Állatok

Nincs visszaút

Egy fa tövében telepedtem le. Nem gondoltam jól át ezt az egészet. Mit is gondoltam? Már sehova sem tudok menekülni. A világ 85%-a minimum megfertőződött vagy hogy mondjam. Én meg csak itt ülök, még némi reménnyel.

-Sajnálom Puff. Azt mondtad Lekká segítője vagy, most meg elválasztottalak tőle, és nagyobb veszélybe sodortalak mint eleve voltál.-Simogattam meg Puff fejét.

-Nem tehetsz róla Szabi. Lekká meg elvan egyedül. Nem lesz baja. Ezt meg amúgy is már megbeszéltük.-Sóhajtottam egyet. Igaza van. A fa törzsének dőltem mikor valami szúró fájdalmat éreztem a karomba. Lenéztem és megláttam hogy egy aprócska nyíl áll ki belőle. Azonnal kikaptam onnan a nyilat, de annak a mérge már hatni kezdett így látásom, hallásom is tompulni kezdett. Az eszméletem nem vesztettem el, de alig érzékeltem valamit a világból.

-Nyugi harcos nyuszi!-Hallottam meg egy ismerős hangot majd a nyulam segélykiáltását de nem tudtam megmozdulni. Az izmaim megfeszültek de nem bírtam mozdulni.-Itt az utolsó ember aki kell. Lenyűgöztél Szabolcs! Soha nem gondoltam volna hogy idáig bírod majd egyedül.-Tompa tapsot hallottam.-De most itt a vége!-És mint egy filmbe illő jelenetben, elvesztettem az eszméletem.

***

Hideg. Ez volt az első amit érzékeltem. Aztán hallottam hogy valaki szólongat a nevemen, majd egy erős pofont kaptam valakitől, aztán még egyet és még egyet. Nesze nektek ébresztő! Az is hétszentség hogy ez Niki.

-Ébren vagyok hagyd abba!-Kérleltem csukott szemmel a pofozgató illetőt.

-Hát élsz!-Hallottam egy örömkiáltást. Percekbe telt mire a szemem kinyitottam és Niki mosolygós arcával találtam szembe magam.-Annyira aggódtam!-Ölelt meg és eleresztett néhány örömkönnyet.

-Igen. Persze.-Motyogtam a vállába erőtlenül.-A többiek?-Néztem körbe a cellába de nem láttam ismerős alakokat. Niki a földet kezdte el nézni, és beharapta ajkát de nem válaszolt.-Niki.-Kérleltem.

-Elvitték őket. Márk falatta, Hirosit kényszerítették, Ilit pedig megtörték.-Mondta fájdalommal teli hangon.

-És te?-Kérdeztem rá mire elsírta magát.-Shh...-Csitítgattam hátha abbahagyja, de nem igazán sikerült megnyugtatnom.

-Lekká itt hagyott.-Zokogta.-Egy gyáva féreg!-Bokszolt bele a padlóba. Csak némán öleltük egymást miközben én visszaemlékeztem. Mit mondott a srác? "Itt van az utolsó ember aki kell". Ezt vajon hogy érthette?

-Niki.-Szólítottam meg körülbelül 10 perc nyúl nyúzás után. Felém nézett de Puff simogatását nem hagyta abba.-Az egyik srác azt mondta én vagyok az utolsó aki kell. Tudod miért?-Ha eddig nem lett volna elég, most még nagyobb csend telepedett ránk. Aztán vett egy mély levegőt és élesen kifújta.

-Nem tudom.-Válaszolt végül.-Csak annyiban vagyok biztos, hogy te kellesz nekik az utolsó talizmán megtalálásához. Tudják hogy hol van, de kellesz nekik valamiért.-Elgondolkodtam. Minek kellek nekik én?

-Puff?-Kérdeztem meg a nyúltamtól aki felém fordította a fülét de túl sok élvezettet adott neki Niki simogatása ahhoz hogy rám figyeljen.

-Miért mentél el?-Kérdezett most Niki. Rajtam volt a sor azon hogy hallgassak néhány vérfagyasztó másodpercig.

-Meg akartam erősödni és megszerezni az egyik talizmánt.-Mondtam el végül.-Nem éreztem magam erősnek. Úgy gondoltam hogyha elmegyek egyedül, akkor meg tudok erősödni és a hasznotokra leszek. Végül ugyan az a gyenge ember maradtam mint aki voltam.-Épp hogy befejeztem a mondatom a cellán ajtaja kinyílt és azok az emberek léptek be rajta akik idehoztak minket. Mindegyikük itt volt.