad ment tönkre a legjobb barátnőd kapcsolata.

- Én... Nekem most mennem kell. - suttogtad könnyes szemmel, majd rohanni kezdtél.

A másik két személy a hirtelen hangulat ingadozásaidból szerencsére semmit sem vett észre, így csendben távozhattál. Nem is figyelted, hogy merre haladsz. Csak futottál és futottál... Amikor kellően elfáradtál leültél egy arra lévő padra és csak zokogtál.

 
 

°°°

 
Egy héttel később épp a suli egyik legeldugottabb folyosóján mászkáltál, amikor is hirtelen nekiütköztél valakinek.

- Nagyon sajnálom! - mondtad és azonnal lehajoltál segíteni összeszedni a másik leesett dolgait.

Már az utolsó könyvet nyújtottad neki vissza, amikor felpillantva Kurooval találtad szembe magadat. Az emlékek tőrként fúródva az emlékezetedbe jöttek újra elő. Gyorsan megfordultál és elindultál a másik irányba, nem foglalkozva a mögötted ácsorogó fiúval. Csak el akartad hagyni ezt a helyet. Vagyis inkább őt. Viszont alig léptél egy pár lépést, máris előtted termett és elzárta a menekülési útvonaladat.

- Figyelj [V/név]-san... Sajnálom azt, amit a múltkor tettem veled. Nem gondoltam bele, hogy neked milyen érzés lehet. Én nem gondoltam komolyan azt az egészet. Csak nem voltam teljesen magamnál, mivel aznap Sakurát egy másik sráccal láttam együtt. És hát be kell vallanom, eléggé féltékeny lettem. - mormogta halkan a szavakat, de téged ez mind nem érdekelt - Azóta mindent megbeszéltem már vele és elmondtam neki azt is, hogy mi történt aznap.

Eddig csendben tűrted és hallgattad számodra hazug szavait, de itt azonnal felidegesettél.

- Hogy mit csináltál?! - hűvös hangod akár a jég úgy reccsent a kihalt folyosón - Az odáig rendben van, hogy az én életemet romba döntötted, te idióta és abban nem is csak te voltál a hibás... DE azt nem tűröm el szótlanul, hogy Sakuráét is tönkre tedd! - szemeid szikrát szórtak a félhomályban.

- Ha megengednéd, hogy befejezzem a mondatomat, akkor mindent megértenél! - sziszegte dühösen Kuroo - Amúgy meg, te örökké titkolni akartad volna előle az igazságot? Szerined nem tudta volna meg előbb vagy utóbb így is?! Az sokkal jobban fájna neki. Így legalább én mondtam el neki a valóságot és meg is magyaráztam az okát..!

Csak a fejedet ingadtad. Nem értetted, hogy most akkor mégis miért nem hagy már végre békén téged.

- Rendben van... Felfogtam. És pontosan mit is akarsz most tőlem? Elvárod mindkettőnktől, hogy elfelejtsünk mindent és..? Akkor mi lesz szerinted? - vágtad hozzá gúnytól csöpögő szavaidat.

- Én csak szeretném, ha továbbra is jóban lennénk. Sakura is azt mondta, hogy megérti és nem haragszik azért ami történt... - motyogta lesütött szemmel a VOLT szerelmed.

És kész! Nem tudtad, hogy vajon mindezt csak álmodod vagy mi van. Teljesen elvesztél...