Irány Winion!

31 5 0
                                    

Helyszín: Dorand birodalom, Keleti megyehatár, idő: 3492. év

Birs különítménye a 6-os számú megyében tartózkodott. Kora hajnalban jelentkeztek a dorandi megbízott katonák a parancsnokságon megadott címen. Azt a feladatot kapták, hogy keressék fel a nemes Have's úrfit és kísérjék végig a hetvenkettedik Koniweb hajtóvadászaton. Ez egy olyan esemény volt, amelyen csak a nemes származású urak vehettek részt. A rendfenntartó erők kizárólag csak zsoldosokként vannak jelen, vagyis a nemesek testőrei lehettek. A törvény semmit sem jelent az erdő határain belül, tehát ez kiváló alkalom volt a magasabb kasztok egymásközti agresszív véleménycseréjére. Itt intézték el gyakran a versenytársaikat, riválisaikat, ám nem ez volt a legfőbb szempont a részvételen. Az a vadász, aki elejti a legnagyobb preid vadat, az a Dorand birodalom egy éves költségvetésének egy százalékát tudhatja magáénak, ami hatalmas vagyonnak számított. A részvételi díj viszont 7 megyei terület éves termeléséből befolyt tiszta nyereségnek felelt meg. Rexcell és Bajisz már majdnem belevetették magukat a kalandba, de Birs a reggeli eligazításon közölte velük, hogy lefújták az akciót. A két ifjú értetlenkedését és csalódottságát hamar levedlette mikor megtudták, hogy mi az oka ennek. Treffo személyesen adta ki az utasítást nekik, hogy menjenek el M.Gee-ért a határra. Blokád alá van véve a terület, így ott fognak találkozni. Ők nem ismerték annyira Xenont, de Birs nagyon is. Korábban a kiképzések mellett időnként csatlakozott hozzá a legnehezebb küldetésekben. Azért vett részt ezekben az akciókban, mert így további tapasztalatokat szerezhetett éles terepen, ami tovább növelte tekintélyét Treffo parancsnoksága alatt. Birs nem volt könnyű természettel megáldva, így az érzelmek kimutatása sem tartozott az erősségei közé. Amikor az ifjak kérdezősködtek, akkor a legrövidebb egyszavas válaszokat adta meg. Éppen annyit beszélt amennyi feltétlenül szükséges volt a parancs kiadásához és a következő feladat leírásához. Megvárták Have's úrfit és tájékoztatták az eseményekről, aki némi mérgelődés után megígértette Birs csapatával, hogy amint vége ennek az egésznek, akkor kötelességük jönni hozzá és segíteni a győzelemben.

A hadiállapot elrendelése miatt a nemesek nem kezdhették el a vadászatot. Ez őket is kellemetlenül érintette, de a törvények értelmében el kellett fogadniuk a kialakult helyzetet. Ilyenkor a hadsereg rendelkezik a nemesek vagyona fölött. Ez a hadi kiadások fedezéséül szolgál. A menetfelszerelés, határ menti állomások felállítása, csapatok elszállásolása mind hatalmas pénzmennyiséget emésztenek el. Általában saját forrásból működik a hadsereg, és csak indokolt esetekben nyúlhatnak a lakosság zsebébe.

Birs és csapata közeledtek Syndar felé. Rexcell és Bajisz egész úton egymással versengtek. Ki tud nagyobbat, messzebb ugrani. Ki meddig tud fél kézen a másik fején egyensúlyozni miközben futnak és ehhez hasonló kihívásokkal néztek szembe. Birs máskor már rendre és fegyelemre intette volna őket, de még mindig a Xenonnal történtek hatása alatt volt. A következmények nem zavarták, csak a régi barát elvesztése. Ő is Treffohoz hasonlóan már rég felszámolta volna ezt az általa söpredékek lakta területet. Nem kapott még információkat arról, hogy BB-nek sikerült-e legyőznie Septus hadurat. Amennyiben igen, akkor is fenntartásokkal kell kezelni az ő embereit is. Egyelőre csak mendemondának tartotta az elementriaiak megindulását. Évezredek óta nem lépték át a határokat, és nem hiszi, hogy pont most tennék ezt. BB-t nagyon okosnak és erős harcosnak tartotta, de pont emiatt veszélyesnek is. Treffon, M.Gee-n, Radolfon és Xenonon kívül senkiben nem bízott meg feltétel nélkül. Olyan mélyen elmerült gondolataiba, hogy nem hallotta Rexcell és Bajisz csevegését a háta mögött.

- Te figyi már! Szerinted tényleg akkora gebasz lehet most?

- Fogalmam sincs. Ez a Senki Földje is egy igen régóta húzódó zavaros maszlag számomra. Nem hiszem el, hogy egyik nagy birodalom sem akarta már rég megszüntetni. Itt valami más van a háttérben.

Gatori Krónikák Első kötetTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang