I'M HERE [Eren x Reader] ✔️

18.Fejezet

[Reader]

Bár lélegzetvételei még kissé gyengécskék voltak, örültem, hogy legalább életben maradt. A szoba csendjét halk, mégis erőteljes cipők kopogásának a hangja törte ketté.

-Utoljára mentettem meg ennek a szarosnak az életét.-Morogta, acél szemei olyan pillantást vetettek Erenre, mintha ki akarná tépni őt a világból, ellentétben azzal a ténnyel hogy épp most hozta őt vissza oda.-Miért védted meg?-Fordult felém érdeklődve.

-F-fogalmam sincs.. Illetve... Ő is megmentette az életemet.. Akkor már másodjára.-Emlékezetemben rögtön a fiú hősies tette villant fel, plusz, hogy hogyan védelmezett engem azon az éjszakán, mikor kiderült az igazság Jeanről.-Sokáig védett engem. Nem hagyhattam, hogy meghaljon.

Emlékszem, még a halála szélén is azt akarta, hogy én túléljem, s hogy fussak el. Cöccögtem, mégis halványan elmosolyodtam.

"Igazi hős vagy, Eren."

-Így csak még nagyobb bajba kevert téged.-Ráncolta a homlokát, láthatóan nagyon gondolkodott valamin. Pár perc múlva masszírozni kezdte az orrnyergét, felpiszkált hangulatban.-Az az idióta... Egyszer esküszöm, kiszívom minden vérét.

Kérdőn rá pillantottam, mire csak arrébb lépett, hátul eközben összekulcsolta az ujjait. Tett pár lépést, majd újból felém fordult, teljesen komoly tekintete egy pillanatra megdermesztette a testemet s a lelkemet egyaránt.

-Láttam rajtad hogy nem hiszel nekem, pedig ez a valóság.-Kinyitotta a száját,így megpillanthattam a hatalmas szemfogait, melyek miatt egy másodperc erejéig leállt a szívem.-Eren ugyanaz mint én, kölyök. Ha ezután se fogsz hinni nekem, akkor az biztosan csak azért van, mert idióta vagy.

Ajkaim elnyíltak egymástól, teljesen lesokkolódtam. Kezeim s lábaim is egyaránt megremegtek a gondolattól, hogy a szobában most egyszerre két vámpírral tartózkodok, nem mertem megmozdulni.

"Nem... Ez... Ez nem lehet igaz! Nem létezhetnek!"

Lábaim megroskadtak, az asztal szélébe támaszkodtam ahhoz, hogy ne a földön végezzem, s bár fogalmam sem volt, miért, de könnyeim újból megtalálták a szemeimet.

"Ez volt az a titok, Eren?"

-A többit majd a szaros elmondja.-Szólalt fel-Rivaille Ackerman vagyok, s csak hogy tudd...

Vártam,hogy folytassa mondandóját, eközben tekintetemet lassan ráemeltem.

-Kurva nagy bajban vagytok mindketten. De az okát majd Eren elmondja,ha felébred.

//

Azon a napon, mikor Rivaille megmentette az életét, Eren még nem ébredt fel. Az asztala mellé húztam idővel a székemet, majd úgy támasztottam rá, a fiú mellé kezeimet, s csak vártam, vártam hogy kinyissa a szemeit, és hogy végre rám nézzen.

Ezek a csendes órák jót tettek nekem. Százszor is meg tudtam magamban beszélni azt, hogy mégis miféle érzéseket táplálok a barnahajú iránt, s bár nem tudtam megállapítani mégis mióta, abban biztos voltam hogy amit érzek, az valódi.

Rivaille nem sokszor, s nem sokáig látogatta meg a fiút, akkor is csak leellenőrizte azt hogy minden rendben van vele, majd mikor meggyőződött afelől hogy minden oké, pár másodpercig mindig rám emelte a tekintetét. Nem szólt egy szót sem,farkasszemezésünknek mindig ő vetett véget. Szemei nem sugároztak rosszindulatot amikor rám néztek, ez pedig nyugalmat hozott a lelkemre.

Másnap hatalmas hátfájással ébredtem. Ahogyan kinyitottam szemeimet, a napfény sugarai rögtön azt parancsolták nekik hogy azonnal csukjam le. A fejemen ekkor éreztem csak meg egy nem túl nehéz súlyt, mely ide-oda mozdult hajszálaim között.

-Jó reggelt.-Hallottam meg Eren rekedtes hangját, amitől azonnal libabőrös lettem. Rá emeltem a tekintetemet, nem mertem hinni a saját szemeimnek, mégis elmosolyodtam.

-Végre felébredtél.-Sóhajtottam fel-Jó reggelt. Hogy vagy?

-Mindenem fáj. De azon kívül jól.-Első mondatánál megforgatta a szemeit, míg a másodiknál már ő is viszonozta a mosolyt, amit ajándékoztam számára.-Remélem te is.

-Persze. Köszönöm, hogy megmentettél... Megint.-Kissé lehajtottam a fejemet, mivel csak most tudatosult bennem az teljesen, hogy Eren miattam meghalhatott volna, mert gyenge voltam és védtelen.

-Nem kell megköszönnöd. Mellesleg...-Nézett körbe gyanakvóan a szobában, majd fél perc múlva szemein átsuhant egy amolyan "Már megint?" érzelem, és fáradtan felnyögött-Megint az öreg mentett meg?...

Már válaszolni akartam volna neki, amikor is Levi belépett a szobába, és dühös aurával kezdett Eren felé lépdelni. A rideg kisugárzása még engem is megijesztett, pedig nem is nekem szólt, így elképzelni sem tudtam hogy a fiú jelen pillanatban mit érezhetett.

-Nem vagyok öreg, kölyök. És inkább örülj, hogy most az egyszer még megmentettem a szaros seggedet, idióta.-Köpködte felé a szavakat, de legbelül érezni lehetett, hogy azért - ha csak egy kicsit is- örült annak, hogy túlélte ezt az egészet.-Most pedig elmondhatnád neki, hogy mégis mit titkoltál előtte ezidáig.

-Szóval.. Te nem ellenzed ezt?-Vonta fel kérdőn egyik szemöldökét, és leeresztette mellém az eddig fejemen tartott kezét.

-Tch. Mondjuk azt, hogy utálom Erwin szabályait, és hogy mindent megtennék azért, hogy végre valaki felkeljen ezek ellen. Nem beszélve arról, hogy csatlakoznék a felkeléshez.

Ezen úgy látszik, mindketten meglepődtünk, de főleg Eren. Álla szinte már a földet súrolta, ami azért elég viccesen nézett ki, de a helyzetet ismerve egyáltalán nem akartam elnevetni magamat.

Ezután Eren felém fordult, s miután még egy utolsó pillantást vetett Rivaillera, szólásra nyitotta a száját.