Pocket Dial [Martinus ff.]

13.

Hétfő reggel indulhattam munkába. Azért örülök hogy Marcus és én együtt dolgozunk.

-Sziasztok! - léptem be az ajtón
-Szia! - nézett ki Marcus a pult mögül majd egy puszival köszöntött
-Mizus? - kérdeztem
-Semmi. Járt itt a csávód. - forgatta meg a szemét és közben átnyujtotta az  épp rendelt italt
-Mit mondott? - néztem rá és közben felfogtam a hajam
-Csak annyit hogy reméli hogy még nem dugtam meg téged. Én megmondtam hogy nem én vagyok az akit keres aztán elment. - vonta meg a vállát Marcus
-Áh értem. - indultam meg az öltözőbe és átvettem a munkás ruhámat
-Amúgy hogy vagy? - kérdezte Marcus miközben kávét csinált az egyik vevőnek
-Megvagyok. Hiányzik Martinus. Bárcsak egyszer úgy kelnék fel hogy mellettem van és simogat, mint régen Leo. - hajtottam le a fejem szomorúan
-Ne aggódj. Martinus-nak egyedül te tetszel így nem kell félned attól hogy esetleg más lánnyal van. - nyugtatott meg majd egy asztalhoz sietett
-Oké. - néztem utána majd folytattam a munkámat

*Time Skip*

Este hulla fáradtan értem haza és csak aludni volt kedvem. Ébresztőt állítottam és lefeküdtem.
Mikor felkeltem éreztem hogy valaki a fejemet simogatja. Egy nagy kéz. Csak egyetlen embert ismerek, de nem lehet hogy ő az.
Felugrottam és ijedten körbenéztem és Martinus csillogó szemeivel találkoztam. A fiú egy puszit nyomott a fejemre majd mosolygott egy sort.

-Martinus...?! Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem értetlen fejjel
-A kívánságod teljesült. - simitott végig a hajamon
-Várj! Nekem ma munka lenne! Martinus nem kértem szabadságot! Kifognak rúgni! - akadtam ki
-Én már intézkedem. - nevetett fel majd megfogta a kezeim
-Hát oké. - válaszoltam vörös fejjel
-Ezen a napon csak mi vagyunk. - mosolyodott el és felhúzott és rámdobott egy felsőt és egy nadrágot
-Köszi? - néztem furán rá
-A többi a te dolgod. Én addig lemegyek. - indult le én pedig gyorsan felöltöztem az adott ruhákba
-Mit akarsz ma csinálni? - néztem rá kérdőn
-Az titok. - válaszolt Martinus majd felhúzta a cipőjét
-Szeretlek. - nevettem fel majd én is ugyan azt tettem mint ő és elindultunk a városba

Igazából elmentünk a plázába és ott kb. minden boltot megjártunk. Kaptam egy OXO teát mert az kell. Ikszdé. Martinus közös zonit vett nekünk és a rózsaszín igen illett hozzá. Aztán elvitt enni és utána fagyizni. Komolyan nem tudom hogy honnan volt ennyi pénze erre a rengeteg cuccra amit cipeltünk.

-Örültem hogy ma veled lehettem. - mosolygott rám Martinus
-Én is örültem hogy veled lehettem Titus. - röhögtem el magam
-Titus? - nézett rám furán
-Talán nem jön be? - kérdeztem
-De igen, Tillmy. - nevetett fel Titus
-Ezt megtartom. - röhögtem fel. -Amúgy hülye vagy. - közöltem vele
-Nem, én nem. Csupán szerelmes vagyok egy lányba aki az eszemet is elveszi elég gyakran. - húzott magához egy ölelésre

Miután Martinus és én szétváltunk haza indultam és egy nem várt személlyel találtam szembe magam.
Alex...

-Szia. Mit akarsz? - néztem rá furán
-Hol voltál ma? - kérdezte Alex
-Vásárolni. - közöltem közömbösen
-Oké. - nézett végig rajtam
-Na szóval mit akarsz? - tértem vissza az előbbi kérdésemre
-Gyere vissza.
-Nem. - válaszoltam
-Erről Martinus tehet mi? - nézett rám féltékenyen
-Martinus nincs a képben. - nevettem fel hamisan
-Akkor honnan van ez a csomó cucc? - nézett körbe
-Én vettem neki mert együtt voltunk vásárolni. - jött le a lépcsőn Leo
-Értem. - húzta félre a száját Alex
-De lehet tiplizni innen. - mutatott az ajtó irányába Leo
-Hát oké. - indult ki az ajtón Alex és elment
-Leooo! - ordítottam el magam és a karjaiba ugrottam
-Ne üvöltözz még vissza jön. - fogta be a számat Leo
-Bocsi, de te vagy a legjobb testvér a világon. Én imádlak téged. Köszönöm hogy megőrizted a titkot. - mosolyogtam hálásan
-Erre való egy testvér. Védtem a kishúgom. - mosolyodott el Leo
-Köszönöm. - bújtam oda hozzá
-Ezt már mondtad. - röhögött fel Leo
-Akkor ma sokat fogod tőlem hallani. - mosolyodtam el és felrohantam a szobámba

Szerintem minden ember egy ilyen testvért szeretne. Leo egy tökéletes ember.