Vegas Lights [Seokmin FF]

go hard or go home

Már csak két nap volt hátra a kirándulásból, de úgy éreztem, hogy már hónapok óta tart. A fiúk iszonyat későn eshettek haza, mert Ruby-val még hajnali kettőkor az ágyam szélén ültünk, és sorra használtam el a papírzsebkendőket, mert képtelen voltam abbahagyni a sírást. Miután nagy nehezen elmeséltem neki, hogy mi történt, nem tudott semmit sem szólni. Csak simogatta a vállam, miközben zokogtam, aztán hajnali három körül elküldött aludni, mondván, hogy holnap kimerült leszek, és rohadtul dehidratált. Még egy palack vizet is kerített nekem, amit az ágyam mellé állított, és lekapcsolta rám a villanyt kifelé menet.

Nos, nem tévedett nagyot. Reggelre mindkét szemem feldagadt, és úgy kezdtem inni az ásványvizet, mintha két hete nem ittam volna egy kortyot sem. Csendben zárkóztam be a fürdőszobába, hogy feltegyek valami sminket, hátha el tudom vele fedni az éjszakai sírás nyomait, semmiképpen sem szerettem volna felkelteni Logan-t.

Ismét egyedül mentem le reggelizni, nulla életkedvvel, és a fejembe húzva a sietősen felkapott pulcsim kapucniját, hogy még véletlenül se ismerjen fel senki. Főleg nem akartam összefutni Seokmin-nal vagy a barátaival. De az én életem nem ilyen szerencsés.

Éppen az egyetlen árva bögre kávémmal a kezemben bámultam a szemközti falat, amikor valaki leült a velem szemben lévő székre. Lucas-ra számítottam, vagy Ruby-ra, esetleg Zoey-ra, de az utolsó ember, akit vártam, Minghao volt.

- Jó reggelt. - köszönt a lehető legnyugodtabban, miközben kortyolt egyet a teájából, és úgy tűnt, ő is csak egy bögre innivalót tervezett reggelizni. - Mi ez a kapucni?

- Bujkálok. - mondtam megvonva a vállam.

- Ki elől?

- Inkább mi elől. - javítottam ki, de már éreztem is, hogy mennyire nevetségesen hangzik ez. - A saját érzéseim elől.

- És hatásos?

- Nem igazán.

Minghao előre hajolt, és az egyik kezével lekapta a fejemről a kapucnit. A hajam össze-vissza állhatott, meg úgy nagy általánosságban voltam már jobb formában is, de az arca meg sem rezdült. Mintha napi szinten látna lányokat ilyen leamortizált állapotban.

- Akkor nincs is rá szükséged.

- Kösz, már úgyis belesült a fejem. - jegyeztem meg szarkasztikusan.

- Ott segítek, ahol tudok. - mosolyodott el, viszonozva a szarkazmusomat. - Hallom, tegnap benéztél Seokmin-hoz.

- Remek, szerintem mostanra már mindenki tudja ezek szerint. - forgattam a szemem.

- Csak nekem mondta el. - biztosított. - És arra kért, hogy mondjam el neki a véleményem erről az egészről.

- Szóval gondolom, tudsz mindent. - jegyeztem meg.

- Igen, mindent elmesélt. De mondtam neki, hogy félreérti. Össze voltál zavarodva, és szerintem még mindig össze vagy. De nem ismerjük egymást eléggé ahhoz, hogy beleszóljak a témába. 

- Nagyszerű. 

- Seokmin-t viszont elég régóta ismerem. - folytatta. - És sosem láttam még ennyire elkeseredettnek. Meg úgy nagy általánosságban, sosem láttam még ennyire érdeklődni valaki iránt. Azt hiszem, te különleges vagy számára. 

- Csak voltam. - javítottam ki. - Aztán csalódott bennem. 

- Éppen az ellenkezője. Számára elérhetetlen vagy, szóval még érdekesebb.

- Úgy beszélsz rólam, mintha valami tárgy lennék. - forgattam a szemem.

- Szándékosan kerülöd a lényeget, ugye?