CONSTELLATIONS - ✓

𝟸𝟸。

Kellemes hangulatban telik el az egész délután; beszélgetünk tulajdonképpen mindenről, ami éppen eszünkbe jut, s közben én leginkább azt élvezem, hogy Felix egy pillanatra sem húzódik el tőlem - közelsége pedig egy különös érzetet nyújt; olyan igazi nyugodtság száll rám végre valahára, amit titkon az örökkénél is sokkal tovább élveznék.
Immár nem érzem magam feszélyezve, úgy hiszem, tényleg egy hatalmas lépést tettünk, azonban ahogyan látom, hogy kint már javában sötétedik, tudom, hogy hamarosan muszáj lesz pontot tennem az i-re - mert elhatároztam, hogy a mai nap folyamán őszinte vallomást teszek, történjék azután bármi is. Felix-nek tudnia kell, hogy közel sem közömbös számonra, hanem iránta elkezdtem gyengéd érzéseket táplálni, melyek tényleg igaziak; beleszerettem, s nem tudok másképp tenni.

Eleinte lenyűgözött; láttam, milyen gyönyörű és különleges, hogy vonásai közel sem mindennapiak. Mandula szemeinek gyermeteg fénye, pisze orra, mosolyra teremtetett ajkai, s a kedvenceim; apró kis pontocskák orcáin, melyek talán szerelmünk csillagképei, hiszen tagadhatatlanul szeplői ragadtak magukkal kezdetekben, elindították a lavinát, aminek következtében én szerelembe estem.
Ám most, ahogyan már telt-múlt az idő, egyre több értéket megláttam benne, tudom, milyen ember ő, ténylegesen kezdtem kiismerni, s ez erősítette meg bennem azt, hogy szeretem őt.
S nem tudnék másképpen tenni akkor sem, ha akarnék - ez nem valamiféle visszafordítható folyamat, hanem a sors keze játszik közre, s az igazság az, hogy én hálás vagyok azért, mert így alakultak a dolgok.
Örülök, hogy ismerhetek egy ilyen csodálatos embert, mint amilyen ő maga.

- Min gondolkodsz? - fordítja felém arcát Felix, kinek ajkain halovány mosoly pihen, melyre szívem nagyobbat dobban. Ismét szemügyre veszem hibátlan vonásait, majd csak azután felelek.

- Tudod, Lixie, eléggé sok dolgon - hagyja el ajkaimat egy egészen halk, ám kissé gondterhelt sóhaj, viszont szinte mantraként ismétlem magamban, hogy nem futamodhatok meg. - Nem megyünk inkább ki az udvarra? - kérdezem meg, mire ő bólintással felel, ezért felkelünk, majd kezét megfogva húzom kifele.

Nincsen túlságosan nagy udvarunk, de a maga módján mégis szép és rendezett, viszont most ahelyett, hogy valami ülőalkalmatosságot vennénk igénybe, a fűbe huppanok le, majd kérdőn nézek Felix-re, hogy nincs-e ellenére, ha ő is így cselekszik - ám hamar választ is kapok, mikor szorosan mellettem foglal helyet, majd fejét vállamon pihenteti meg.

A körülöttünk lévő fűszálak színe csak a Hold és a csillagok fénye miatt látszik még, hisz kültéri világítást nem kapcsoltam, a házból pedig nem sok fény szűrődik ki. Szinte némaság ölel minket körül; ilyenkor minden teljesen elcsendesedik, ám az időnek a múlásával szívverésem gyorsasága egyenesen arányosan növekszik. Tudom, hamarosan ideje lenne belekezdenem, de muszáj még kihasználnom ezt a nyugalmat - csak mi ketten, a végtelen csillagóceán alatt.

Mosolyt küldök felé, majd azután elfekszem a zöldes gyepen, s őt is húzom magammal. Mind a ketten az égboltozatot kezdjük el kémlelni íriszeinkkel, s közben én gondolataimba temetkezem. Talán tényleg elérkezett végre a megfelelő pillanat, s a tettek útjára kell lépnem. Arcomat felé fordítom, s mivel ez azonnal feltűnik neki, ő is eképpen cselekszik, ám így veszélyesen közel kerülünk egymáshoz - azonban ezt a legkevésbé sem bánom.

- Ideje lenne ténylegesen beszélnünk - suttogom kettőnk közé, mire ő egy egyetértő biccentéssel reagál. Összeszedem a gondolataim, miközben egyik kezemmel arrébb tűrök néhány szőkés tincset, s szelíd mosollyal nézek rá. - Gondolom feltűnt, hogy nem vagyok a szavak embere - kuncogok fel kínosan, s tüdőmben tartott levegőt reszketegen eresztem ki. - De nem vagyok képes magamban tartani ezt a rengeteg mindent.

Motyogom, ahogyan csillogó szemeit vizslatom szerelmesen és csodálattal. Ő türelmesen vár, szerintem pontosan jól tudja, hogy mire, ám nem teszi szóvá. Hagyja, hogy összeszedjem magam, s én kezdjek neki.

- Nem hittem volna soha sem, hogy egy ilyen ember lép be az életembe, mint te - suttogom kettőnk közé, ahogyan haját birizgáló kezemet arcára simítom, s szeplőit kezdem cirógatni. - Mikor megláttalak, talán azt is elfelejtettem, ki vagyok, teljesen lenyűgöztél, és egyszerűen megszűnt minden. Nem tudom körülírni igazából az érzést, de nem is szükséges szerintem - zagyválok kicsikét, majd alsó ajkamba harapva tartok egy kis szünetet, hogy ne csak hebegjek, hanem végre kimondjam a bennem kavargó gondolatokat és őszinte érzelmeket. - A lényeg, hogy ez minden egyes alkalommal egyre erősödött, mígnem most itt vagyunk. Itt, a csillagok alatt, ahol szerelmet vallok.

Felix szemei kissé kikerekednek, ahogyan szeplői halovány pírba burkolóznak, ám meglep, hogy egyáltalán nem mutat olyasféle reakciót, ami alapján mindez ellenére lenne, s gondolattól, miszerint ő is szeret, szívem sokkalta hevesebb dobogásba kezd.
Még egy kicsit közelebb húzódok hozzá, ám a szemkontektust ugyanúgy megtartom - ha akarnám sem igazán tudnám nem rajta legeltetni íriszeimet.

- Nem tudom, hogyan történt pontosan, de szerelemes lettem beléd, Felix - folytatom lágy hangon, ahogyan egy momentumra ajkaira pillantok, majd vissza szemeibe. - És ezen nem tudok változtatni, nem tudok ellene tenni, de nem is akarok. Szeretlek, ezt pedig egy csodálatos dolognak tartom - suttogom szinte ajkaira, ahogyan még közelebb húzódok, s igazán lassan össze is érintem húspárnáinkat.

Ő pedig nem húzódik el, sőt, még közelebb simul hozzám jelezvén, hogy nincsen ellenére a csók, melyet ajkaim megmozdításával kezdeményezek. Ez az első alkalom, mikor érzelmes keringőnk igazán megalapozott, s nem hagy maga után megannyi kérdőjelet. És meglehet, hogy Felix még tulajdonképpen nem mondott semmit, most ez sem számít igazán; hiszen a tettek gyakran beszédesebbek, mint a szavak, s ez a helyzet is éppen ilyen. Csókunkat legszívesebben a végtelenbe húznám, mert nem akarok elszakadni tőle; ez egy olyan pillanat, ahol megérné megállítani az időt.

Azonban nem teljesülhet minden egyes akaratunk, így mikor muszáj elszakadnunk egymástól, mélyen szemeibe nézek, majd onnan tekintetem lesiklik csillagképeire, amikre egy apróbb puszit nyomok. Talán azok vezettek az utamon; egészen idáig, a boldogságig.

- Én is szeretlek, Changbinie! - szólal meg félénken és zavartan, ám mondandója így is széles mosolyt varázsol ajkaimra. Szívem hevesen dobog, már-már kiszakad bordáim börtönéből, de még ez is egy varázslatos érzés. Az egész tökeletes, ez a legkevésbé sem megkérdőjelezhető.

- Ez azt jelenti, hogy lennél az egyetlen egyem? - kérdezem meg lágy hangon, s borzasztóan izgulok válasza miatt. Rengeteg dolog miatt utasíthatna mégis vissza, ám próbálom elűzni a baljós gondolatokat; boldog akarok lenni Lee Felix-szel most és az örökkén is túl.

- Leszek - bólogat hevesen, ahogyan látom, hogy tekintete fátyolossá válik, ám mivel nem akarom, hogy egy pillanatra is könnyeket hullasson, pöttyöcskéit cirógatva mosolygok rá, majd kezdek egy újabb csókba, mely az előzőnél is sokkal felszabadultabb.

Már a legkevésbé sincsenek bennem kételyek; elhiszem Felix szavait. Tudom, hogy ő is szeret, s boldoggá fogom tenni. Mivel olyan mértekben fontos lett, ami egyszerűen hihetetlen, ezúttal már nem fordulnak meg elmémben negatív gondolatok. Nem hiszem úgy, hogy majd elszúrom, hogy nem leszek elég - bízok abban, hogy Felix így szeret, ahogyan vagyok.

S mivel egy ilyen angyali csoda egyedül hozzám tartozik, már nincsen semmi, ami hátráltatna abban, hogy boldog legyek. Szeretek, szeretve vagyok, s tudom, hogy többé nem leszek egyedül. Talán most, hogy mellettem van tényleg, hogy a párom, az egyetlenem, végre megtalálom helyemet a világban.
Csillagképei megmutatták utamat, s tényleg a fellegekbe repültem.

Vége.♡
withspringwind