Dark Days (Avengers ff.)

Szűkös hangulat

A kedélyek csillapodtak. Már mindenki izgatottan várta, hogy Párizsba érkezzünk, attól függetlenül, hogy nem vakációzni megyünk oda. Mondjuk én nem tartoztam a már-már türelmetlen társaim közé, érthető okokból. Viszont a quinjeten meg volt a hangulat. Nath hozott magával saját hangfalat, és legalább tízezerrel bömböltette belőle a zenét, pechünkre üvöltött is hozzá. Liv az erejével játszadozott és elmondása szerint véletlenül olvasztotta meg a fülhallgatómat, amiből egyébként nem is hallottam semmit az állatkerti hangzavar miatt. Gary robotpilótára kapcsolta a gépet és csatlakozott Nath-hez, így már ketten üvöltöttek. Ha hazaérünk azt hiszem rögvest meglátogatok egy fül-orr-gégészt. Hope pedig.. fogalmam sincs mit csinál, vagy hogy hol van.

- Hé! - próbáltam átordítani a lármán, de hát persze, hogy senki még csak felém sem fordult - Héé!! - próbálkoztam hangosabban, de még mindig semmi. Oké, visszavonom. Én is várom, hogy végre megérkezzünk.

Kivörösödött fejjel baktattam a hangfal felé, majd egy hirtelen mozdulattal kirántottam a zsinórját.
- Héé - hőbörögtek a fiúk.
- Figyu, engem az sem érdekel, ha halláskárosodást kaptok, csak azt akarom tudni, hogy hol van Hope.
- A szobájában - válaszolt a fiúk helyett Liv.
- Köszi - vonultam el durcásan.
- Huha, valakinek rossz napja van - heccelt Nath.
- Talán mert már szinte megsüketültem az AC/DC-től? - néztem rá dühödten.

Válaszra sem méltatva őket lebotorkáltam az alsó szintre, mert igen az is van. Ez a quinjet az elődjeihez képest rengeteget fejlődött. Két szintből áll, alul három szoba, felül pedig az irányító részleg található.

Bekopogtattam az egyik szobába, majd egy "szabad" kiáltás után benyitottam.
- Hali - köszöntem Hope-nak, aki az ágyában fekve meredt az üres plafonra - Már nem kutatsz a családod után?
- Nem. Agyalok - felelte.
- Aham, az klasz - bólintottam - Irigyellek, amiért neked ez ilyen hangzavarban is megy.
- Kizárom a ricsajt - vonta meg a vállát.
- Én akkor.. - kezdtem, mert láttam, hogy itt se megyek semmire.
- Beszélned kéne vele - mondta hirtelen, mire felszaladt a szemöldököm.
- Mi? Kivel? - tetettem a hülyét, pedig pontosan tudtam kiről beszél.
- Már röhejes, amit csináltok. Beszéljétek meg - ignorálta az előbbit.
- Ha szeretne valamit, mondja a szemembe - tettem karba a kezem.
- Na jó - állt fel, majd hirtelen kivágtatott a szobából.
- Most meg..? - értetlenkedtem, s már mentem volna utána, de bezárta az ajtót. Kulcsra - Hé! Hope, te meghibbantál? Engedj ki!
Kb fél percig döngettem az ajtót, majd végre valahára kinyílt. De a küszöb másik oldalán kellemetlen meglepetés fogadott.
- Te mit csinálsz itt? - néztem furán Nath-re.
- Én hívtam - kandikált ki Hope Nath mögül, majd pimaszul kacsintott egyet és egy szempillantás alatt belökte Nath-et a szobába, majd újból kulcsra zárta az ajtót.
- Hé!!! - kiáltottam - Hope, te komolyan totál zakkant vagy! - förmedtem rá.
- Jó dumcsizást - hallottam még tompán a hangját.
- Hát, ez csodás - püffögtem, majd karbatett kézzel és keresztbe tett lábbal huppantam az ágyra.
- Mit csinálsz? - kérdezte Nath.
- Várok? - kérdeztem vissza flegmán.
- Várhatsz is, ugyanis addig itt leszünk, míg nem rendezzük a dolgokat.
- Nincs mit rendeznünk.
- Tessék? - rökönyödött meg - Mivan? Esetleg végre elárulhatnád a tavaly történtek okát.
- Szétment a "kapcsolatunk" - vontam meg a vállam - Miattad.
- Miattam? Hadd ne emlékeztesselek, hogy te szakítottál velem!
- Mert bunkó voltál! - álltam fel hirtelen.
- Persze, csak én lehetek a felelős! - dühödött fel.
- Ahj, valahogy csak ki lehet jutni - idegeskedtem, majd a szobát felforgatva próbáltam keresni legalább egy hullámcsatot. Tudom, retró filmes húzás, és a valóságban sosem jön be, de próba szerencse!
- Ezt nem hiszem el.. - csaptam be az utolsó fiókot is. Miért nincs Hope-nak egy hullámcsatja sem??
- Hé, Daisy, nyugi - csitított, de én csak egyre ingerültebbé váltam.
- Oké, ez már tuti nem miattam van - mondta zavartan, miután meglátta a kezembe temetett fejemet.
- De! - vágtam vissza, de elég hitetlenre sikeredett. Ez már tényleg csak makacsság - Vagyis.. nem. Csak ez az egész. Apuék eltűntek, a világ kihal, mi pedig azon vitázunk, hogy miért szakítottunk. Ez így.. nem helyes - mondtam, majd lecsordult egy könnycsepp az arcomon.
- Hé - lépett közelebb, majd megsimította a vállam - Megoldjuk. Megtaláljuk őket.
- Tipikus hősködő duma - forgattam a szemem.
- Inkább optimista - húzta mosolyra a száját, majd hirtelen közelíteni kezdett felém, nagyon.
- Meg akarsz csókolni? - fogtam gyanút.
- Miért akarnálak megcsókolni? - nevetgélt kínosan.
- Mert közelítettél, ami a legtöbb esetben csókkal végződik.
- És ez olyan eset? - mosolyodott el pajkosan.
- Nath, ne játszd a sármos szőke herceget - toltam el magamtól - Ez nem egy béna romantikus film.
- Úgyis bepótlom - vonta meg a vállát ravaszul.
- Álmodban - vágtam rá.
Hirtelen egy különös hangra lettem figyelmes. Mintha valami éppen lecsúszna valamiről. Lassan Nath mögé pillantottam, és a fülem nem hazudott. Az asztalon lévő dolgok elkezdtek a föld felé zuhanni.
- Öhm.. - fordult hátra Nath is - Vagy megbabrálták a gravitációt is..
- Vagy éppen zuhanunk - fejeztem be helyette.