I'M HERE [Eren x Reader] ✔️

5.Fejezet

[Reader]

Nem gondoltam semmire. Sem arra,hogy éppen a félelmetes erdő felé rohanok, sem arra hogy az ott rejtőzködő vadállatok akár meg is ölhetnek engem, ha felhergelem őket vagy, hogyha éppen éhesek.

Csak az számított, hogy valaki veszélyben van, és lehet hogy halálosan.

Még egy kiáltás. Már úgy futottam, mintha egy rakétát akartam volna utánozni, lábaim ugyan kissé remegve, de engedelmeskedtek a magam által kiadott parancsnak; fussatok! Karjaimat behajlítva próbálta minél előbb odaérni az ismeretlen, bajba jutott alakhoz.

De mire beértem az erdőbe, már egy jó ideje nem hallottam újabbat. Körbenéztem a sötétség fedte erdőn; mindenhol fák és bokrok vettek körbe, mint hatalmas óriások, úgy tornyosultak szinte fölém. A távolban egy folyó halk csobogását lehetett hallani, de ez ilyenkor, az éjszaka közepén ijesztően hatott a magamfajtára.

-Seg...íts..-Hallottam meg valahonnan, pár lépésnyire tőlem. Alig észrevehető volt a hangja még ilyen csendben is, de túlságosan is el voltam foglalva azzal, hogy az ismeretlenre koncentráljak. Még egyszer körbenéztem, de sehol nem láttam egy árva alakot sem.

Lépéseket kezdtem hallani, pontosan magam mögül. Egy másodpercre teljesen elállt a lélegzetem, és éreztem ahogy a hideg és a feszültség kereszteződik egymással; s majd végigfut az egész testemen. Megremegtem. 

Nem mertem hátra nézni, azt kívántam bárcsak a következő pillanatban egy kedves hang szólalna meg, hogy mit csinálok itt. De nem jött be a kérésem.

Lassan fordultam meg, s mintha az is egy örökkévalóság lett volna, azonban a látványtól az agyam azonnal rohanó üzemmódba kapcsolt. "Fuss már, te  idióta! Nem látod, hogy ez egy farkas?!" De nem egyszerű farkas volt. Sokkal nagyobb, és látszatra -már, amennyit a holdfény bevilágított- úgy tűnt sokkal erősebb is. Elkezdtem hátrálni, de nem mertem hátat fordítani a hatalmas dögnek. 

Az csak elkezdett vicsorítani rám, majd hangosan morogni is. Lépéseket kezdett el tenni felém. 
"FUSS, AZ ISTEN SZERELMÉRE!"-Sikította bennem egy hang, melynek a következő pillanatban eleget tettem. Bár ha logikusan gondolkodtam volna abban a percben, tudhattam volna hogy hamar utol fog érni engem, amilyen nagy ő hozzám képest. 

Mégsem úgy gondolkodtam. Csak szedtem a lábaimat, amennyire csak tudtam. Lihegtem, fázni kezdtem és könnycseppek kezdtek végigfolyni az arcomon, néhányuk már a levegőben volt a futás miatt. Hallottam és éreztem, hogy a farkas egyre közelebb ér hozzám, futva tartott felém. Sőt, inkább loholt. 

Hirtelen csípős érzést kezdtem érezni a lábamnál, majd lassan elvesztettem az egyensúlyomat. Kigáncsolt. De hogy jutott ilyen az eszébe?...

A lábam vérzett, ezt már innen meg tudtam állapítani. A nadrágom ott, ahol elérte a farkas karma teljesen szétcibálódott, a vér szagát kezdtem el érezni. "Nem tudok így futni."-Suhant át az agyamon, viszont ha nem tudok szaladni akkor a semmiért kelnék fel. Semmi esélyem sincsen egy ilyen hatalmas, erős és gyors vadállat ellen.

Elkerekedtek a szemeim. "Itt a vég..."-Könnycseppek kezdtek keletkezni a szemem sarkában. "Nem...Nem akarok meghalni.."-Szipogtam.

A lábamhoz szorítottam a kezeimet, hogy valamelyest elállítsam a vérzést. A farkas teljesen kiéhezett tekintettel meredt rám, nyálcsíkok keresztezték a szája szélét, hatalmas fogsora, amit a hold megvilágított így csak még ijesztőbben hatott.

Rám tornyosult, mire én hátra estem. Leszorított a vállamnál fogva, éreztem a lihegését az arcomon. Teljes sötétséget láttam, csak az éhes szempárra tudtam fókuszálni. 

Halkan vettem levegőt, ajkaim teljesen elnyíltak egymástól. A lábam égett, de nem tudtam hozzá nyúlni.

Aztán, valahonnan újabb lépéseket kezdtem hallani. A farkas felnézett a hang irányába, és azt hiszem, elkerekedtek a szemei. Lassan, óvatosan lelépett rólam, amit nem értettem. "Megjött a vezére? Azért riadt meg ennyire?"

Nem mertem megmozdulni, így csak a fejemet döntöttem hátrébb. Nem volt valami okos ötlet, semmit sem láttam, csupán egy emberi alakot. 

Ha nem az ember kisugárzása miatt, akkor nem tudom miért kezdett el hirtelen futni a farkas egy teljesen másik irányba, hátracsapott fülekkel. Viszont annyit felfogtam, hogy a megmentőm hangja dühösen visszhangzott a fülemben.

-Mégis mi a jó életet művelsz itt ilyenkor, hah?!-Rivallt rám, de még mindig nem láttam az arcát. Leguggolt mellém, és ekkor vette észre a sebesülést a lábamon is. Már a hold bevilágította a képét, így észrevehettem, ahogy szemöldökét összeráncolja, tekintetét pedig rám emeli.

Elakadt a lélegzetem. "Tökéletes másolata annak, amit ma láttam..." 

Viszont ezzel együtt rám jött a félelem is. 

-Az erdő még nappal is veszélyes, nem ám, hogy éjjel...-Hangja most egyáltalán nem volt dühös, inkább lágynak mondhatnám, de nem akartam még bízni benne annyira, hogy a karját közel engedjem magamhoz, amit ekkor a lábamhoz nyújtott. 

Rögtön felemeltem mindkettőt, és közel húztam magamhoz. A sebesült részem rögtön elkezdett iszonyatosan csípni és ha lehet, még jobban kezdett vérezni.

-Észnél vagy?!-Morrant rám, mire hátra hőköltem-Így csak jobban fogsz vérezni! 

Láttam rajta, hogy valamit furcsáll. Vagy..Inkább én furcsálltam rajta valamit. Valami volt a tekintetében, amikor lélegzett. 

-Ezt el kell látnunk.-Mondta, hangja visszafogott volt.-Gyere.