𝐓𝐫𝐢𝐥𝐨́𝐠𝐢𝐚 • A 7 herceg¹ |𝐁𝐓𝐒| (✓)

𖧷° 1. Rész °𖧷

"...Mégis hogy érted azt, hogy egy hercegnő vagyok?" kérdezted miközben a limuzin ablakából bámultad a tájat, nem tudva hova is visznek most téged.

"Hát elég sokféleképpen lehet ezt értelmezni, nem?" mondta apukád az anyós ülésről. "Királyi családból származol, azt hittem meg leszel szeppenve..." váltott át kissé gondolkodó hangnembe.

Körülnéztél az autóban és felnevettél.

"Ha ha, nagyon vicces apa, gondolom van itt egy kamera valahol. Csak szórakozol velem." csóváltad a fejed.

"Nem, semmi kamera, semmi vicc, csak régi, el nem mondott titkok." pillantott hátra.

"Szóval azt mondod, hogy most felraksz egy repülőre első osztályos jeggyel? Ezért vannak új ruháim is, mi?" mondtad félig viccesen, mert még mindig nem akartad ezt elhinni.

Nagyon fura volt ez az egész, de várjunk csak—

—Szokott viccelni ő egyáltalán?

"Gondoltam, hogy ezért nem fogsz szeretni..." mondta egy kicsit bûnbánóan.

"Azt hittem, hogy az csak ajándék volt, az érettségi miatt.." értetlenkedtél továbbra is, egyre halkabban.

"Egy barátnak a palotájában leszel." mondta közömbösen, mintha egy egyszerű dolog lenne, az előző állítást figyelmen kívül hagyva.

"Van ott három fiatal herceg akik szintén még tanulnak, de esetleg segíthetnek neked, sőt jó is lenne, ha kölcsönösen tanítanátok egymást. Te azért jobb modorú vagy, mint õk, elmondások szerint." nevetett fel közben. "És lesz még egy saját asszisztensed is, ő fog majd kiszolgálni 0/24-ben és válaszolni minden esetleges kérdésedre, a jövőddel kapcsolatban, mint királyné."

"Mi- Királyné??" már kezdted azt hinni, hogy nem viccel, de olyan lehetetlennek bizonyult.

Nem szokott apukád eddig tartani egy viccet, azért ez már kicsit abszúrd, nem..?

Vagy csak egyszerűen régóta volt egy jó, ütős poénja és úgy gondolta most egy ilyennel áll elő...

Igen, ez még hihetõ...!

"De várj, a hercegnőknek nem kell meg házasodni, hogy királynék lehessenek belőlük?" tetted fel az egyértelmû kérdést, de tõle akartad hallani a választ, hogy õ is kimondja.

Apukád elõször csak közömbösen megrántotta a vállát.

"Ha rajtam múlt volna akkor már akkor megházasodtál volna mikor tizennégy éves vagy. Csak édesanyád nem értett velem egyet.." harapta el egy kicsit a mondtad végét.

'Köszi anyu, örülök, hogy így gondoltad. Hála az égnek.. Na akkor nem tudom, hogy hogy reagáltam volna.'

"Várjunk, apa akkor te.. király vagy?" kezdett tisztává válni a kép... de nem biztos, hogy akartad, hogy ténylegesen az legyen.

Sőt, nem akartad ezt, de egyre reménytelenebb lett a helyzet, meg az is, hogy egyáltalán beleszólásod van-e.

Apukád csak könnyedén nevetett ismét.

"Emiatt most ne aggódj (T/N). Menj és szórakozz egy jót a srácokkal, de azért ne olyan jót." nézett hátra és rádkacsintott.

"Mi... Mi az, hogy ne olyan-?"

"Érezd jól magad, sok sikert, majd meglátogatlak!" fordult vissza a menetirány felé.

...Mielőtt mondhattál volna bármit még bármi mást, a kocsi megállt.