CONSTELLATIONS - ✓

𝟷𝟶。

Sosem hittem volna, hogy egy nap majd egy olyan személlyel fogok beszélgetni a kicsike nappalink annál is apróbb kanapéján, akit egy hete ismerek, s aki valami furcsa, szokatlan dolgott tett velem, az érzéseimmmel, ám most a sors mégis így hozta, én pedig nem is tudom, örüljek-e vagy sem. Kétségek vannak bennem, hiszen ez az egész varázslatos lehetne, több, mint tökéletes, mégis az egész szörnyen kegyetlen az egyoldalúsága miatt.

Tény, nem tudom, mi zajlik pontosan, miért is van rám ilyen leírhatatlanul óriási hatással egész lénye, mely olyan káprázatos, mint a Nap, mint a milliónyi csillag az univerzumban, s talán ezért is van egy saját kis égbolt bámulatos, olyan igazán puha arcán, melyet mérnöki pontossággal sem lehetett volna elragadóbban berendezni - egyértelműen a világ csodája ez a fiú.

Sikerül elbeszélgetnünk majdnem két óra hosszan, szinte pillanatnyi kínos csendet sem létrehozva, ez pedig meglepően jó érzéssel tölt el - kicsit olyan, mintha számítanék neki egy kevéskét, mintha nem lenne teljesen jelentéktelen számára személyemnek a létezése.

- Egyébként Chan elküldte velem pár füzetét - jut eszébe Felix-nek hirtelenjében, és magához is veszi bordó színű, egyszerű iskolatáskáját.

- Köszi - fogadom el a viszonylag gyorsan előkotort füzeteket, és csak a sötétbarna dohányzóasztalra helyezem, hiszen még úgysem tervezek tanulni belőlük. - Nem vagy éhes vagy szomjas? - kérdem meg udvariasan, ugyanis nem akarok olyan szörnyű házigazda lenni, gondolataim amúgy is eléggé megnehezítik ezt az egész zavaros és furcsa helyzetet, s könnyen el tudok rontani tulajdonképpen bármit.

- Egy pohár vizet elfogadnék - feleli a már jól megszokott, angyali mosolyával, ám ezúttal nem veszhetek el benne teljesen, ugyanis arcát kezeibe temeti, majd kicsit megdörzsöli szemeit.

- Minden rendben? - kérdem leplezhetetlen aggodalommal hangomban, miközben feltápászkodok a kanapéról, hogy majd indulhassak a konyhába.

- Persze, minden okés - bólint látszólag határozottan. - Szimplán nem aludtam a legjobban az elmúlt időben - rántja meg vállait úgy, mintha ez valami aprócska dolog lenne, s ajkain tündöklő, felfele ívelő görbület is csak erről tanúskodik.

- Van valami oka? - próbálom megközelíteni a témát nem túlságosan tolakodóan, ám nem igazán tudok mit tenni, hiszen érdekel, mi van vele.

- Nem tudom - rázza meg fejét tanácstalanul. - Vagyis van, csak nem nagyon tudom hova tenni annak miértjét - süti le szemeit.

Érdekes, mennyire hasonló, mégis különböző helyzetben vagyunk, Felix.

- Ha szeretnél róla beszélni, nyugodtan - mosolygok rá bíztatóan. - De az alvás nem vicc, pontosan ezért próbáld meg tisztázni legelőször a dolgokat - igyekszem hasznos tanáccsal ellátni, ám belegondolva saját, hasonló helyzetem megoldása közel sem bizonyul ennyire egyszerűnek.

- Köszönöm, Changbin - mosolyog, mint mindig, majd amíg felkel a kanapéról, én azt a néhány füzetet ragadom meg, melyeket be tervezek rakni szobámba, ha jövünk visszafele.

A nem éppen hatalmas lakáson végighaladva eljutunk a konyhába, ahol úgy dönt, a pultnak támaszkodva várja meg, míg leveszek kettő poharat, majd beletöltöm az összes hűtőben lévő innivaló közül kiválasztott szénsavmentes ásványvizet. Az egyik üvegből készített, teljesen egyszerű és átlátszó poharat kezébe adom, hogy igyon nyugodtan, majd nem sokkal később én is így cselekszem, csak előtte előveszem az egyik gyógyszerem, melyet az orvos írt fel, s vízzel együtt beveszem.

- A héten már nem is jössz? - töri meg a csendet, mely különös módon nem kínos, sokkal inkább negnyugtató, olyan meghitt.

- Nem, de ha van kedved, átjöhetsz máskor is - mosolyodok el, mikor a már üres poharat a pultra helyezem, és felé fordulok.