A tábornokok tanácsa

92 11 4
                                    


Helyszín: Dorand birodalmi főparancsnokság, idő: 3490. év

A gyűlés szokás szerint a parancsnokság alatti tiszti bunkerben esett meg. Az odarendelt négy tábornok már jelen volt, és rendkívül unatkoztak. A tárgyaló asztal szögletes volt, 5 éllel rendelkezett. Mindegyik él közepén ült egy-egy tábornok, és mellette jobbra, balra ha szerette volna, akkor a legjobb harcosa, tanácsadója, írnoka. A legidősebb tagja Erdler tábornok volt. Bölcs, nagy tudású, sokat megélt veterán harcos, filózófus. Ami viszont hátrányára vált, hogy száznegyvenöt életéve miatt sokan konzervatívnak, szenilisnek tartották, így csak a tanácsadója tolmácsolása mellett voltak hajlandóak tárgyalni vele. Treffo tábornokkal közös véleményen voltak, ami a hadügyeket illette. Jobbra Erdlertől a rendkívül érdekes természettel bíró Sangtri helyezkedett el. Gőgös, pökhendi és tenyérbe mászó alak. Átlagot messze felülmúló erővel rendelkezett, amivel minden alkalommal büszkélkedett is. Embereivel igen keménykezűen bánt, sokan nem is örültek, mikor megtudták, hogy az ő ezredébe kerültek. Mellette a híres harcművész, Wung tábornok ült. Nála jobban senki nem forgatta a Dorand botokat. Róla lett elnevezve a Wung-Tschun stílus, de mindenki csak WT-styleként emlegette. Az alapkoncepciója az volt a technikának, hogy akár egyszerre több ellenfél ellen is tudja tartani magát a harcos. Nagyon gondos, apró mozzanatokat használtak, és a figyelmük egyszerre kellett kiterjedjen mind a négy égtáj felé. Wung és Treffo közé került az egyetlen női tábornok, Molill úrnő. A Gatori nép nőnemű tagjai sokkal fogékonyabbak voltak a harcra, mint a férfiak. Az átlag életkoruk elérhette akár a kétszáz évet is, míg a férfiak csak százhúsz-százhatvan éves korukig éltek. Persze a statisztikát a háborúk rontották, valamint közrejátszik az is, hogy a hadsereg nagy százaléka férfiakból állt. A nők bár jóval tehetségesebbnek bizonyultak, csak kevés százalékuk képes megmaradni a seregnél. A család volt náluk az első. A vezető utasítása szerint, aki nem ütött meg egy bizonyos mércét, annak legkésőbb harminc éves korára el kellett hagynia a birodalmi szolgálatot. Miután megszülték az első gyermeküket a képességeik nagy részét az utódok kapták közvetlenül, így az anya korábbi erejéhez képest csak töredékével rendelkezett. Azon nők, akik nem szültek gyermeket, és a tehetségük is megmutatkozott a küldetések során igen kevesen voltak. Közülük Treffo tábornok ex csapattársa, Molill úrnő volt a legkiválóbb. Fizikai ereje vetekedett a férfiakéval és, mivel még nem vállalta az anyaságot, így a chakrája is megmaradt. Félelmetes harcos amazonnak számított, aki mind ezek mellett rendkívül csinos is. Nem volt magas, enyhén széles csípővel, és gyönyörű mosollyal rendelkezett. Rengeteg férfit elbűvölt vele. Többek között Treffot is. Mikor megtudta, hogy Molill bekerült a tábornokok közé, a ismert világ minden baja előjött nála. Treffo Molill közelében nem tudott önmaga lenni, Molillt viszont teljes mértékben hidegen hagyta Treffo, mint férfi, annak ellenére, hogy emberként talán ő állt hozzá a legközelebb. Sok éven keresztül próbálkozott nála Treffo, hogy a kegyei közé fogadja, és adjon nekik egy esélyt, de Molill nem volt vevő erre. Sajnálta, hogy barátja oda van érte, de nem viszonozhatta az érzelmeit, ami oda vezetett, hogy utána hosszú éveken keresztül kizárólag csak a rendkívüli tábornoki üléseken találkoztak. Épp olyanokon, mint a mostani volt. Molill már nagyon várta az új izgalmas híreket. Mindenki arra számított, hogy megtudják végre hova tűnt a 108-as szakasz.

Fél órás késés után megjelent Treffo tábornok, körülötte két legjobb tanítványa, Xenon és M.Gee. Nagy szó volt annak idején, mikor M.Gee huszas évei közepén bekerült a nagy tanácsterembe. Aki itt a tábornokok oldalán megjelenik, azok abban a kiváltságban részesültek, hogy szavazati és szólás joguk van. Előtte még senki nem került be ilyen fiatalon. Xenon volt Treffo első tanítványa. Ami miatt kiemelte őt mestere a többi közül, az a sok harci stílus vegyítése volt, amit ismert és alkalmazott. Nem az elementáris erejű csapásai voltak jelentősek, hanem a megismert technikák kombinálása, alkalmazása. Sok éles helyzetben helytállt ennek köszönhetően. Xenon mindig kopaszra borotválta a fejét. Zöld szemei sokszor világítottak a csuhája mögül. Kizárólag hagyományos dorandi harcos viseletet hordta. Testalkata átlagosnak mondható. M.Gee ezzel ellentétben közel olyan magas volt, mint Treffo. Magas, ám vékonyabb a tábornoknál. Rövid haja volt neki is, de kopaszra sosem hagyta megnyíratni magát. Természetes szőke volt, kék szemekkel. Xenon tanította meg neki, a kardforgatást, hogyan kombinálhatja a chakrahasználattal. Sok éven keresztül Birs és Xenon tréningezték őt. Mindhárom tanítója nagy hatással volt rá, akár az életét is odaadta volna bármelyikért, úgy, ahogy a vezetőjükért is. Molill szavazatán múlott mikor Treffo kiemelte a többi kiválóság közül.

Gatori Krónikák Első kötetWhere stories live. Discover now