Countryhumans

5.

~ Magyar szemszöge ~

Szeptember 20. péntek

Azt tervezzük, hogy a hétvégén és a jövőhéten Németéknél alszunk. Egész héten nem lesz otthon az apjuk, így miénk lesz az egész ház. Sajnos bulit nem tarthatunk, mert Német kijelentette, hogy, ha Third észreveszi, akkor garantált az Auschwitz.  Az annyira már nem lenne jó buli.

-MAGYAR! KÉSZ VAGY MÁR? – hallottam Lengyel kiáltását a másik szobából. Már 8 óra volt,  de én még mindig az ágyamban fetrengtem.
-Nem! – kiáltottam vissza.
-Igyekezz már! A második óra biosz és nem veled ellentétben én nem szeretnék megbukni.
-Na! Bioszból hármasra állok!
- Most gratulálnom kéne? – gúnyolódott.
- Mindjárt készen vagyok és mehetünk, jó? 10 perc.
Felöltöztem, felkaptam minden cuccom ami a jövőhétre kellhet, kimentem a konyhába, bedobtam egy pirítóst, eltettem egy túrórudit tízóraira és lassan elindultunk a suliba.

- Te voltál már Németéknél? – kérdezte Lengyel.
- Nem. Még nem, de már hallottam ezt-azt. Nagy hegyek, jó sörök stb.
- Hm... alkoholista.
- Most miért? Ez az igazság!
Az út többi részében magunkban elmélkedtünk. Még korán volt nekünk a beszélgetéshez.

Suliba beérve nyugisan lepakoltunk a szekrénybe, kivettük ami kell és bementünk az ofő utolsó 5 percére.
Látszott UN arcán, hogy már kezdi megszokni a késéseinket. Már nem fenyegetőzött, csak sóhajtott egyet és a helyünkre parancsolt minket.

- Na, mi volt? - súgtam oda Németnek.
- Semmi különleges, csak kijelentették, hogy hirtelen felújítások miatt jövőhéten zárva van a suli.
- Nem kell bejönni? - hűledeztem.
- Nem bizony! - vigyorgott rám. - Miénk az egész hét.
- Azta!

Ezek után az órák többségére nem is emlékszem. Annyira lefoglalt az, hogy a jövő hetet Riáékkal tölthetjük, hogy másra már nem tudtam koncentrálni.

~ Lengyel szemszöge ~

Délután a srácokkal, a suli előtt találkoztunk és elindultunk Austriáékhoz.
- Várjatok meg! - hallottunk egy kiáltást a hátunk mögül.
- Russ, hát te is jösz? - kérdezte meglepetten Ria.
- Igen. Apám kitett otthonról, így gondoltam...
- Várj, azt mondtad kitett otthonról? - vágott közbe Német.
- Igen. Néha csinál ilyeneket. Csak úgy rövid időkre kitesz minket a tesóimmal. Ilyenkor mind átmegyünk egy-egy barátunkhoz és ott töltjük az estét.
- Ja, eddig mindig hozzánk jött. - erősítette meg Magyar.
- Viszont most furcsa, hogy az egész hetet távol kell töltenünk...
- De miért nem ő megy el otthonról? - kíváncsiskodott tovább Ria.
- Hát... nem tudom. Nem nagyon szeret kimozdulni otthonról.
- Hm. Ez ismerős. Third is csak esténként merészkedik ki az utcára.
- Megértem. Nehéz lehet egy elítélt pszihopataként közösségben élni. - mondta Magyar
- Magyar... kérlek. - szólalt meg a már egy ideje csöndes Német.
- Bocsi. És ilyenkor mit csinál otthon? - kérdezte Magyar újra Russiához fordulva.
- Nem tudom. Úgy igazán sosem érdekelt. Azt szokta mondani, hogy magánügy, így nem kérdezek tovább.
- Aha. De haver, ez azért durva, nem? Mármint tesóid hova mennek?
- Ukrajna asszem Kanadához megy, de csak titokban mászik be az ablakon. UK nem tud róla.
- Kazahstan és Belarus?
- Ők ilyenkor Litvániáéknál töltik az estét.
- Aha. Szóval négyen háromfelé, mi? - szórakozott Magyar.
- Ja, úgy valahogy. Nem válthatnánk már témát?

- Német, messze vagyunk még? Már leszakad a lábam! - nyafogtam.
- Mindjárt ott vagyunk. Ott a dombon túl.
- Ez neked "domb"? Ez egy kib@szott középhegység! - hűledezett Magyar. - Ez már önmagában magasabb, mint a Kékes!

~ Russia szemszöge ~

Egy emelkedős túra után megérkeztünk a gyönyörű, fából épített házhoz. Amerre csak néztünk mindenfele hegyek és völgyek vettek körül minket.

(Í: saját kép. )

- Én komolyan nem értem, hogy bírjátok itt egyedül. Baromira magányos lehet. Bár legalább mostmár értem, miért kattant be Third...
- MAGYAR! - rivallt rá Ria. - Lehet, hogy a te szemedben csak egy ellenség, de nekünk mégiscsak az apánk!
- Bocsánat.

Austria beinvitált minket a házba és megmutatta a hálószobák irányát.
- Nos, érezzétek otthon magatokat!
Mindenki berendezkedett a saját szobájába - igen, mindenkinek külön szobája volt. Jó nagy ház. - majd lementünk a nappaliba megbeszélni, hogy hogyan tovább.
- Szóval, van a közelben egy folyó. Oda valamikor kimehetnénk sátorozni vagy csak tábortüzezni. - ötletelt Német.

Végül úgy döntöttünk, hogy ma este nem kalandozunk már, inkább ott foglaljuk le magunkat valamivel.
- Najó, én megyek vacsorát készíteni. Mindenki kér, ugye? - kérdezte Austria.
- Várj, segítek. - jelentkezett Lengyel.
- Köszi csajok! - mondta Magyar és egy puszit dobott feléjük.
Amíg készült a kaja, mi fiúk bekapcsoltuk a tévét és valami jó filmet akartunk keresni.
- Fog egyeltalán bármi jelet ez a tévé? -türelmetlenkedett Magyar.
- Jé! Itt egy magyar híradó! Hm... a Maccabi játékokról van szó... HOPPÁ!
- Miaz? - nézett be Lengyel az ajtón.
- A tévé szerzői jogokra hivatkozva nem adja le a zsidó olimpiáról szóló adást! - mondtam. ( Í: ez velünk valóban megtörtént 😅)
- Van ilyen. Még apám programozta. - vont vállat Német.
- Hm. Kemény.

Mire kész lett a vacsora épp kellően meg is éheztünk. Leültünk az asztalhoz, megköszöntük a lányoknak és hozzáláttunk.
Utána még beszélgettünk meg szórakoztunk, majd kb. 3kor mindenki ment aludni.

~ Szeptember 23. hétfő ~

Reggel arra ébredtem, hogy Magyar üvölt át a másik szobába Lengyelhez, a pulcsiját keresve. Feltápászkodtam az ágyból és konstatáltam, hogy csak egy hétvégére elég ruhát hoztam. Muszáj leszek hazamenni, ha nem akarom a 3 napos pólómban büdösíteni a lakást.

Kimentem a nappaliba. Már mindenki kint volt és ki-ki a maga dolgával foglalkozott. Austria a reggelit készítette, Lengyel és Magyar civakodtak valamin, Német pedig ült kint a teraszon és bámult ki a fejéből egy kávéval a kezében.

- Srácok bocsi, de haza kell mennem pár dologért.
- Miért? - kérdezte Lengyel.
- Hát... nem hoztam ruhát, meg miután tegnap Magyar elszakítottad az usánkámat - lőttem felé egy gyilkos pillantást - muszáj vagyok hazamenni és megvarrni.
- Mosni tudsz, tűt és cérnát pedig adok. - marasztalt Ausztria.
- Nincs másik ruhám amit felvehetnék addig amíg megy a mosás.
- Adok.
- Szerinted jó lenne rám bármelyikőtök ruhája? Mindegyikőtöknél sokkal nagyobb vagyok.
- Igaz... de ugye visszajössz?
- Persze. - nyugtattam meg. - csak pár órára megyek el.

Azzal elindultam. Már megjegyeztem az utat, így könnyen hazataláltam.
Otthon anélkül, hogy apám tudtára adtam volna, hogy itt vagyok, felosontam a szobámba, egy táskába összeszedtem amire szükségem lehet, gyorsan kerestem tűt és cérnát és  megvarrtam az usánkámat.

- Így ni. - mondtam csak úgy magamnak mikor végre kész lettem. Viszont valami nagyon gyanús volt. Túl nagy volt a csönd a házban. Felkaptam a táskát, az usánkámat a fejembe húztam és kimentem a szobámból. A folyosón sétálva furcsa hangokra lettem figyelmes. Méghozzá apám szobájából. Csak ellenőrzésképp odamentem és óvatosan benyitottam.
A szám elé kellett kapnom a kezem nehogy felkiáltsak.
Nem akartam elhinni amit látok...

Folytatás következik....

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok!
Na!
Ez is hosszabbra sikerült, mint gondoltam...
Vajon mit látott Russia? ;)
Folytatás holnap, vagy holnap után várható. Attól függ, hogy hogy jön össze.