Ágytánc|JiKook|BEFEJEZETT

12.

-Ne is próbálj utánam jönni. -Vetettem Okurára egy mérges pillantást, majd megálltam az ajtóban. -Ha azt hiszed hogy a fajtám törékeny és jóhiszemű, hatalmasat tévedsz. 

-Viszont még nem adtál választ a kérdésemre. 

-Ne is álmodj. -Húztam fel az orrom, majd kivágódtam az ajtón, és visszasiettem az asztalunkhoz, hogy magammal vihessem Taehyungot. A férfi meglepetten állt fel a helyéről, még elköszönni is elfelejtett. 

-Mond, mi volt már megint ez? -Megállt, és maga felé fordított. -Elfelejtetted mit beszéltünk azelőtt hogy idejöttünk? 

-Az a férfi meg akart zsarolni engem. 

-Oh. -Bólintott egyet, majd kinyitotta előttem az autó ajtaját, és türelmesen megvárta míg beülök. -Örülök  hogy nem adod meg magad könnyen, de kockázattal jár egy ilyen férfival packázni. Máskor szólj nekem. 

-Így lesz. 

Mikor visszaértünk az iskolába, Hanat a kapuban várt minket, egy ajándékdobozzal a kezében. Büszke mosoly ült az arcán, miközben engem pásztázott. Gyerekesen szökdelt hozzám, és a kezembe nyomta a dobozt. 

-Nem is gondoltam volna, hogy Jungkook eltűnése után ilyen keményen fogsz dolgozni. De hogy ne maradj jutalmatlan, itt ez a kis apróság. -Sosem szívleltem a váratlan meglepetéseket, ezért letörtem pillantottam Taehyungra, aki meglepetésemre nagy mosollyal az arcán nézett le rám. 

-Ezt ti ketten terveltétek ki? -Rosszallóan néztem rájuk, mire Taehyung fogott a vállamra. 

-Csak dicsekedtem Hanatnak egy kicsit. Nincs ebben semmi rossz. -A kedves pillantása egy csettintésre vállt gyerekessé, és sürgetni kezdett. -Gyerünk, nyisd már ki, utána leszedheted a fejem. 

Lehúztam a masnit a dobozról, és leemeltem a fedelét. Egy kulcs szépelgett a doboz alján, majd mikor jobban szemlére vettem az ajándék doboz belsejét, egy kártyát is megpillantottam. Egy beléptető kártyára tudtam volna hasonlítani, a hátulján pedig egy név állt Florenis szálloda. Elképedve néztem rájuk, kibújt belőlem a gyerek énem, és hálásan borultam Hanat nyakába. 

-Ez Taehyung érdeme! egyedül sosem döntöttem volna így. -Hanat kapálózva próbált szabadulni az ölelésemből, köztudott tény róla hogy irtózik az érintésektől. Elváltam tőle, majd mosolyogva a szám elé kaptam a tenyerem, amikor megláttam az arcát. 

-Ne haragudj. -Taehyung felé fordultam, aki már nyitotta is újra, az autót. -Én nem olyan vagyok, aki többet nem látogat le. Sokszor fogok itt még megfordulni. 

-El is várom. Ahogy a többiek is. -Vetett felém egy utolsó mosolyt, majd összehúzva magán a blézerét, indult is befelé. Ha nem is fog eget rengetően hiányozni ez a hely, gondolni fogok rá gyakran. A sok kedves velem egykorú hangos fiatal, Hanat, és az emlékeim is itt vannak. 

-Jimin. Bármelyik percben visszajöhetsz, ne légy szomorú. -Taehyung lágy hangja szakított ki a merengésemből, ekkor szó nélkül ültem be mellé a kocsiba, olyan érzéssel, mintha többet nem látnám ezt a helyet, csak azért mert egy lakosztályt kaptam jutalmamul. Természetesen boldogsággal töltött el a tudat, hogy elértem valamit, de ettől eltekintve a nyomott hangulat nem szállt le a vállaimról. 

 Tokubecukuba vettük az irányt, ami a főúttól két kilométerre található. Az iskolámtól pedig három. Minden méter után egy darab szakadt ki a szívemből, magam sem értettem ezt az érzést. Hiába tudtam hogy akár még ma este is visszamehetek, valami még így is nyomasztott. Viszont amikor megpillantottam a híres nevezetes Tokubecuku gazdag negyedét, ami legalább úgy pompázott, mint egy ezerwattos égő. Itt nem volt szokatlan, ha valaki olyan szemüveget hord, aminek a kerete valóban aranyból van, vagy ha perzsabundában flangál pár idős nő. Ha valahol nem látni elhagyott szemetet az utcákon, hát az ez volt. A lakóházak, ami az én városomban megszokott erős tömzsi tradicionális építmények vannak, itt egy felhőkarcoló néz le rám büszkén. Taehyung lassítani kezdett, én pedig a nagy zsongástól azt sem tudtam, merre kapjam a tekintetemet. Ekkor megpillantottam egy fehér építményt, könnyűszerkezettel, elegáns díszítéssel. De ami leginkább megfogott, azok az erkélyek voltak, mert kiskoromban anya az agyamba ültette, hogy a ház nem ház erkély nélkül.