CONSTELLATIONS - ✓

𝟶𝟿。

Vasárnap időm többségét az unalmas szobámban töltöttem a laptopom előtt ülve, néha fekve, különféle sorozatokat nézve, melyek hiába voltak szinte zseniálisak, nem tudták lekötni figyelmem, ám nem az ő hibájukból, erről nem tehetett az a néhány perc vagy óra, melyben valaki más kitalált életét figyelhettem. Felix veszi el túlságosan az eszem, pontosabban az, ahogyan viszonyulok hozzá. Egész nap próbáltam győzködni magam, hogy a puha, szőke tincsekkel keretezett, egyenesen megrészegítő vonásokkal felruházott, angyali mosollyal és igéző tekintettel rendelkező, megszámlálhatatlan pöttyöcskével beborított arc és annak tulajdonosa teljesen közömbös számomra, és egyáltalán nincs rám semmiféle hatással, ez mind csak annak tudható be, hogy régen nem lépett már új ember az unalmasan és monoton haladó, teljesen átlagos életembe.

De a többi ismerősöm nem akartam sosem megcsókolni.

És ez az, ami nem hagy nyugodni, ami teljesen felborítja a nyugodt perceim, óráim, napjaim, hiszen mióta gondolataim nagy részét Felix köti le, kevésbé vagyok képes odafigyelni másra, és az sem segít sokat, hogy ma, hétfőn, iskola helyett az orvoshoz tartok, ugyanis a tegnapi nap is kezdtem már egyre rosszabbul érezni magam - fájlalni torkom, fejem és fújni orrom -, éjjelre belázasodtam, reggel pedig alig bírtam kikelni az ágyból.
Igen, lehet nem kellett volna pulóver nélkül hazafele megállni a parkban, de kicsikét azért mégis megérte, túlzottan hiányzott, hogy kiszellőztessem kicsit a fejem, túlságosan is jó érzés volt a friss, tiszta levegőn roncsolni tüdőmet.

Már bőven az iskola kezdete után járnak az órák és a percek, ám csak most, a buszon jut eszembe, hogy illene valamiféle üzenetet küldenem Chan-nak hollétem felől, ezért telefonomat a nadrágom zsebéből veszem elő, és azt feloldva már keresem is nevét, végül pedig billentyűzetemen pötyögve fogalmazom az üzenetet.

[Changbin]
Szia, Chan!
Beteg lettem, szóval ma
nem is megyek
(habár ezt gondolom
észrevetted)

[Chan]
De nem komoly, ugye?
Majd iskola után átviszem
pár füzetem, hogy tudj pótolni.

[Changbin]
Nem, nem az.
De jó nekem;)

[Chan]
Legalább nem unatkozol.
(És ne kacsintgass!)

[Changbin]
Igaz-igaz
Te meg figyelj oda az órán!;)

[Chan]
Ennyire azért ne törődj velem, légyszi

[Changbin]
Mindössze csak fontosnak
tartom, hogy mi neked a
lehető legjobb!;)

[Chan]
Rendes vagy, Changbin ;)

[Changbin]
Kacsintás?

[Chan]
Kacsintás!

[Changbin]
Néha akkora idióta tudsz lenni.

Elmosolyodva, s fejemet megrázva csúsztatom vissza zsebembe a készüléket, ám még azelőtt csatlakoztatom hozzá fülhallgatómat, és elindítom az egyik lejátszási listámat, hogy elüssem azt a néhány percet valamivel.

☆☆☆

Nem lepett meg, mikor szimpla, teljesen egyszerű torokgyulladást állapított meg az orvos, ám mégis felírt kettő fajta gyógyszert, így azokat megyek legelőször kiváltani, amint leszállok a megszokott külsejű helyijáratról. A gyógyszertárban viszonylag hamar végezve döntök gyaloglás mellett ezúttal is, hiszen késő délelőtt egészen jó idő van - nem úgy, mint este -, ezért lassú, komótos léptekkel haladok otthonom felé, hogy ott valami egyébként teljesen haszontalan és unalmas dologgal foglaljam el magam.