VÉR A HÓBAN ➢ H.S

Hetedik fejezet

A bordó folyadék a kezemre tapadt, ahogyan próbáltam segíteni a mellkasát szorongató fekete férfinak. Arcát eltorzította a könyörtelenül hasogató fájdalom, szája megremegett. Jeremiah ökölbe szorult kezekkel rontott felénk, arcára kiült a felismerés.

Átvette tőlem a sebre szorított kabátot, majd megpróbálta felemelni a férfit, aki látszólag már alig volt magánál.

- Nem tudjátok a gyengélkedőre cipelni. Meg fog halni - fordult felénk egy negyvenes férfi, majd vissza a puskájához. Jeremiah íriszei feketévé változtak, amint a karjaiban tartott test feladta a küzdelmet, nem lélegzett többé. Gyűlölettel telve vette kezébe fegyverét, és megszállottan kezdte el sorjázni a német hullákat. Én esetlenül guggoltam továbbra is a holtan heverő fiatal férfi mellett, figyelve a vonásait, amik túlontúl hasonlítottak Jeremiah-ra.

- Crane! - a százados hangja zökkentett ki a férfi tanulmányozásából, illetve egy fülem mellett elhaladó golyó. Habozás nélkül könyököltem a sáncra, és a németeket célozva próbáltam kiverni fejemből az előző képet.

Az eső másodpercek alatt szakadni kezdett, ezért kabátom kapucniját fejemre húzva próbáltam valami olyan helyet keresni, ahol jobban tudok célozni. Szememet megdörzsölve próbáltam résen lenni, de az álmosság csak nem akart megszűnni. Taylor mellettem guggolva meghúzta a fémszínű flaskát, keze eléggé remegett. Ilyen fiatalon alkoholistává váln...

- Crane, vigyázz! - ordította Jeremiah, mire odakaptam a fejem. A németek felé biccentett, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, az árokba buktam. Nem sokkal mellettünk robbant fel valami. Amint kipillantottam a sánc mögül, régi vendégként jelent meg a félelem, ami makacsul összeszorította mellkasomat. Előttünk hatalmas lángnyelvek perzselték fel az ellenséges katonákat, akik szitkozódva próbálták menteni a menthetőt. Egyesek szörnyethaltak, azonban valaki még magánál volt, miközben húsát felemésztette a tűz elviselhetetlen forrósága.

Volt egy olyan érzésem, hogy ezt nem nekik szánták. Ők szenvedtek miattunk.

- Egységben a szállásra! - üvöltötte a századosnak kinevezett, negyvenes fickó, ezért mindenki aszerint cselekedve megindult az erdő takarásában meghúzódó épületbe.

A szobába érve lekaptam magamról a csurom vizes kabátot, majd végigsimítottam lenyírt fejemen. A sár ráragadt az arcomra, a tagjaim pedig kellőképpen kimerültek a fronton való helytállás során.

Taylor ahogy volt, koszosan az ágyába dőlt, Derek viszont már félmeztelen járkált, én pedig ösztönösen a nyakláncomhoz kaptam, amin még mindig ott lógott az az aranygyűrű, amit a gyengélkedőről szereztem.

A folyosón mindenkit magam elé engedtem, így utolsónak, de legalább biztonságban zuhanyozhatok. Derek saras arccal vigyorgott rám, amikor szembejött velünk az aranybarna hajú nővér. Én szemforgatva dőltem a falnak, de még így sem tudtam elkerülni azt a kacsintást, amit a nőszemély egyenesen felém intézett.

- Remélem nem bánod, ha ma este kicsit elszórakozok vele. - Derek vigyora nem is lehetett volna nagyobb, amint kijelentette ezt.

- Csak tessék - nevettem fel.

- Nemár Hunter, nem akarok veled összeveszni egy nőért.

- A tiéd. Téma lezárva - fontam keresztbe karjaimat. - Amúgy sem szeretem a világos hajúakat.

Derek elégedetten foglalta le az egyik zuhanyzót, én pedig továbbra sem engedtem, hogy valaki mögöttem várakozzon. Nem tehettem.

Taylor a fejét fogva dülöngélt elém, kezében egy levél algopirint tartott.

- Add azt ide! - Taylor összevonta szemöldökét, de látszólag nem igazán törődött azzal, hogy elkobzom a gyógyszerét. Még a végén megöli magát. A fiú valamit még motyogott, majd egyik karját átdobta a vállamon. Röhögcsélni kezdett, és érthetetlen szavakat kezdett el összehordani Derekről és a nyolcvanötös borokról. Óvatosan leráztam magamról a karját, mikor megbizonyosodtam róla, hogy nélkülem is megáll a talpán, és a zuhanyzók felé toltam.

Sóhajtva vártam, hogy végre az összes férfi végezzen, és végre nyugodtan zuhanyozni kezdhessek attól mostmár kevésbé tartva, hogy rám nyitnak.
Derek kacsintva sétált el előttem, miközben vizes fürtjeit rendezgette csontos ujjaival. Nem sokkal utána Jeremiah is befejezte a tisztálkodást, és mikor meglátott, egy halvány mosollyal az arcán biccentett.

- Köszönöm.

- Szívesen.

Mostmár kétség kívül biztos voltam benne: a férfi, aki életével fizetett a hazáért, Jeremiah fivére volt. Ugyanaz az átható tekintet, ugyanaz az orr, ugyanazok a széles ajkak...

Mikor már senki sem tartózkodott a helyiségben, óvatosan beosontam az egyik zuhanykabinba, majd egy méretes törülközőt az üvegre terítve megpróbáltam méginkább takarni magamat az esetleges félreértések elkerülése végett.

Megnyitottam a csapot, így a zuhanyrózsából ömleni kezdett a meleg víz. Halk sóhajt hallatva lehunytam szemeimet és élveztem azt, ahogyan a csatatéren rám tapadt vér és sár egyvelege eltűnik a lefolyóban. Már megszoktam a férfias tusfürdőt és a csupasz felsőtesttel való mutatkozást, így bátran álltam a tükör elé egy doboz sebtapasszal a kezemben, a karcos arcomat vizslatva. Az ajtó kilincse lenyomódott, így ösztönösen megdermedtem a sebeim leragasztása közben.

A brit piperkőc hanyagul húzta le magáról pólóját, mit sem törődve jelenlétemmel. Túl nagy volt a kísértés, ám azért sem néztem mellkasára. Csakis arcát figyeltem, ahogy orra tetején összehúzódnak a ráncok, összepréseli ajkait és koncentrál arra, hogy ne szakítsa tovább a szerzett sebeit. Olyan volt, mint egy ártatlan kisfiú.