Haikyuu x Reader

A. Sz. - 1

1. Ott maradsz, ahol vagy és tovább nézed a meccset.
 
 
  
  

Elkeseredetten lerogytál egy székre. Végül nem mozdultál sehova sem. Hiszen Yuu egy életre megutált volna téged, ha miattad nem játszhat. Ezért összeszorított fogakkal csendben figyeltél tovább. Borzasztó volt látni, ahogy szerelmed egyre inkább csak magábaroskad és tönkreteszi magát.

- Yuu... - suttogtad könnyeidet visszanyelve.

Alig bírtad visszatartani a kibuggyani vágyó cseppeket, amikor is felfigyeltél valamire. Annyira meglepődtél, hogy [Sz/szín] íriszediből azonnal kiapadt az összes folyadék.

- Látom te is észrevetted... - motyogta Yachi.

- Igen. De ez mégis mi a franc? - akadtál ki.

Ugyanis az ellenfél csapat 5-ös számú játékosa folyamatosan dumált valamit Nishinoyának, amitől amaz csak még idegesebb lett.

- Ezt kérlek szépen, úgy hívják; provokáció. - okoskodott melletted Oikawa.

Óvatosan rápillantottál a harmadévesre. Hát, ő sem tűnt éppenséggel nyugodtnak. Visszafordultál a pálya felé.

- És ilyet lehet csinálni?!

- Itt nem az a kérdés [V/név]-chan, hogy szabad-e. Hanem hogy a bírókat rohadtul nem érdekli ez az egész! - fortyogott a barnahajú srác.

Tehetetlenség... Folyamatosan csak ezt érzed. Ahogy hirtelen belédmar, majd nem enged. Egyre jobban fojtogat és fojtogat, de neked csak szótlanul tűrnöd kell. Fogaid élesen megcsikordultak. Márpedig te nem fogod hagyni, hogy ez történjen a fiúval, akit szeretsz.

- Lehet időt kérni meccs közben vagy ilyenek? - sziszegted dühösen összeszorított ajkakkal.

- Persze, csak nem neked. Egyedül az edzőét veszik komolyan. Vagy a játékvezetőét, ha történik valami olyan dolog. - nézett rád furcsán Yachi.

- Jó, azt gondoltam... De nem így értettem. - forgattad meg látványosan szemeid - Hanem úgy, hogy Ukai kérhet bármikor, ugye?

- Fogjuk rá...

- Most akkor mi van? Kérhet vagy nem? - ráncoltad össze értetlenül a szemöldököd.

- Kérhet, de csak kétszer egy szett alatt. - sóhajtott Oikawa és Yachi egyszerre.

- Igen és..? - kérdezted, mert érezted; van valami, amit nem mondanak el.

- Van egy kis probléma. Mi már kikértük egyet. És nem valószínű, hogy az edző belemenne, hogy elpocsékold az utolsót. - magyarázta Iwaizumi Oikawa mellől, mert már megunta szerencsétlenkedésedet.

- Azt bízd rám. - legyintettél egyet - Amúgy meg a srácok örülni fognak, ha meghallják, hogy ti is nekik szurkoltok. - vigyorogtál rá a két Aoba Joshaisra, akik e szavak hallatán szinte keresztül döftek pillantásaikkal.

- Meg ne próbáld [V/név]! - kiáltották utánad, de te már a lépcsőn rohantál lefele célod felé.
 
  

°°°
  

Későn értél oda. Túl későn... Minden olyan gyorsan történt, hogy még megszólalni sem volt időd.

Mikor végre lefékeztél Takeda-sensei mellett, pont láttad az egészet. A baleset minden egyes kicseszett másodperce örökre az emlékezetedbe égett.

A másik csapat meccslabdánál járt. Ők nyitottak. Lassított felvételként élted meg az egészet. Tisztán láttad, ahogy az ugrószervát megjátszó játékos ujjait elhagyja a labda és eszeveszett sebességgel megindul a ti térfeletekre. Yuu pedig azonnal reagálva elrugaszkodott a talajtól. Talán akkor éledt fel aznapi kábultságából, talán csak az ösztönei mozgatták. Azonban már mindegy volt.

Kinyújtott karokkal repült vagy két métert, mikor végre elérte a labdát. A kék-sárga gömb neki vágódott alkarjának, majd egyenesen a feladó irányába kezdett el szállni. Az volt a fiú mai legszebb fogadása, de ez senkit sem érdekelt. Mert nem az számított, hogy milyen tökéletes érintés volt. Nem az számított, hogy Hinata gyorsával egy másodperc alatt pontot szereztetek. Senki sem foglalkozott az ehhez hasonló jelentéktelen dolgokkal. Mert tudták mi lesz a vége. Persze szép és látványos volt meg minden, de az egész mind-mind eltörpült az utána következő hiba mellett.

Aznap Nishinoyának rengeteg apró figyelmetlensége volt, ám ezt nem lehetett közéjük sorolni. Mert mindenki látta, hogy utolsó vetődése nem egy elrontott mozdulat vagy balul elsülő ugrás. Hiszen szándékosan csinálta...

Noya borzasztó hangos csattanással landolt a parkettán. Nem lehetett kitalálni, melyik testrészére zuhant vagy mi koppant ekkorát. Csak reménykedni tudtatok, hogy nem esett semmi komolyabb, maradandó baja. Az egyébként általában hangos és életvidám srác most mozdulatlanul feküdt a földön kiterülve. Kezeidet rémülten kaptad a szád elé, csapattársai pedig aggódva siettek mellé. Kellett jó pár másodperc neki mire megbírt mozdulni, ám még mindig teljesen kába volt. Körbe nézett és mikor realizálta hol van, lassan megpróbált feltápászkodni, de kezei újra meg újra összecsuklottak, mialatt megpróbálta magát felnyomni. Bárki szólongatta nem reagált rá és dühösen ellökte magától Daichi segítő kezét is. Egy világ ömlött össze benned, ahogyan kínlódó barátod nézted.

- YUU! - sikítottad sokkosan szerelmed nevét, mikor végre magadhoz tértél és rohanni kezdtél felé.

Nem érdekelt téged, hogy épp egy meccs közepén vagytok. Nem foglalkoztál az utánad ordítozó hangokkal sem. Egyedül csakis neki szentelted minden figyelmedet. Könnyeid megállíthatatlanul zuhogtak, miközben az angyali fiút szugeráltad tekinteteddel. A földön ült és jobb vállát markolászta a másik kezével.

Térdeid hangosan csapódtak a parkettának, mikor a többieket félrelökve az utadból odaértél hozzá. Arcát két tenyered közé fogad, majd homlokodat az övének támasztottad és úgy bámultál bele mogyoró barna szemeibe. Gyönyörű vonásait eltorzította a fájdalom, de amint észrevett téged egy pillanatra felcsillant valami a tekintetében.

- Itt vagyok kincsem! Itt vagyok melletted. - suttogtad remegő ajkakkal.

- [K/név]... - temette zihálva fejét a válladba, te pedig magadhoz ölelted.

- Minden rendben lesz, Yuu. Együtt megoldjuk, oké? - csókoltad le legördülő könnycseppjeit arcáról.

- Rendben. - nyöszörögte fáradtan, majd abban a pillanatban berontottak a csarnokba a mentősök is.

Sugának kellett elráncigálnia Nishinoya mellől, hogy a fiút el tudják vinni a kórházba. Az egész karasuno lefagyva nézte, amint kedvenc liberójukat felrakják egy hordágyra, majd lecipelik a pályáról. Utoljára még, az egyik fehér ruhás férfi odaszólt nektek.

- Sajnálom srácok... De nem hiszem, hogy Nishinoya-kun a jövőben tud majd még röpizni veletek. - végszava még sokáig csengett a hatalmas csendben lebénítva mindenkit.

A csapatát. Az edzőjét. Menedzsereit. A szurkolóit. Ellenségeit és a barátait. De legfőképpen téged. A szerelmét...