I'M HERE [Eren x Reader] ✔️

7. Fejezet

[Reader]

-Bocsi.-Mosolyodott el halványan, mikor már harmadjára szisszentem fel. Vissza akartam tartani, hogy ne tűnjek ennél is szerencsétlenebbnek és gyengébbnek, de olyan gyorsan történt minden, hogy nem tudtam kontrollálni magamat. 

Miközben lábamat kötözte be, szemeim autómatikusan kapcsolódtak az övéihez. Gyönyörű, smaragd szempárjával aggódóan vizsgálta meg a vérző részeket, s én még mindig nem tudtam rájönni, hogy miért is hasonlít ennyire az ő írisze ahhoz, amit a délelőtt folyamán láthattam. Mindenesetre, csak most jöttem rá annyira, hogy még a nevét sem tudom, hogy meg is kérdezzem. Kissé hezitálva nyitottam ki ajkaimat résnyire egymástól, mire a fiú szinte rögtön odatévedt a tekintetével. 

-Mi a neved?-Néztem félre. 

Láttam rajta, hogy gondolkodik azon, elmondja-e nekem. Még ennyire sem akart beavatni úgy látszik a dolgaiba, nem mintha annyira szerettem volna tudni, hogy mi történik vele. Csak meg akartam tudni a "hősöm" nevét. Ennyi az egész.

Nem akartam ennél többet megtudni róla. 

Mikor ujjait lassan, teljesen gyengéden hozzáérintette a bőrömhöz, kellemes bizsergés járta át a testemet. Nem értettem, mégis miért reagálok így rá, de valamiért nem éreztem furcsának ezt. Mintha minden nap ilyen eseten mennék keresztül, pedig, ez az első alkalom. És remélhetőleg az utolsó is, ugyanis nem akarok többé ilyen szinten megsérülni.

-Eren...-Szólalt meg hirtelen, lassan formálva a szavakat.-Eren Jaeger.

-Szóval Eren...-Ahogy kiejtettem a nevét, halvány pír szökött az arcomra. Tetszett a neve, amit mosolygással fejeztem ki felé.-Az enyém [Teljes Név].

Bólintott. Úgy látszik, nem igazán érdekelte a dolog, hogy elmondtam a nevemet. Nem mintha olyan nagy érdekesség lenne, csak úgy látszott rajta mintha nem is érdekelte volna. Ez kissé fanyarkás ízt hagyott a számban, miután realizáltam. 

-Be kentem fertőtlenítővel, de nem tudom hogy nem fog-e utána maradni heg a lábadon...-Kezdte el vakargatni a tarkóját, ezúttal bűnbánt arckifejezéssel. Ennek a fiúnak olyan sokszor vannak hangulatingadozásai, hogy nem is tudom követni. Az egyik pillanatban még a jégszívű megmentőmet alakítja, majd nem sokkal ezután már minden érzelem kirajzolódik az arcára, de legfőképpen a szemeire.

-Ideje lenne hazamenned.-Szólalt meg újból, fél percnyi csend után, pont mielőtt én megszólalhattam volna. -Hazakísérlek.

A gondolattól újból halvány pír szökött fel az arcomra, s amint felnéztem a fiú szemeibe, ez a szín csak erősödött, s hogy ezt ne vegye észre, amilyen gyorsan csak tudtam félrepillantottam, hogy ne vegye észre a zavaromat. 

-Köszönöm.-Mondtam őszintén, mosolyogva. Szemem sarkából csak annyit láthattam, hogy Eren biccent egyet a fejével, de ahogy mélyebben belenéztem a tekintetébe láttam, hogy örült a hálámnak. 

-A hátamon foglak vinni most is, hogy ne vérezz el. És otthon se nagyon sétálgassál legalább egy hétig.-Adta ki a szigorú szabályait, összeráncolt szemöldökkel, miközben én -az első mondatához híven- felmásztam a hátára. Rögtön a lábam alá kapott, és magabiztosan megtartott.  Egyetlen egy másodpercig sem éreztem azt, hogy veszélyben lennék, sőt. Teljes biztonságban érezhettem magamat. -Van valaki veled?

Megráztam a fejemet, de amint rájöttem, hogy ezt ő nemigen láthatta, megszólaltam:-Nincs. Egyedül vagyok.

Hallgatott. Újból, megint, a közöttünk levő némaság sokkal nagyobbnak hatott, mint azt eddigi életemben bármilyen beszélgetésben is tapasztalhattam. És az volt a legmeglepőbb, hogy idegesített. Frusztráló volt számomra a csend, mikor jól tudtam, hogy beszélgethetnénk is egymással. Próbáltam valami témát felhozni, de mindegyik vagy túlságosan nem ideillőnek hatott, vagy szimplán nem néztem volna ki belőle az adott dolgot, amit megkérdeztem volna. Végül egy egyszerűbb téma mellett döntöttem.

-Eren...Te a családoddal élsz itt?-Ahogy kiejtettem a szavakat, éreztem hogy megrázkódik. És tudtam, hogy most ezt nem akarta visszafogni úgy,mint az eddigieket. Szinte megremegtem, hogy milyen gyorsan s milyen fagyossá vált közöttünk a levegő. Tapintani lehetett a feszültséget.

-Ezt a témát kerüljük.-Hallottam meg rideg hangját, szemeiből semmit nem tudtam leolvasni, mivel fejét is lehajtotta. "Mitől lett ilyen? Történt...A családjával valami? Vagy csak haragban vannak vele?"-Találgattam, miközben arcát figyeltem, amely a percek múlásával kezdett feloldódni, miután észrevette hogy én ténylegesen elhagytam ezt a témát. 

Újból csapdába estem. Én beszélgetni szerettem volna vele, de nem tudtam semmit sem,mit kérdezhetnénk. Bár...

-Egyébként...Te mit kerestél az erdőben, ilyen későn?

-Nem a te dolgod.-Vágta rá csípőből, mire gondolatban fejbe vágtam magamat is, meg őt is. "Az istenit már!"

-Nagyon nem akarsz egyenes választ adni, huh?-Vontam fel egyik szemöldökömet kérdőn.

-Az hogy most segítettem neked nem azt jelenti, hogy ettől fogva barátok vagyunk.

A rideg stílusa eddig sem tetszett, s most, hogy ezeket kimondta úgy éreztem, mintha a szívemben kést forgatnának. De továbbra sem volt fogalmam afelől, hogy pontosan miért is érzek így, egy idegen ember miatt. Hiszen pont ez az!

Eren Jaeger számomra még egy teljesen idegen ember!