- Jó reggelt Juliskám, a szokásosat... - azzal levetődött a kis kocsma pultja mellé. Pontosabban a bárszék mellé, amire ülni szeretett volna. Juliska, a kocsmáros, már meg sem lepődött a férfi esetlen mozdulatán. Hiába volt még kora reggel, az idősödő úriember már igencsak felöntött a garatra. Idősödő? Hisz még csak most tölti a negyvenet, de az arca nem ezt mutatja. Mély ráncai és felpuffadt fekete szemei nem erre utaltak. Sokkal inkább mondaná az ember rá, hogy hatvan felé közeledik, de nem.
Lassú koordinálatlan mozdulatokkal próbálta magát visszatornázni a székre, ami egy baráti segítséggel sikerült is. Egy fiatal férfi volt megmentője. A faluban talán még sosem látták. Frissen vasalt ing, nyakkendő... Nem ebbe a faluba való. Eme porfészekhez inkább illett a vászoning, és a gumicsizma, mint a lakkcipő.
- Óvatosan uram. Még a végén összetöri magát. - ezer wattos mosolyától és mogyoróbarna szemeitől még a legfelbőszültebb alkoholista is megnyugodott volna, és inkább visszaülne hideg sörét kortyolgatni.
- Mit adhatok uram? - a kocsmárosnő kicsit megszeppenten mérte végig a fiatal férfit. Tetszett neki. Hogy ne tetszett volna. Neki aztán már mindegy volt, csak ne a férje legyen, aki a közelében van. Tíz éve volt már, hogy utoljára egy jó estét tartottak volna együtt, így hát már szeretett félrekacsingatni.
- Nem kérek semmit, csak felmérem a terepet. Tudja asszonyom én leszek itt az orvos. - eddig is széles mosolya talán még szélesebb lett, majd körbevezette tekintetét a bent ülő gárdán.
- Dokikám. - lépett hozzá közelebb egy alacsony öregember. Ujjai csontosak voltak, szeme sötét, haja ősz. A lábain alig állt, de csak odasétált a fiatalhoz. - Májműtétet vállal?
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Írói Szösszenetek
MizahMindenkinek van egy kis eldugott füzete valamelyik polcon, vagy eldugva a ruhák alá, amibe írhat valamit, amit nem szívesen mutatna másnak. Nem, nem... Nem naplóra gondolok, mielőtt félreértenél. Azonban én nem ezekről szeretnék egy kis ízelítőt ny...
