Ágytánc|JiKook|BEFEJEZETT

4.

A tükör előtt álltam, és az új kimonómat szemlélgettem. Túlságosan hozzászokott a szemem a feketéhez. Amikor idekerültem biztos voltam benne, hogy magam fogom elérni a céljaimat, és a vágyaimat. Nem szeretem ha rám hullik a szerencse. Abban az értelemben, ha valamiért küzdenem kell. Így nem tudhatom magaménak a győzelmet. Megráztam a fejem, és fölszegezett állal siettem ki a szobámból Hanathoz, hogy elinduljunk arra a helyszínre, ahol az új óráim lesznek. 

-Kiválóan festesz, fordulj meg lassan. -Utasított, így tettem amit kért. -Jó, induljunk. 

-Köszönöm. 

Mikor kiléptünk az utcára, újra kíváncsi tekintetek szegeződtek rám. Volt közötte vágyakozó, féltékeny arc. Nem szabadna, de lesütöttem a tekintetemet. Hanat azonnal észrevette, így egyik ujjával feltolta az államat. 

-Ne hagyd hogy észrevegyék rajtad a félelmet. Hagyd hogy nézzenek. -Hangja kedvesebben csengett az átlagnál, így tettem amit kért. Na meg muszáj volt. -Csak ne nézz a szemükbe. 

Bólintottam, és próbáltam úgy tenni, ahogy mondta. De most sokkal kényelmetlenebbül éreztem magam mint eddig. Belemásztak az arcomba, rólam beszéltek, és volt aki még a ruhámat is elkapta. Gyöngyözni kezdett az arcomon az izzadtság, és a tenyeremen is. Hirtelen borzasztó melegem lett, és arra vágytam hogy tűnjön el a közelemből mindenki. 

-Itt vagyunk. Ez Japán legszebb, és legmodernebb épülete. -Tényleg tetszett. Egy pillanatra elfelejtettem a körülöttem lévő tömeget. Az ablakok sötétített üvegek voltak, a falak fehérek. Csak nem értettem miért kell ide sötétített üveg. 

-Miért sötétek az üvegek? -Kérdeztem, de válasz helyett egy sejtető mosolyt kaptam. Ez a reakció nem tetszett. Beléptünk, odabent sötét linóleum fogadott, a sarkokban pedig zöldellő virágok. Elég minimal hangulatot sugárzott a bútor nélküli előtér, amit nem szívleltem. Szeretem a roskadásig pakolt helyeket, mert nyugalmat sugároz. 

-Ebbe a szobába fogunk bemenni. Ne lepődj meg, ez csak miattad lesz. -Húzott magára egy biztató mosolyt, és kinyitotta előttem az ajtót. A szemem alig akarta megszokni a sötétséget. Végül lassan megszoktam a tompa piros fényt, és egy ágyat. Aztán két férfi toppant be a szobába. 

-Nem, nem nem. -Ráztam fejet nevetve. -Hah. 

-Ez természetes, minden Jonetsu ide kerül miután végez az iskolával. -Mondandója közben leült egy karosszékbe, és az ágyra szegezte a tekintetét. 

-De én még nem végeztem vele. -Szűrtem ki a fogaim között. -Még nem készültem fel...Erre.  

-Márpedig végig kell nézned. Ne okozz csalódást. -Nézett rám kissé mérgesen Hanat, majd intett a két férfinak. -Kezdhetik. 

Nyeltem egy hatalmasat, és én is leültem a fotelba. A körmeimet kezdtem rágni, miközben a gondolataimmal játszottam, hogy ne kelljen figyelnem. Már mindenre gondoltam, kiskutyákra, virágokra, betegségek neveikre, de mikor meghallottam egy halk dallamot, felkaptam a tekintetemet. A magasabb férfi ráfogott a másik tarkójára, és ringatva vezette az ágyba. Tényleg olyan mint egy tánc. Tartották a szemkontaktust, de egyszer sem szólaltak meg. Hirtelen elszállt minden gondolatom. Tapintható volt a szobában a szépség, és a szenvedély ereje. Belemarkoltam a fotel két oldalába, és meredten figyeltem a történéseket. Az első csóknál összeráncoltam a homlokomat, de aztán körülbelül tizenöt másodperc múlva, abbahagyták, és felénk fordultak. Nem tudom lehet-e ezt így mondani, de a kép amit alkottam róluk két perccel ezelőtt eltűnt. Gyönyörű volt...

-Mit szólsz? -Meredt rám nagy kíváncsi szemekkel. El kellett gondolkodnom a válaszon. Nem volt szép, nem volt gyönyörű...

-Az milyen válasz, ha azt mondom nem találok rá szavakat? 

-Az, amit hallani szerettem volna. -Mosolyodott el. 

Aznap este volt még egy találkozónk pár emberrel. Az éjszaka még több ember lézengett, de a reggeli sorozat kép járt a fejemben. Leszek valaha ilyen kecses? vagy inkább elragadó. Mert szó mi szó, nem tudtam elfordítani a tekintetemet. El kezdett cseperegni az eső, így gyorsabbra vettük a léptünket, és benyitottunk a helyiségbe. Jobban hasonlított valami kocsmára, mint kávézóra. A pult, a fények, és a hangulat miatt. Ahogy haladtunk a széksorok között, megpillantottam Jungkookot. Megforgattam a szememet, de eszem ágában sem volt gyengének tűnni. Köszöntem a társaságnak, és leültem Jungkook elé. Azonnal felém fordította a tekintetét, és egy féloldalas mosolyt jelent meg az arcán. 

-Tetszett amit ma láttál? -Aztán körbenézett, és mindenki elmosolyodott. Újra elszégyelltem magam. Miért kerülök mindig ilyen szituációba? vajon mit mondana az az aranyruhás Jonetsu, akit ma láttam? 

-A munkámhoz tartozik az hogy elmélyüljek benne. Romantikusnak kell lennem, és nem maga a jelenetre koncentráltam. De ha válaszolnom kell, igen tetszett. -Jungkook nyelt egyet, majd lemondóan az itala felé fordult. A többi személy aki az asztalnál ült, pedig nagy szemekkel nézett rám. 

-Jó felfogás. De...Arra nem gondoltál hogy ha  nem figyelsz a jelentre majd éles helyzetben elbuksz? -Egy idősebb férfi kötött bele a mondandómba. Körülbelül harminc éves lehetett. Jungkook rám pillantott, sütött róla a kíváncsiság, hogy mit válaszolok. Viszont fogalmam sem volt. Egyetlen velős mondat sem jutott az eszembe. 

-Addig még van időm. Elsőnek a szenvedély fogalmát kell elsajátítanom. -Végül ezt válaszoltam. Jungkook elmosolyodott, és a férfira pillantott szórakozottan. 

-Aha...-Csak ennyit mondott. Aztán újra felszólalt. -Meghívhatlak egy italra?  

Hanatra néztem, ő pedig lassan megrázta a fejét nemlegesen. 

-Elnézést, de ezt az estét tiszta fejjel szeretném eltölteni. -Mosolyodtam el halványan. 

-Egy ital még nem bódító. Hanat majd vigyáz a mértékekre. -Unszolt továbbra is, én pedig már kifogytam az észérvekből. 

-Tokumo...Ha nem akar inni, nem erőltetjük. Had élvezze az estét, ital nélkül. -Szólt közbe Jungkook én pedig most egyszer hálásan pillantottam rá. Tokumo elhúzta a száját, és sóhajtva elfordította a tekintetét. Viszont Jungkook csak kedvesen pillantgatott rám. De akárhányszor összefutott a tekintetünk, mindig arra gondoltam, hogy vele leszek elsőnek, és ezt ő nagyon jól tudja. 

Sziasztok! remélem tetszett. A következőben találkozunk, PÁPÁ! :3