Haikyuu x Reader

A. Sz. - 3

3. Keresel egy megfelelő helyet a nézőtéren, hogy utána leordíthass Yuunak.
   
   
  
   

Ahogy haladt a meccs Nishinoya egyre inkább csak összezuhant és rontott. Segítened kellett neki. Bármerre is fordultál sehol sem találtál olyan helyet, ahonnan a barátod jól láthatna. Utoljára a korlátra esett a pillantásod. "Őrültség, de muszáj..." - gondoltad magadban, majd odaálltál mellé. Elősször a jobb lábad raktad fel rá. Úgyis szinte mindenkinek az az ügyesebbik oldala, nem? Hátha szerencsét hoz neked is.

- Jézusom [V/név]-san! Mi a csudát csinálsz? - ordított Yachi, amikor észrevett.

Akkor még rajta kívül senki másnak nem tűnt fel, hogy hol is állsz pontosan. Akkor még...

- HAJRÁ YUU! SZERETLEK! - hangod villámcsapásként mennydörgött a stadiumban, mire az emberek teljesen lefagytak.

Mindenki feléd fordult. Az összes néző, szurkoló, edző és játékos. De mindegy volt. Hiszen már fennt egyensúlyoztál a vékony rúdon és elmondtad, amit akartál.

- Azonnal gyere le onnan, kislány! Meg akarsz halni? - kiabált dühösen neked egy takarító, majd idegesen megindult feléd.

Oikawa állt legközelebb hozzád. Azonnal melléd ugrott és a csuklódat elkapva lerántott maga mellé. A fiú óvó karjaival gyengéden magáhozláncolt és nem engedett el. Ekkor ért oda hozzátok a takarító. Vörös fejjel és remegő ajkakkal.

- Mégis mi a retkes francot képzelsz te magadról?! - ordítozott veled, mire rémülten kihátráltál az Aoba Joshai kapitányának öleléséből.

Ekkor ismerted fel az előtted álló emberben a tegnapi támadódat. Ugyanúgy nézett ki, mint az a férfi, aki megpróbált megerőszakolni. Egy kétségbeesett sikítás hagyta el ajkaidat. Egyre csak hátráltál és közben záporozni kezdtek könnyeid. Láttad azt a pillanatot, amikor a férfi arcán is végig suhant a felismerés. Száját gúnyoros mosolyra húzta. Lépett egyet feléd. Majd még egyet. És még egyet. Egyre közelebb és közelebb haladt feléd, amikor is valaki megragadta a karjait és megpróbálta hátrébb rántani tőled. Folytott szófoszlányokat hallottál csak.

- Úr...tenem, le ...og esni...

- Va...ki csinálj... már vala...!

- [...]-chaaan... N... ...ozdulj!

- Én tud..., miért fél. Ez ...m az a ...érfi, aki..?

Féltél. Remegtél. Érzékeid egy másodperc alatt lebénultak. Nem fogtál fel semmit sem a körülötted zajló dolgokból. Egyedül csak azt a visszataszító arcot láttad magad előtt, amint lekezelően rád nevet. Majd undorító vaskos ujjait, amivel feléd nyúl. Gondolkozás nélkül hárta lendültél. Életed legnagyobb hibáját követted el akkor, de ott abban a pillanatban ezt nem fogad fel.

- [K/NÉV]! - harsant fel Noya kétségbeesett kiáltása alólad.

Lehunytad [Sz/szín] szemed. Nem akartad tovább látni azt a személyt, aki tönkre tette az életedet.

Az örökké tartó zuhanás alatt egyedül szerelmed hangjára koncentráltál. Megpróbáltad magad elé idézni gyönyörű vonásait, elragadó mosolyát. Ez tartotta benned a lelket és a reményt, hogy talán még nincs vége mindennek.

A becsapódás fájdalmas volt. Tüdődből sípolva szaladt ki az összes levegőd. Hallottad csontjaid recsegését, szíved lassuló dobbanásait.

- Itt vagyok [K/név], itt vagyok! Csak tarts ki, rendben? Minden megoldódik majd! Minden rendbe fog jönni! - Nishinoya hűvös könnycseppjei hullottak egyre fehéredő orcádra.

Válaszolni akartál neki. Ám bármennyire is erőlködtél, egy hang sem jött ki szádon. Csak tátogtál, mint valami partra vetett hal. Fejedben keserűen elmosolyodtál a hasonlaton. Hiszen milyen találó is volt rád ez a szólás! Te is ugyanúgy haldokoltál, akárcsak egy víztől megfosztott hal.

- Nem hagyhatsz itt, megértetted, te lány?! - zokogott a fiú.

Csupán csak egy erőtlen bólintásra futotta tőled. Egy örökkévalóságnak tűnő idő múlva félretéveszthetetlen szirénázást hallottál. "Fölösleges!" - gondoltad, de megosztani ezt a többiekkel nem tudtad.

- Yuu... - lehelted még utoljára, majd az egyre csak folytogató sötétség végleg magába szippantott.
   
  

°°°
  

Napokkal később ébredtél csak fel. Azt mondták, azért sikerült túlélned a zuhanást, mert viszonylag könnyű vagy és nem estél le szerencsére olyan nagyon magasról. Nem értetted, hogy a súlyod miben befolyásolta a dolgot, de nem is számított. Egyedül csak az volt a fontos, hogy nem haltál meg! Jópár hétig csak feküdhettél a kórházban. Miután pedig sérüléseid nagyrésze begyógyult, hazaengedtek.

Ezenkívül Yuuék persze elvesztették a meccset a liberójuk nélkül. Meg valószínűleg az is közrejátszott, hogy ők is rohadtul aggódtak érted. A férfit azonnal lecsukták, bár ez senkit sem érdekelt. Azt kapta, amit megérdemelt.

Aztán eljött a nap, mikor végre leszedték a lábadról is a gipszet.
  
  

°°°
 

- Gyere kincsem! Itt vagyok! - biztatott Nishinoya, aki a baleset óta egy másodpercre sem hagyott magadra.

- Rendben. Megyek. - fújtad ki izgatottan benttartott levegődet a tüdődből.

Felemelted bal lábadat, majd léptél egyet és ránehezedtél. Egy pillanatig boldogan mosolyogtál, de azonnal lefagyott arcodról minden érzelem, amikor térded megrogyott és összecsuklottál. Nem először érezted ezt a dolgot, mióta gipszben voltál. De nem mertél róla szólni senkinek. Azt remélted, ha lekerül róla az a fehér szar minden rendbe jön. De most pánikolni kezdtél.

- Yuu! Nem tudok ráállni a lábamra...