VÉR A HÓBAN ➢ H.S

Huszadik fejezet

Létezem, de csak testben. A lelkem mintha elhagyott volna. Mintha nem érdemelném meg, s visszavették volna tőlem.

Hiába akartam kiverni fejemből a jelenetet, valahogy nem ment. Apám egy és ugyanazon személy, mint Harry? Ezek szerint Harry helyére apámat hallucináltam, annyira kiütöttek. Tehát az apám még mindig halott, és most Harry Styles csókolgatja véres arcomat.

Kinyitottam a szemeimet, és arrébb fordítottam a fejemet. Mintha visszatért volna belém az élet, a lelkemmel együtt.

- Hunter - lehelte, én pedig összevontam szemöldökeim. A férfi megragadta állkapcsomat, majd maga felé fordította fejemet. Forró lehelete arcomat érte, ami furcsa bizsergést hozott létre alhasamban.

- Miért csinálod ezt, Styles? - motyogtam, mire vonásai megkeményedtek. Mintha ráeszmélt volna tetteire, és annak lehetséges következményeire. Szívesen belementem volna a játékába, de nem tehettem kockára a maradásomat egy férfi miatt, aki mellesleg nem is amerikai.

Nagy nehezen feltápászkodtam a sárból, nadrágomat leporoltam és felszegett állal álltam odébb, s még mielőtt végleg beléphettem volna az épületbe, az összezavarodott alakhoz fordultam.

- Köszönöm, hogy megmentettél. Megint - egy halvány mosoly bujkált szám sarkában. Ennél többet nem engedhettem meg magamnak, sem pedig neki. Még elbízná magát. Felvonszoltam ernyedt testemet a szobáig, aminek ajtaját becsapva magam után ledőltem a padlóra. Mégsem akartam az ágyneműt bekoszolni.

- Veled meg mi a fasz történt? - nézett végig rajtam a vöröske, mire elnevettem magamat.

- Csak a szokásos - feleltem, Derek pedig bólintott, mint aki mindent ért. Kezeimet a fejem alá téve bámultam a lyukas plafont, majd a szekrényem felé fordultam. Minden ugyanúgy volt, ahogy hagytam. Az ágyamon viszont ott pihent valami papírcsomag, amit valószínűleg a posta hozott. Csodálkoztam, hogy egyáltalán van még postás, és hogy hogy nem ejtették túszul vagy ölték meg a konkurenciák.

- Hát ez? - biccentettem a papírba csomagolt valami felé. Derek megvonta vállát, miközben nagyot kortyolt a repedt flaskában lötyögő whiskyből.

- Tíz perce hozhatták.

Lassan feltápászkodtam a hideg fapadlóról, mely rászolgált arra, hogy kicseréljék. Magamhoz vettem a pakkot, és széttéptem a papírját. Anyám iratait és az egyik kedvenc fölsőjét csomagolta be, mellékelve egy levéllel. Az elsárgult lapot a kezembe véve magamhoz öleltem azt. Még abból a noteszból téphette ki, melyet kisgyermekkora óta őrizget. Ez valami különleges lesz, érzem.

Széthajtva a lapot szembetaláltam magam a gyönyörű, kerekded betűivel, melyeket fekete tintával vetettek lapra.

Drága egyetlenem,

  Vonakodva írom most ezt neked, hiszen bevonulásod előtt megígértetted velem, hogy nem fogok írni neked. Most megszegem ígéretemet, de bízom benne, hogy te sem bánod annyira. Annak is tudatában állok, hogy a csatatéren beforrott sebeidet tépem fel, és ebbe az én szívem is belesajdul.

  Minden éjjel csak arra tudok gondolni, hogy milyen borzalmakon mehetsz most keresztül a makacsságod miatt. Még előttem van az utolsó reggel, amit együtt töltöttünk. Már nem tobzódtak szoros lófarokban a barna tincseid. Nem mosolyogtál. Megváltál egyéniségedtől csak azért, hogy valami jót cselekedj. S hiába, férfiúnak álcázva is abban a túlméretezett szürke pulóveredben egy erős, ugyanakkor törékeny nőt láttam, ahogy rád néztem. Egy független amazont, aki mindent hátrahagyva képes szembeszállni a világgal, ha arra van szükség. Apádat is ily módon veszítettem el, nem szeretnélek téged is. Azt már nem lennék képes átvészelni. Reménykedem abban, hogy épségben hazaérsz a háború után, és hogy nem sírtál annyit, mint amennyit én szoktam.

  Mikor ezt olvasod, én már nem leszek. A táborban tüdőgyulladás terjeng, és sajnos nekem is kijutott belőle. Patika hiányában gyógyszer sincsen, így csak a  bizakodás maradt nekem.

Csókol,
szerető anyád

Ujjaim remegve gyűrögették a papír szélét. Idő közben könnyeim is eleredtek, amelyek észrevétlenül államig kúsztak. Derek nem szólt aztán semmit, mert enyhén megcsóváltam a fejem.

A szobába rontott valaki. A könnyektől ki sem tudtam venni az arcot, de a testalkatáról megismertem az illetőt.

- Hunter, minden rendben? - kérdezte azon a mély hangon, amelytől máskor végigfutna a hideg a hátamon, most viszont nem volt rám hatással.  Ahhoz kellőképpen letört az anyám halála. Nem válaszoltam, hanem feltúrtam a csomag tartalmát, így megleltem, amit kerestem.

Mély sajnálattal értesítjük önt, hogy édesanyja, Miss Crane második hó huszadikán elhunyt.
Részvétünket fejezzük ki a...

Nem bírtam tovább olvasni. Ujjaim ökölbe szorultak. Így is sebes bütykeim ezáltal méginkább felrepedtek, de akkor nem igazán foglalkoztam ilyesféle apróságokkal. Egy erős marok tépte ki kezemből a levelet. Időm sem lett volna ellenkezni. Térdeimet felhúzva összekulcsoltam kezeimet, fejemet a karjaimra döntve hagytam, hogy minél több könnycsepp hulljon nadrágom ülepére. Ajkamat beharapva próbáltam visszatartani, hogy felzokogjak a szobatársaim előtt. Akkor végleg lehullna a lepel valódi létemről.

- A szívedben továbbra is él - lökte meg finoman a vállam Derek. Megráztam a fejem, de egy hang sem jött ki a torkomon. Az a képzeletbeli gombóc hatalmasra dagadt, én pedig nem tehettem ellene semmit. Hagytam, hogy maga alá gyűrjön a keserűség.

S amint megadtam a negatív érzelmeknek magam, felszakadt belőlem a velőtrázó zokogás. Egy izmos kar vetődött át rajtam, majd a forró testhez húzott. Reflexszerűen markoltam pólójának anyagába a mellkasánál, amire ő csak elmosolyodott. Olyan voltam, mint egy védtelen óvodás, akinek ez lesz az első napja, de már most sem bírja ki az anyja jelenléte nélkül.