Dark Days (Avengers ff.)

Párizs

Párizs. A szerelem városa. Népszerű turisztikai úticél és vezető kultúrális központ. Számos híres épület található itt, mint például az Eiffel torony vagy a Notre Dame, és ne feledkezzünk meg a gasztronómiáról sem. Temérdek mennyiséggel fogyaszthatunk macaron-okoat vagy baguette-eket.

Na igen, viszont a mai világban inkább úgy hivatkoznék rá mint minden más helyre. "Párizs, a káosz városa".
- Hát asszem' itt nem fogunk szerelembe esni - szomorkodott Gary.
- Ugye Párizs nem néz ki mindig így? - kérdezte csalódottan Liv.
- Nem, ez csak annak a műve, aki New York-ot is megszállta - mondtam bosszúsan.
- Ideje lenne már végre kivonni őt a forgalomból - mondta Nath.
- Azon vagyunk - szóltam, majd a pilóta fülkébe vettem az irányt és a koordinátákat egy biztonságosnak kinéző tisztásra tettem. Bár a biztonságos kifejezés jelenesetben nem jelent sokat.
- Gary, letennéd ott a gépet? - mutattam a képernyőre, amely az utat mutatta.
- Persze - intett egyet, majd azt tette, amit mondtam. Furcsállom is, hogy miért nem köt belém.

Lassan leereszkedtünk és újból anyaföldet tudhattunk a lábunk alatt.
- Végre! Már untam a repülést - nyújtotta ki a lábát Nath.
- És most hova? - állt mellém Hope.
- Arról fogalmam sincs - néztem pislogás nélkül a sötét erdőbe.
- Nem nézünk szét? - vigyorgott Liv - Ha már Párizsban vagyunk..
- Bocs, de nincs időnk város látogatásra - néztem rá szúrósan - Azért jöttünk, hogy megmentsük a többieket!
- Egy kis lazsálás tuti nem fér bele? A világ megmentése ráér - kérdezte Nath, én meg nem hittem a fülemnek.
- Mi? Ti észnél vagytok? Nem pazarolhatunk el egyetlen percet sem! - háborodott fel Hope.
- Srácok tényleg. Lesz még idő Párizsra. Most amúgy sem éli a fénykorát - mondtam.
- Jó - sóhajtott Liv - De legalább a toronyhoz menjünk el.
Mintha ötévesekkel lennék körülvéve... Lassan Hope-ra pillantottam és a reakcióját vártam.
- Mocskosul meg fogjuk bánni - ingatta a fejét.
- Az biztos - biccentettem.

És igazunk lett. A város centrumában ugyanaz a sötétség borít minden egyes szegletet, mint ami idáig kergetett minket. Nem hiába nevezik "Sötét Napok" -nak ezt az időszakot. De ha ügyesek és elég talpraesettek vagyunk véget tudunk vetni ennek az egésznek.

Kis idő elteltével az Eiffel torony elé érkeztünk, viszont a varázsa nem mutatkozott.
- Nem sétáljuk körbe? - hallottam a hátam mögül Gary hangját. Kérdését persze Hope-nak intézte. Az kéne még, hogy nekem. Valószínűleg kinyírnánk egymást.
- Persze - felelte Hope.
- Én is mehetek? - ugrándozott Liv. Azt hiszem ő a helyzettől eltekintve totál bele élte magát abba, hogy Párizsban van.
- Öhm.. - vakargatta Gary a fejét.
- Miért ne? - idegelte Hope Gary-t.
- Aha.. miért ne - ismételte a szerencsétlen fiú, majd elindultak.
Első találkozásuk óta Hope érdeklődése egészen megváltozott Gary iránt. De ez nem kölcsönös. Gary továbbra is próbálkozik a lánynál, láthatóan sikertelenül.

- Ezt a sors akarta így - hallottam meg hirtelen Nath önelégült hangját.
- Mi? Mit? - kérdeztem értetlenül.
- Kettesben maradtunk - mondta, mire ráeszméltem igazára, és inkább mentem volna Gary-vel kinyíratni magam.
- Aha, akár meg is beszélhetnénk a tervet - próbáltam kikerülni a lehetetlent.
- Vagy akár megbeszélhetnénk mást - fordult felém, majd mélyen a szemembe nézett.
- Nath, én.. nekem ez nem megy - fordultam el tőle
- Szerintem se. De tudod mit? Minek kellenének szavak, ha tehetem ezt is.. - mondta, majd az államat megfogva maga felé fordított és.. és.. megcsókolt. A fenébe. Sikerült neki. Pedig azt akartam, hogy tovább küzdjön, de már hiányzott. Hiányzott a forró csókja, az édes ölelése, és az egész személye.
- Ez.. - kezdtem, miután szétváltunk - Csúnya filmes húzás volt.
- Dehogy - röhögött - Most találtam ki. És amúgy is, azt mondtam, bepótlom - vigyorgott pimaszul, mire felnevettem, majd újra csókolóztunk, de ezúttal én kezdeményeztem.

- Szóval? Rendben vagyunk? - kérdezte reménykedve.
- Nem! - vágtam rá, mire megilletődött - Azt hiszed engem ilyen könnyen visszakaphatsz?
- Mit kéne még tennem? - kérdezte fáradtan. Persze csak lelkileg fáradt el, testileg szerintem képes lett volna lefutni a Maratont is.
- Csak adj magyarázatot - mondta.
- Mire? - értetlenkedett.
- Arra, hogy miért voltál velem bunkó aznap! A reptéren. Amikor csak a kajáldákat bújtad, én pedig nyomorultul álltam melletted.
- Mi? - röhögte el magát - Akkor csak éttermet kerestem.
- Pont ez a baj! - förmedtem rá.
- Félreérted. Éttermet kerestem.. neked. Pontosabban nekünk - mondta, mire leesett az állam.
- Várj, mi?

Hirtelen sebesen kopogó cipő talpak hangját véltük hallani. Hope, Gary és Liv futamosan közeledtek felénk.
- Futááás! - kiáltották.
- Tessék? - kérdeztem értetlenül, majd hirtelen hangos zajra lettem figyelmes és az égre pillantva megláttam három közeledő helikoptert.
- Basszus...