Countryhumans

10.

Még mindig kedd 

~USA szemszöge~

Meglepetésemben majdnem hátrafordultam, de türtőztettem magam, hiszen már majdnem vége volt az órának. Nem akartam feltűnést kelteni.

Türelmetlenül vártam, hogy megszólaljon a csengő. Csigalassúsággal teltek a percek. Majd egyszer csak megszólalt az az idegesítő berregés, amit nálunk kicsengőnek hívnak.

Rögtön felpattantam, hátrafordultam és csak egy kérdést szegeztem Russia fejéhez:

- Ki?

- Gondolkozz egy kicsit. Nem voltunk egyedül az öltözőben. Rajtad és rajtunk kívül még volt ott egy személy.

Visszaemlékeztem, de nem jutott eszembe. Aztán hirtelen bevillant...

- Észak-Korea.

- Bizony. Én őrá tudok csak gondolni.

Lesokkolt a gondolat, hogy egy antiszociális pszichopata kényszerített volna bármire is.

Csak egy pillanatig merengtem el, de ez elég volt arra, hogy Russia faképnél hagyjon és célirányosan Észak felé vegye az irányt.

Baromira ijesztő volt, ahogy a nagy-termetű, marcona medve, a kis, vézna, ugyanakkor magabiztos arckifejezést felöltő pszicho felé közeledett.

Mivel az osztályhoz híven most is hatalmas hangzavar volt, így nem hallhattam, mit beszélnek, de azt tisztán láttam, hogy Russia egyik keze ökölbe van szorítva, míg a másikkal lefogja ezt a kezét. Ebbe már nem voltam biztos, de mintha egy vörös foltot láttam volna elkezdeni terjedni a kötésén. Vér.

~Russia szemszöge~

Ahogy próbáltam nyugodtan lerendezni a helyzetet Északkal, egy kicsit talán túl szorosan szorítottam a másik kezem. Éreztem, ahogyan a sebeim kezdenek felszakadni és a kötésemet újra vér áztatja.

- Mégis miből gondolod, hogy én voltam? Egyébként pedig mi közöd van hozzá, hogyha én egy számodra idegen emberrel társalgok? Még csak nem is vagytok barátok!

- Rajtunk kívül csak te voltál ott. És mind tudjuk, hogy nincs ki mind a négy kereked és ártatlanokat is simán bántanál. Mellesleg mit ártott neked Ame... akarom mondani USA, hogy ilyenre vetemedj?

- Meg mindig azt mondom, hogy nem én voltam, DE ha én lettem volna, annak oka lett volna.

- Miféle oka?

- Mondjuk az, hogy régi ellenségemnek számít, hiszen a WW2 alatt ellenünk harcolt Dél-Korea mellett. Ezért nem értem, hogy te miért véded? Mellettem a helyed, ahogy apádnak is mellettem volt.

- USSR is ugyanakkora pszichopata, mint te vagy. – mondtam egyre dühösebben.

- ...sajnálom. Sajnálom, hogy te nem vagy az - röhögött a képembe.

Ennyi. Eddig bírtam. A kezem lendült és lekevertem neki egyet. Dühösen fújtattam. Ez nem lehet igaz. Ez a barom kihozta belőlem a vadállatot.

Éreztem, ahogy hirtelen minden pillantás felénk fordul, ahogy Északnak elkezd vérezni az orra, nekem pedig a kötés alatt a kezem. Fantasztikus... most mindenki félni fog tőlem.

Magyar, Német és – nagy meglepetésemre – Ame rögtön ott termettek mellettem. Magyar és Német próbáltak nyugtatni, Ame viszont csak nézett. Hitetlenkedve, mégis úgy nézett rám, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a lelkéről.

Nem szólt senki semmit. Senki. Semmit. Néma csönd borította az osztálytermet. Az egyetlen, aki megszakította a csendet, a tanár volt, aki a terembe belépve nagy csattanással levágta a naplót, de csak ekkor vette észre, hogy mindenki lefagyott.

- Itt meg mi a halál történt? - kérdezte meglepetten.

Ebben a pillanatban Észak felállt és lehajtott fejjel kisétált a teremből. Nem szólt egy szót sem, nem kapkodott, egyszerűen kisétált. A tanár meg csak nézett utána, ahogy betört orrából csöpögött a vér a padlóra.

Aznap nem láttuk többet azt az őrültet.

Suli után Ame futott oda hozzám.

- Én... köszönöm, de talán lett volna jobb megoldás is. Talán beszélhettünk volna vele...

- Egy ilyen pszichoval nem lehet értelmesen beszélni. Megpróbáltam.

Meglepett Ame közeledése. És, hogy többes számot használt. Ez tetszett. Ezek szerint számított rám.

Látszott rajta, hogy elgondolkodott. Némán sétáltunk pár percig, majd hirtelen megállt. Én megfordultam és kérdőn néztem rá.

- Izé... tudod kb. 2.óra után a zaklató fiókja törlődött.

- Komolyan? Ez szuper – mondtam kissé semleges hangnemben. Tényleg örültem ennek, de nem mutattam ki mennyre, mert tudtam, hogy az egy csöppet ijesztő lenne.

- Tudod, pénteken lesz egy buli Texaséknál. Ha van kedved eljöhetnél. Ezt vedd hálám jeléül. - mondta, majd egy kicsit meghajolt. Olyan volt, mint egy herceg. A pulzusom az egekbe szökött.

Mielőtt válaszolhattam volna, USA hátat fordított és egy laza 'csá'-val elköszönt.

Éreztem, ahogy arcom egyre inkább hasonlítani kezd egy rózsához. Egy kivirult, vérvörös rózsához.

Az usánkámat a fejembe húztam, hogy eltakarjam az arcomat, fülembe raktam a fülesem és beindítottam egy random számot a telómon. Így indultam haza.

~USA szemszöge~

Néha olyan érzésem támad Russiától, mintha egy vadállat lenne, aki fel akar falni, de ma meglepetésemre épp az ellenkezőjét mutatta. Miattam "falt fel" mást. Nagyon menő volt, ahogy leütötte Északot. Nem nagyon éreztem még ilyesmit. Eddig mindig én voltam a menő srác és a többiek csak a haverok. Most viszont úgy éreztem magam, mint a szorongás és zaklatottság várából kimentett herceg(nő) azzal a különbséggel, hogy kivételesen a sárkány volt a megmentő.

Vajon létezik, olyan mese, ahol a hercegnő a sárkányba szeret bele...?

Nem hinném... de mégis mire gondolok? Hiszen akármennyire is biszex vagyok nem... abba se vagyok biztos, hogy mit érzek. Most először voltam valóban bizonytalan az érzéseimmel kapcsolatban. Nem tetszett ez az érzés. Minél hamarabb le akartam tisztázni a helyzetet. Lehet, hogy csak egy bizarr fellángolás az egész.

Otthon még utoljára leellenőriztem, hogy biztos törlődött-e a zaklató fiók, majd magamnak is csináltam egy új fiókot a biztonság kedvéért és töröltem az előzőt. Az első, akit bejelöltem Russia volt.

Aztán elmentem aludni. Végre egy nyugodt éjszakának nézhettem elébe.

( -.-)Zzz