Dark Days (Avengers ff.)

Raktár

Maga az épület és a környék is elég hátborzongató volt.
- Biztos, hogy be akarunk mi ide menni? - kérdezte Hope.
- Ha már idáig eljöttünk - mondtam, de az én bátorságom is kezdett elhagyni - Nem akarom, hogy ez a világvége-hangulat tovább tartson, szóval irány be. Lesz, ami lesz - mutattam végül a bejárat felé.

Beléptünk után egy hosszú, sötét folyosó fogadott minket, fény csak nagyon nehezen, pár résen keresztül szűrődött be az épületbe.
- Szóval innen eredt a sugárzás - elevenítette fel Hope, amit az útközben meséltem neki.
- Aha - bólintottam.
- Nem túl barátságos egy hely - mondta fintorogva.
- Miért, mit vártál? Egy luxus hotelt? -kérdeztem cinikusan. Hope már nem felelt csak szemforgatva nézett rám. Ezt is megbeszéltük.

Beérkeztünk egy hatalmas, köralakú terembe, aminek az oldalain üveg ketrecek helyezkedtek el. Odaléptem az egyikhez és belepillantottam. Egy kicsi, szőrös mutáns volt benne, pont úgy nézett ki, mint ahogy Péntek leírta. Az egyetlen különbség csak az, hogy fejbe volt lőve.
- Ezek mind..halottak - mondta Hope és a hangján érződött a meglepettség.
- Hát, ebben nem tévedsz - sétáltam el a többi ketrec mellett és én is megbizonyosodtam igazáról.
- Ez nincs rendjén. Nagyon nincs. Ha ezek halottak miért nem jöttek haza a Bosszúállók? - kérdezte riadtan Hope.
- Vártam már, hogy ezt a kérdést feltedd - hallottam meg egy nő hangját.
- Ki az? - kérdeztem emelt hanggal és a fejemet kapkodva kerestem a hang gazdáját. Ekkor a sötétből előlépett egy középkorú nő.
- Maga meg kicsoda? - néztem a nőre.
- Oh, az nem számít. Inkább kérdezz valami olyat, ami jobban érdekel - mondta gúnyosan.
- Hol van az apám? - néztem szúrósan a szemébe.
- A többiekkel együtt - vonta meg a vállát.
- És ők hol vannak? - kérdezte Hope.
A nő nem felelt, csak gonosz vigyorral pásztázott minket.
- Na mi van, megkukult? - kérdeztem.
- Azt mondta kérdezzünk - mondta Hope.
- Igen, ez így van, de azt nem mondtam, hogy válaszolok is - mondta.
- Hát, ha nem, akkor nem - mondtam s felemeltem a jobb kezem, hogy löveljek a fegyver tartományból, de a nő szavaival megállított.
- Szóval te vagy az új Vasember. Szép páncél - jegyezte meg.
- Nincs szükség újra, hisz az apám él - mondtam magabiztosan.
- Szeretem ha valaki ilyen optimista. De vajon igazad is van? - mondta a nő és nekem nem is kellett több. Rálőttem, de még épp időben be tudott menni egy kisebb szobába. Francba.
Elkezdtem lőni eszeveszettül a falat.
- Ránk omlik az épület - figyelmeztetett Hope.
- Nem mondod! - kiáltottam vissza.
Ekkor hirtelen valami porszerű anyag és gáz kezdett el kiáramlani a szellőzőkből.
- Basszus - káromkodtam el magam. Elkezdtem szédülni és kezdett elhagyni az erőm, majd a földre estem.
- Daisy, mi a baj? - hallottam még tompán Hope hangját, de aztán minden elsötétült.

A szabad ég alatt ébredtem. Hirtelen nem is tudtam, hogy hol vagyok. Felültem és körbenéztem. Távolról még láttam a raktárépületet, majd megpillantottam a mellettem ülő Hope-ot is.
- Mi történt? - kérdeztem kissé bambán.
- Elájultál, én meg kihoztalak - felelte én pedig próbáltam visszaemlékezni a dolgokra.
- Mennyi ideig voltam kiütve? - kérdeztem, mire Hope elhúzta a száját. Az sose jelent jót.
- Öt órán át - mondta, mire elkerekedtek a szemeim.
- Öt órán át? - kérdeztem döbbenten, majd magam elé fordulva próbáltam megemészteni a hallottakat.
- Hidd el, nekem sem volt túl kellemes. Szinte már halálra untam magam. De nem bírtalak tovább elcipelni. Mármint a páncél miatt. - mondta, mire ránéztem.
- Te hogy-hogy nem ájultál el? - kérdeztem. Biztos voltam benne, hogy a gáz mindkettőnket elért, de azt nem értettem miért csak engem ért a hatása.
- Passz. Talán más a páncélunk és az enyém nem engedte át a gázt.
- Nem, az nem lehet. Csak egy minimális különbség van a két páncél között és az is a színe. Szóval vagy ufó vagy, vagy.. - gondolkoztam - fogalmam sincs.
- Ez bíztatóan hangzik - mondta. A Hope-pal kapcsolatos dolgot nem tudtam hova tenni, hiába érdekelt, de most egy másik problémát kellene megoldani.
- Vissza kell mennünk - álltam fel hirtelen, de ez nem tartott sokáig, ugyanis szinte azonnal visszaestem.
- Nem, most nem kéne. Ez az izé teljesen levett a lábadról - elemezte ki Hope a történteket.
- Ugyanez történhetett a többiekkel is - raktam össze a dolgokat - ide csalogatták őket, kaptak a gázból, majd elfogták őket és most ötletem sincs mit kéne tennünk.
- Először is valahogy haza kell jutnunk. Erősítést kell szereznünk és aztán kitalálni valamit - javasolta.
- Kifutunk az időből. Azt se tudjuk mi ennek a nőnek a célja!
- A Föld uralma? Sok gonosznak ez az.
- Valószínű. Elfogja a hősöket, majd elszakít minket az internettől, a műholdas kapcsolattól. Mindentől, ami valaha volt! - akadtam ki - És, hogy ez miért jó neki? Az rejtély.
- Lehet van más célja is.
- Miből készíthette azt az anyagot? - kezdtem el gondolkodni azon, hogy mi üthetett ki úgy, hogy még a páncélon át is érzékeltem. Na meg persze, ami a többiekkel is könnyedén elbánt, ami azért nem olyan egyszerű.
- Nem tudom, de itt nem fogjuk megtudni - célzott arra, hogy lassan indulnunk kéne. Minden erőmet összeszedve megpróbáltam felállni, nagy nehezen sikerült is. Elindultunk haza...