Pocket Dial [Martinus ff.]

12.

Másnap reggel a telefonom rezgésére keltem ami nálam elég furcsa mert sosem tudtam normálisan felkelni. Mindegy.

Miután Martinus-t kihevertem próbáltam vissza aludni, de nem igazán ment. Talán miatta vagy nem tudom.

Inkább lemetem enni, de sikerült átesnem Leo táskáján szóval szerintem mindenkit felkeltettem.

-Mit csinálsz ilyen korán? - jött ki Leo a szobájából
-Martinus felkeltett és ezért most nem tudok aludni.
-Vagy inkább annyira szeretnéd újra látni hogy ha ír egy mondatot is akkor a te már az égekben vagy. - mosolyodott  el Leo
-Ez nem igaz! Én....én..... - dadogtam
-Tilly! Tudom jól hogy baromira örülnél annak ha Martinus most itt lenne és újra tudnátok együtt aludni. - ment le a lépcsőn Leo majd azt asztalhoz ült
-Leondre! Ennek semmi köze Martinus-hoz!
-Tilly...most is tudom hogy arról álmodsz hogy Martinus hátulról átöleljen. - rángatta a fejét Leo
-Leo! - mikor kimondtam a nevét felkapta a fejét és sikerült elég közel kerülnünk egymáshoz

Leo nem szólt semmit csak nyomott egy puszit a számra majd később egy pillanatra megcsókolt.

-Sajnálom! - vált el tőlem és a száját letörölte a kezével
-Semmi. Ez a mi kis titkunk marad, oké? - néztem rá kérdőn
-Persze ez természetes hisz a bátyád vagyok és te Martinus-t szereted. - nézett mögém majd vissza rám. -Mit is akarsz Martinus-tól? - kérdezte Leo
-Azt akarom hogy mikor meglátogat a jobb keze az arcomat simogatja a bal keze a derekam köré fonódva húz magához. A feje a vállamon legyen és húzzon magához jó közel. - magyaráztam Leo-nak amikor pontosan az történt amit kívántam.

Hátra fordultam és a szőke hajú hercegem a fejét a vállamra teszi és a kezeit elhelyezi a megfelelő helyre..

-Én megyek mert még álmos vagyok. - törölte meg a szemeit majd kacsintott és befutott a szobájába.
-Martinus....te..te...teee? - fordultam hátra majd a szemeibe néztem
-Nagyon aranyos vagy. - nevetett fel Martinus és mégközelebb húzott magához
-Nem lesz baja a kicsi Tinus-nak? - kérdeztem
-Neeem. - legyintett
-Amúgy mit is csinálsz itt? - néztem rá furán
-Hááát Leo szólt hogy korán felkeltettem és közölte hogy ha nem némítalak el téged akkor felrúg szóval inkább itt vagyok. - mosolygott kínosan. -Gondolom enni akartál ezért van nálam krumpli.
-Köszi. - mosolyogtam majd enni kezdtem

*Time Skip*

Nagyon jó volt hogy Martinus nálunk tudott lenni egy kicsit. Igazán figyelmes és nagyon kedves. Délben felhívtam Brooke-ot hogy beszéljünk valahol egy kicsit. Végül a munkahelyem lett a helyszín. Brooke szerint ott van az álom barátja. Bár tudnám ki. Mindegy.

-Szia. - ültem le vele szemben lévő székre
-Szia. - vágott szomorú arcot
-Mi a baj? - néztem rá aggodalmas fejjel
-Nem vesz észre! - nyöszörgött
-Várj. Ki az? - kérdeztem
-Mar.....cu...s.. - hajtotta le vörös fejét Brooke
-Ma Marcus dolgozik? És szerelmes vagy belé? - néztem rá furán
-Hááát úgy tűnik. - mosolygott
-Én gyors kérek két kávét. Te várj csak itt. - álltam fel majd a pulthoz siettem
-Áh Matilda. - emelte fel a fejét az asztaltól
-Veled mi van? - kérdeztem
-Két rossz dolog van most az életemben.
-Mi a baj?
-Szerinted Brooke-nak tetszik majd az ajándék?
-Mivel nem tudom hogy mit akarsz adni így nem tudom. - mosolyogtam
-Egy olyan telefontokot amin az van hogy "szeretlek". - mosolyodott el
-És mi a másik rossz? - kérdeztem
-Lehet hogy Martinus elmegy innen. - nézett rám szomorúan
-MI?!
-Hát igen.
-Nem az nem lehet. - csaptam rá a pultra majd elrohantam
-Mivan? - nézett rám Brooke
-Mennem kell. Sziaa. - öleltem meg és  elsiettem

Haza indultam. Sosem voltam ilyen szomorú. Szóval ma láttam utoljára? Ez nem lehet igaz. Amint haza értem egy üveg whisky-t ragadtam meg. Felszaladtam a szobámba és a sötétben sírás közben inni kezdtem.

*Time Skip*

-Hahó. - jött be Leo
-Szia. - dőltem vissza az ágyra
-Mi a francot csinálsz? Te megittál egy fél üveggel? - rántotta ki a kezemből, de én megszereztem újra tőle és kiittam a maradékot
-Elég volt! - csapott rá az asztalra Leo
-Leo! Most ne zavarj! Inkább igyál te is!
-Most azonnal velem jössz. - húzott ki a szobámból

Martinus a kanapén ült majd Leo átadott neki ő pedig leült velem.

-Veled mi történt? - kérdezte
-Martinus ne menj el kérlek! Akár mit megteszek csak ne menj el! - fogtam meg a kezét ami az enyémhez képest nagyon nagy volt
-Nem fogadtam el. Amúgy honnan tudod? - nézett rám furán
-Marcus mondta. És nagyon örülök hogy itt maradsz nálunk. - bújtam oda hozzá
-Oké és sosem hagynálak itt téged.. - mosolygott kisfiúsan
-Még így sem? Megittam egy egész whiskey-t és olyan kisírt szemeim vannak hogy az már undorító
-Hát nem igazán zavar. Amúgy az amit ittál bor volt. - mosolygott
-Az sem jobb. - nevettem fel majd rádőltem a vállára