Reunion

22 4 0
                                    

Helyszín: Dorand birodalom, Főparancsnokság, idő: 3493. év

Rexcellnek és Bajisznek majd leszakadtak a lábaik, nem volt olyan négyzetcentiméter a testükön, ami ne sajgott volna. Már csak a főparancsnokság látványa tartotta bennük a lelket. Tudták, hogy hamarosan odaérnek. Be is jelentkeztek Treffonál, aki nagyon megörült a hírnek. Rögtön értesítette régi csapattársnőjét is, aki előtte ért a kapukhoz. Molill szíve a torkában dobogott. A hír igaznak bizonyult. Közel húsz év után Ryugos visszatért közéjük. Nem hitte volna, hogy még valaha látni fogja őt, sőt már abban sem volt biztos, hogy életben van. Nagyon örült a régi harcostárs látványának, így mikor a bejáraton átjöttek, rögtön oda is tipegett hozzá. Ryugos elhallgatott és fejét felfelé biccentve arcát a tábornoknő felé fordította. Napszemüvegén megcsillant a napfény. Mosolyra görbült a szája, kitárta karjait és Molill közéjük ugrott egy hatalmas ölelésre. Ryugos ahogy Molill hátát simította meg megállt egy pillanatra, majd Molill fülébe súgta az alábbi szavakat:

- Gratulálok! Úgy érzem sokkal erősebb lesz, mint ez a melák, aki közeledik felénk!
Molill értetlenkedve fogadta eme szavakat, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Rögtön megfogta Ryugos kezét és elkezdte mesélni mik történtek vele az elmúlt évek alatt. A közben megérkező Treffot is hívta magával, de a tábornok még a frissen visszatért csapatával konzultált és jelezte, hogy később utánuk megy. A két srác úgy nézett ki, mint akiket megevett egy-egy disznó és kitörtek volna belőlük. Rongyosak, koszosak és rettentően büdösek voltak. A tábornok jót mosolygott a látványon, amit a fiatalok nem nagyon értékeltek. Mikor gratulált a küldetés sikeréért és megkérdezte, hogy milyen útjuk volt, akkor egyszerre tört ki mindkettőből az elmúlt időszak sérelemtengere, amit átéltek. Alig lehetett kivenni a panaszáradat között, hogy mi történt pontosan, de Treffo egy legyintéssel elintézte. Megköszönte még egyszer, hogy elhozták régi bajtársát, kiadta nekik menjenek és fürödjenek le, majd ha kipihenték magukat, akkor jelentkezzenek nála. A két morgó fiatal így is tett.

Treffo sietett Molillhez, mert már nagyon régen nem beszélt barátjával. Mire eljutott oda hatalmas kacagások ütötték meg a fülét. Az ajtó előtt visszagondolt a régi szép időkre, mikor még mind egy csapatban küzdöttek. Az első küldetéseknél még nagy kihívásokkal küszködött, mint csapatvezető. Az akkori seregük Trigon tábornok alá tartozott. Trigon jó lelkű vezéregyéniség volt. Ő hitt az emberekben, és mindenkit a saját képességei szerint támogatott. Treffo különítményét a legnehezebb feladatokra szánta. Az övék volt az egyetlen olyan alakulat, amelynek minden tagja kiérdemelte, hogy maga Denor nagyúr színe elé járuljon, és ott személyre szabott edzéseket kapjanak tőle, akár csak a Bosdra elit gárda tagjai. Rendkívül ígéretes csapat volt az övék és amint megtanulták elfogadni egymást, onnantól kezdve verhetetlenekké váltak. Molill bájos ám rettentően erős harcos volt. A közelharcban aligha akadt párja. Treffo a nagy chakrakészletével tudta támogatni a csapatot. Mélykék koncentrált energiatámadásait akkoriban Denor nagyúron kívül más nem úszta meg sérülések nélkül. Ryugos a chakra használatának mesterévé vált. Nála jobban senki nem volt képes azóta sem kihasználni a belső erő által adatott lehetőségeket. Ő maga nem is a saját erejére támaszkodott, hanem a környezetével együtt szinergiában volt. Úgy hívta ő az „Erőt" képes használni, mely mindenki és mindenek felett áll. Az vezeti végtagjait, cselekedeteit. Treffo ebben elég szkeptikus volt, sokszor vitába keveredtek ezzel kapcsolatban, de ha harcra került a sor, akkor aligha tudták őket megállítani. A csapatába tartozott még Dazany, Hankill és Thuldy. A leggyorsabb és pontosabb chakralövéseket Hankill adta le. Szinte minden dobása talált, és nehéz volt sebességben felülmúlni. Dazanyra és Thuldyra mikor visszagondolt kicsit elkomorodott a tekintete. Valaha nagyon jó és hűséges barátoknak bizonyultak, aztán elárulták őt. Dazany elméje megzavarodott szerinte, Thuldy pedig irigységből, és hatalomvágyból tettek keresztbe neki, mikor tábornok lett. Ez neki a mai napig fájó pont, ha visszaemlékszik rájuk. Közben az ajtó túloldaláról újabb kacagások törték meg a gondolatmenetét. Eloszlatta a fejében lévő keserűséget és benyitott az ajtón. Molill rögtön hellyel és itallal kínálta, melyet természetesen mindig szívesen fogadott. Ketten maradtak bent a szobában. Ryugos felemlegette a két ifjúval történt találkozását. Jóízűen kacagott rajtuk. Elismerte, hogy már régen nem volt ilyen mókában része. Ezt magyarázza a tény, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon ritkán járt emberek között. Többnyire vásárok látogatása volt az indok, ha elhagyta lakhelyét. Azért vonult félre az emberiségtől, hogy az általa sokat emlegetett élő Erőt tanulmányozza, érezze. Azt állította, hogy oda vezérelte hívószava. Ha figyelünk a körülöttünk lévő áramló energiákra, akkor annak folyama vezérel bennünket. Miután kibeszélték a srácokat Treffo rátért annak okára, hogy idehívta régi barátját. Elmesélt mindent részletesen amik az elmúlt időszakban történtek. A téglát, a támadásokat, Xenon sikerét a Riashat ellen, és bukását a hadurakkal szemben. Ryugos hallotta Xenon hírét régről. Azt nem tudta, hogy idő közben tábornok lett, de nem volt meglepve. Mindig is érezte, hogy Xenon nagy dolgokat fog véghez vinni, hiszen az Erő körüljárta őt. Mikor ezt megemlítette Treffonak, akkor látta, hogy elszomorodik, de vigaszul szólt pár szót, melyek utalások voltak.

- Ugye tudod, hogy Xenonnak még nagy szerepe lesz a térség sorsának alakulásában?

- Miről beszélsz? Meggyilkolták!

- Te vagy a legnagyobb tényszerűség hívő akivel találkoztam. Pont tőled kell hallanom azt, hogy tanítványod sorsa végéhez ért?

- Hogy érted ezt?

- Láttad a holttestét? Megbizonyosodtál róla, hogy már halott?

- Nem. De miért?

- Az Erő megmutatja neked a választ, ha bízol benne.

- Ehh. Ne süketelj itt nekem! Tudod, hogy nem hiszek ebben a spirituális baromságban.

- Teljesen mindegy, hogy hiszed-e vagy sem szavaim. A sors kereke forog tovább.

Mosolyodottel Ryugos ismét. Molill ekkor lépett be a frissen főzött teákkal. Még hosszúórákon át beszélgettek egymással, többek között ekkor tért rá Treffo konkrétanarra, hogy minden segítségre szüksége lesz a rájuk váró időszakban, ésRyugosnak nagy hasznát venné. Később már sokkal barátibb lett a hangulat éskellemesen elcsevegtek. Volt mit bepótolniuk. 

Gatori Krónikák Első kötetOù les histoires vivent. Découvrez maintenant