I'M HERE [Eren x Reader] ✔️

16. Fejezet

[Reader]

Nem tudtam mit csinálni, akárhányszor vizsgáltam meg lélegzetvételeit, nem kaptam választ. Nem lélegzett.

Már alig láttam a könnyeimtől, így összeszorítottam a szemeimet és úgy kiáltoztam tovább Eren nevét. Nem tudtam mi tévő legyek, a fiú nagyon rövid idő alatt vállt olyan fontossá számomra, mint senki más, és nem tudtam már elképzelni nélküle a világomat.

-Erenh...-Szipogtam,és belebújtattam arcomat a barna hajszálai közé, melyek immár nem csak azt a nyugtató, s egyben kellemes illatot árasztották, hanem a vér sötét szagát is ontották magukból. Összerezzentem, ahogy egyre jobban realizáltam hogy a fiú élettelenül fekszik a karjaim között, és én nekem fogalmam sem volt arról, mit kéne tennem.

Önkívületi állapotban szakítottam le nadrágomról egy-egy darabot, hogy azzal próbáljam meg elállítani a vérzését, de akármilyen szorosan is kötöztem össze, nem állt meg a skarlátvörös folyadék.

-Ne hagyj itt!-Ordítottam teljesen hisztérikusan, miközben egyre közelebb hajoltam az arcához, ami kezdett falfehérré változni. - Ne tedd ezt velem...

Hirtelen, az a farkas, Berthold, akit az előbb átszúrtam a kardommal, ami most a lábam mellett hevert, feltápászkodott, és teljesen őrült vigyorral az arcán kapott felénk.

-Megdöglesz, te kis---Nem tudta végig mondani.

Mintha lelassult volna körülöttem az idő. Mikor megláttam, hogy ugrik felénk, felkaltam az éles eszközt, és magunk elé kaptam, remélve hogy ez így meg fog védeni minket.

A farkas nekiütötte agyarait a kard szélének, aminek következtében kissé megtántorodva esett vissza a földre. Remegtek a kezeim, de nem mertem leengedni az egyetlen védelmemet, amivel Erent - ha csak egy kicsit is, de- biztonságban tarthattam. Elkerekedett szemekkel figyeltem Bertholdot, le sem vette rólam a tekintetét.

Mikor felállt, hogy újból megpróbálkozzon lecsapni ránk, egy árny tűnt fel mellette. Villámgyorsasággal termett ezután előttünk, aurájából érezni lehetett a dühöt, ami körülölelte az egész testét.

-Kortódj innen, Berthold. Semmi keresnivalód sincsen ezen a területen, jól mondom, szaros?! - A második felét a mondatnak szinte már kiáltotta a farkas felé, aki beletörődve, s azt hiszem kicsit meg is ijedve fújt visszavonulót.

Miután elmentek, az ismeretlen rögtön felénk fordult, tekintete áthatolt a falaimon. Cöccögött egyet, majd letérdelt mellénk, de én továbbra sem eresztettem le a kardomat. Mikor látta hogy eszem ágában sincsen a továbbiakban sem megtörni, kezemre rakta a sajátját és belenézett a szemeimbe.

Acél tekintete egyszerre volt nyugtató és nyugtalanító,mégis sikerült letennem a földre az éles tárgyat.

-Mit tett már megint ez az idióta?-Morgolódott, majd egy váratlan pillanatban hátára kapta a fiút, és jelentőségteljesen nézett rám-Te ki vagy, kölyök?

Nem foglalkoztam újdonsült becenevemmel, szemeim minden egyes pillanatban a halott Erent nézték, ahogyan tétlenül fekszik az ismeretlen férfi hátán.

-[Teljes Név]. Eren... Barátja.

Az utolsó szó kicsinyke tőrként szúródott mellkasomba, de mégsem akartam a fiú tudta nélkül valami egészen mást mondani. Habár a férfi szemei így is meglepettséget sugároztak felém annak hallatán, hogy a barátjának neveztem magamat.

Megrázta a fejét, majd maga elé meredt egy fél pillanatig. Ezután kifújta az eddig bennt tartott levegőjét, és újból felém fordult.

-Erennek nincsenek barátai. Sosem voltak, soha nem is lesznek, értettél?-Szavai a bennt levő tőrt forgatták meg jobbra-ballra, melytől felszisszentem. - De... Láttam hogyan védted őt. Ha másért nem is, legalább ezért megengedem neked, hogy addig vele maradj, ameddig fel nem épül.

A szívem kihagyott egy ütemet. Reményteljesen léptem a férfi felé, aki semleges tekintettel figyelt engem.

-Fel fog épülni?-Majdnem újból elsírtam magamat az örömtől, mikor a férfi bólintott egyet. Ezután megparancsolta nekem, hogy szorosan karoljak bele.

Így hát megfogtam a karját, és ezután újból minden elhomályosult körülöttem, pont mint mikor Eren hátán voltam, és futottunk.

"Eren, hát életben maradsz..." Halvány mosollyal az arcomon, könnyeimmel küszködve néztem fel a fiúra, aki sajnálatos módon most ugyan nem tudott visszanézni rám, de tudtam, hogy hamarosan újból csodálhatom majd a smaragd szempárjait.