Az ifjak első igazi megmérettetése

48 8 0
                                    

Helyszín:Dorand birodalmi Aréna, idő: 3491. év

Reggel verőfényes napsütés volt. Xenon jött a két tanítványáért, akiket nem kellett ébreszteni. Már teljes izgalommal várták, hogy indulhassanak. A katonai nagytornák nagy eseménynek számítottak a birodalom életében. Rengeteg civil néző is tiszteletét tette ezeken a viadalokon a nemesektől egészen a legszegényebb rétegig. A viadalok a laktanyától tíz kilométerre épített hatalmas küzdőarénákban zajlottak. Az Ifjoncok Viadalait évente rendezték meg. Ide jelentkezhettek az elsőtől egészen ötödik évükig a seregben. Aki már a hatodikat töltötte, az mehetett az Aréna Istene ligájába. Ide bárki benevezhetett, de általában az elitek vitték a prímet. Az Aréna Istenei viadalok ötévente kerültek megrendezésre. Rexcellt és Bajiszt ez még nem érintette. Most csak a szokásos éves Ifjoncok Viadala zajlott. A mesterek a legtehetségesebb embereiket nevezték be ide. Xenon valamivel több, mint fél évig képezte őket, és mikor Treffo rákérdezett, hogy készen állnak-e, akkor határozott igen volt rá a válasz. Első igazi küldetés a nagytornán való részvétel. Persze mindenki nyerni szeretne, de itt csak egy győztes lehet, ám amit a mesterek jól tudnak, nem az számít, hogy milyen eredménnyel végez valaki a tornán, hanem, hogy tisztességesen helytálljon. Rexcell és Bajisz viszont elszántan meg szerették volna nyerni.

Ott álltak az aréna kapuinál. Bent a nézőket már szórakoztatták a mutatványosok. Mindenféle trükköt vetettek be. Tűzijáték, akrobatika, komédia, minden, ami a közönség ínyére volt. A benevezett harcosok külön barakkokban voltak elhelyezve az arénában. Rexcell már alig bírt magával. Épp sorban álltak a nevezésnél, mikor mögüle előre akart tolakodni egy nagydarab fickó.

- Hé, te tulok! Állj vissza a helyedre! – ripakodott rá Rexcell –

- Kit nevezel tuloknak?

- Téged te behemót! Mi is itt állunk sorban, te is húzzál a helyedre!

- Mindjárt kicsontozlak kisember! – Tornyosult fölé Rexcellnek. –

- Azt majd meglátjuk.

Ekkor odalépett egy csuhás alak, és egy határozott mozdulattal szétválasztotta őket, amire Rexcell heves ellenkezésbe kezdett volna, de ekkor meglátta ki van a csuha alatt.

- Mégis mi a büdös francot műveltek itt?

- Öööö... Elnézést M.Gee mester!

- Semmi elnézés! Álljatok be a helyetekre! Az arénán belül majd rendezhetitek az ügyeiteket, persze csak, ha a selejtezőn túljuttok.

- Selejtező? Még az is lesz?

- Mi az kisember, máris tele a gatya?

- Fogd be a pofád, mert én teszem!

- Rexcell! Ne mondjam még egyszer! Viselkedj!

- Igen uram!

- Te tiszta hülye vagy. Ki akarsz záratni minket? – Mérgelődött Bajisz mellette. –

- Dehogy is, de láttad, hogy ez nem bírt magával.

- Szerintem amúgy is jobban jártál, hogy M.Gee közbelépett.

- Ja... Hé, várj! Ezt meg, hogy érted?

- Nem érdekes.

- Ezért figyeld meg, egyszer majd jól ellátom a te bajodat is!

A nézőtér szépen megtelt. A páholyban kaptak helyet a nemesek és a tábornokok. Treffo kivételével a többiek már a helyükön voltak. Az aréna 3 szintes volt. Alul a földszint, ahol a küzdőtér helyezkedett el középen és az oldalsó falaknál voltak a résztvevők. Fölöttük húzódott végig körgyűrűben a több rétegű üléssor. Legalább tízezer főt tudott befogadni ez a csarnok. A legfelső szinten ültek a különféle nemességek, és a díszpáholyban foglaltak helyet az említett különleges vendégek és tábornokok. Denor nagyúr sosem járt le az ifjak tornájára. Teljes mértékben hidegen hagyta, de tiszteletből az ő alakjának mintájára készített szobrok díszítették a főbejáratot. Az alsó és középső szint mögött húzódtak a lépcsők és folyosók. A folyosókon lehetett ételt, italt kapni. A rendre a dorandi hadsereg önkéntesei vigyáztak. M.Gee volt az egyik osztag vezetője. Az ő csapatába tartozott Radolf és Vanda, aki nem mellesleg Treffo tábornok lánya volt. Vanda rendkívül erős lány. Ő harmincas évei elején járt, akárcsak M.Gee. Fülig bele volt zúgva a fiúba. Ők a kapu őrzését vállalták. Amíg el nem kezdődnek a mérkőzések, addig kint figyelik a tömeg áramlását, utána viszont bezárják, és belülről a lehető legközelebbről nézhetik a küzdelmeket. Treffonak köszönhetik ezt a remek posztot. A versenyzők már mind neveztek, és odabent megkezdődtek a selejtezők. Több mint ötven jelentkező volt, de csak nyolc jut be a döntőbe. A kapuknál megjelent egy magas szikár, és egy alacsonyabb kalapos és maszkos ember. M.Gee kiszúrta őket, valamiért rossz előérzete támadt, de beengedte mindkettőt, viszont szólt Radolfnak, hogy figyeljen rájuk.

Asorsolás befejeződött és a kapuk is bezáródtak. A selejtező szabályai, hogy egyperc alatt ki tud több pontot szerezni tiszta találatokkal. Tilos a gyilkolásés a közönség veszélyeztetése. Rexcell az ötös számot kapta, míg Bajisz a negyvenhármasat.Szerencséjükre a két szám távol volt egymáshoz, így a selejtezőben nem voltesélyük egymás ellen összekerülni. A selejtezőn mindenki három ellenféllelmérkőzött meg. Rexcell és Bajisz jól állták a sarat, könnyedén bekerültek adöntőbe. A legjobb nyolc közé bejutott még a sivatagi vidékről Angram, anagyvárosból érkezett Lupíta, a 112-es osztagból Rynecton, 102-esből Gokkuson, atartalékos mérnököktől Medox, és mindenki meglepetésére a 105-ösből Mihaci.Mihaci nem volt magasabb 160 centiméternél, szemüveget hordott, teljesenátlagos testalkattal rendelkezett. Sokak azt hitték ő lesz az első, aki kiesika selejtezők során, de jól állta a sarat. Az ő mestere Wung Tsun tábornokembere volt. A legnagyobb esélyes az egész mezőnyben Rynecton. Kopaszraborotválta a fejét, mint az ősi harcosok. Szemeinél villám alakú tetoválásdíszelgett. Különlegesen jól bánt a kardjával és rendkívül tehetségesharcművész hírében állt már fiatal kora ellenére. Treffo tábornok nagyriválisának volt a kiváló tanítványa. Sangtri tábornok mindent elkövetett, hogyezt orra alá dörgölje. Xenon alaposan felkészítette Rexcelléket amegmérettetésre. Nekik fogalmuk sem volt róla, de a napi fáradtságos edzésekmind erre a versenyre való felkészülés részei voltak. Selejtezőn sem okozottnekik gondot senki, ám a legjobb nyolc között már igen csak válogatott krémtartózkodott, akikkel nem lesz könnyű dolga egyik fiúnak sem. 

Gatori Krónikák Első kötetDonde viven las historias. Descúbrelo ahora