VÉR A HÓBAN ➢ H.S

Harmincegyedik fejezet

Szemeim ösztönösen zárultak le, ahogy valami nagyobb erő által kikerültem a francia hadnagy karjaiból. Hátam a sátor falának csapódva ért földet, ahol fejemet beverve vergődtem a fájdalomtól. Sipoló hang kúszott a fülembe, mintha épp most süketültem volna meg. Szemeim nem fókuszáltak kellőképpen. A homályt megpróbáltam pislogással redukálni, de nem igazán jártam sikerrel. Négykézláb kúsztam a sátor ajtajához, ami tárva-nyitva várt rám. Vissza kellett tartanom a könnyeimet, annyira boldog voltam.

Francia káromkodások csapták meg a fülemet, majd egy izmos kar tekeredett derekam köré. Nem bírtam kivenni az arcot, csakis a visszataszító egyenruhát, ezért sikítozva csapkodni kezdtem. Lábaimat lefogta, így könnyedén a hátára kapott. Kifutott velem a helyiségből, egyenesen az amerikai hadiszállás felé.

Nem is lehetett volna nagyobb az örömöm tudván, hogy ezúttal valaki segíteni fog, mégha francia ruhát is hord, amikor lepillantottam anyaszült meztelenségemre.

A férfi lerakott egy fa takarásában, s vetkőzni kezdett. Ajkaimat harapdálva a meghúzódó sebek miatt, próbáltam visszajutni a sajátjaimhoz, reménykedve abban, hogy megmarad nekem a féltve őrzött valamim, amit már annyiszor próbáltak elvenni tőlem. Nehogymár a célban bukjak el!

Valaki a combomba mart. Fájdalmasan szisszentem fel, s amint ezt meghallotta, szorítása lazult. Ezt kihasználva kúsztam odébb, de a félmeztelen férfi elállta az utamat. Bakancsának orrát tanulmányozva tépelődtem magamban, hogy mitévő legyek. Evégett csak arra jutottam, hogy muszáj továbbkúsznom. Eddig nem emelt rám kezet, hátha ezután sem fog.

Alkarjaimra támaszkodva használtam fel minden megmaradt erőmet, hogy visszaérjek az amerikai sereghez.

- Hunter - hangja elcsuklott, nekem pedig elszorult a szívem. Fejemet az irányába mozdítva arcul csapott a felismerés. Göndör fürtjei arca körül ugráltak, ahogy fejét rázta. Markában jól bebugyolált egyenruhákat szorongatott, s kibontva közülük egy csomaggal szó nélkül rámsegítette a zöld pólót, később a terepmintás nadrágot. Francia egyenruháját a jól megszokottra cserélte, majd egyik kezemet átdobva márványkeménységű vállain segített a szállás felé jutni.

Félve, de oldalra pillantottam.

Burgundivörös ajkai elfehéredtek, mihelyst egyetlen vonallá préselte őket. Meg-megrángó arcán látszott, hogy koncentrál. Az olykor megjelenő fintora pedig arról árulkodott, hogy ő sem úszta meg sebek nélkül.

Legutoljára a szemei után kutattam. Bár ne tettem volna.

A méregzöld íriszek teljes ürességről árulkodtak. Semmi érzelem, ami a hajdani haragjánál is jobban fájt. A közönyös tekintet a távolba révedt, s habár a testi kontaktus megvolt, lélekben teljesen kizárt engem.

Üvölteni akartam.

Ehelyett egyetlen szó nélkül tűrtem, ahogy ráncigál. Sípolni kezdett a fülem, amint újabb gránát ért célba mellettünk. Lehunytam a szemeimet, és teljesen átadtam elernyedt testem felett az irányítást. Mostmár csak Harry Styleson múlott minden. A kezében voltam.

Foltokban kezdett sötétülni előttem a harci övezet, majd minden feketeségbe borult. Engem gyászolnak. Felnevettem, de a hangom annyira messziről jött, hogy megrázkódtam a vaskos karok fogságában. Furcsa, testen túli érzés fogott el, pár momentumnyi emlékezetkiesést követően a szoba padlóján találtam magam elterülve. Karomon vigyázzba vágták magukat a pihék, mikor a fölöttem tornyosuló fiúkra irányult tekintetem. Néma sikoly hagyta el a torkomat. Kezemmel odakapva már könnyek csípték a szemeimet.

Szűz vagyok. Cserébe viszont olyan árat fizettem, amit így végiggondolva nem érte meg. Harry Styles tisztában van az identitásommal. Tudja, hogy nő vagyok. Jelen esetben azonban csak egy kislány, s magamat ölelve a padlón mérhetetlen mennyiséggel zúdult vállaimra a honvágy keserű érzése.

Haza akarok menni.

De minek is mennék haza, amikor otthon már senki sem vár? Elveszítettem az apámat, majd az anyámat is, akit én magam hagytam cserben. Akkor láttam utoljára karcsú alakját, mikor kezében papírzsebkendőt markolászva vett könnyes búcsút tőlem az állomáson. Tulajdonképpen megöltem. Rajtam szárad az akaratlan gyilkolás tudata, mivel nem voltam ott mellette a legnehezebb időkben, mint ahogyan ő. Helyette felcsaptam katonának, és mint a szemfedőt viselő lovak csakis előre tekintettem. Egy cél lebegett előttem, méghozzá az Államokban szükséges béke mihamarabbi megteremtése.

- Miért nem mondtad el?!

A férfin látszólag halálos nyugalom uralkodott el, ámbár csak én láttam ki kifejezéséből, ahogyan szemei tüzes lávát okádtak felém. Állkapcsa megfeszült, mint egy vérengző vadállaté a préda elejtésénél szokás. Mostmár nyoma sincs a közönynek, ami boldogsággal töltött el, így került arcomra egy erőtlen vigyor.

- Szerinted ez vicces? - csattant fel, ahogyan erősen megragadta állkapcsomat. Annyira a képembe mászott, hogy ezzel véglegesen kisajátította magának látóteremet. Megráztam a fejemet, amennyire csak tudtam, ezzel elérve egy újabb fejfájást magamnak.

Harry csalódottan engedett el, majd becsapva maga után az ajtót itthagyott Derekkel. A fiú sunyi rókaként közelített meg, és ha tisztán tudtam volna szándékait, nem kerülgetett volna a hányinger. Talán ő is majd kihasznál. A személyi ágyasának akar. Hála Stylesnak, aki mit sem törődve sorsommal magamra hagyott sebzetten és kiszolgáltatva a padlón fetrengve.