I'M HERE [Eren x Reader] ✔️

9.Fejezet

[Reader]

Lassan, de biztosan túl lettem ezen a héten. A lábam az első négy napban iszonyúan fájt, és gyakran kellett átkötöznöm ahhoz, hogy rendesen be tudjon gyógyulni és hogy ne fertőződjön el. Nem telt el úgy nap, sőt, talán óra sem, hogy legalább tíz perc erejéig ne gondoltam volna Eren Jaegerre, a megmentőmre. Arra a fiúra, akinek a szeme kristálytiszta volt még a holdfény adta halvány csillogás alatt is, és aki úgy viselkedett velem, mintha egy jéghegyet testesítene meg. 

-Vajon mit csinál most?-Motyogtam magamban egy vasárnap délután, amikor az ágyamon ültem, és lassan, óvatos mozdulatokkal tekertem le a hófehér kötést a lábamról. Mikor kész lettem eme cselekedetemmel, kissé grimaszolva néztem végig a három hosszú, s mély karmolás nyomon, amit a farkas hagyott hátra számomra. Lefertőtlenítettem, majd tettem rá egy másik kötést, s pár perc után, megpróbáltam magamtól lábra állni, ugyanis az utóbbi egy hétben nem tudtam teljesen járni, legalábbis egyedül. Mindig meg kellett kapaszkodnom valamiben, ráadásul a fiúnak tett ígéretemet sem akartam megszegni, így a járást csak végszükség esetén alkalmaztam.

Karjaim már automatikusan nyúltak volna az ágyért támaszként, de visszatettem őket magam mellé. Nem akartam már többször támaszkodni, még ha csak élettelen tárgyakon is tettem ezt, így lassan felemeltem magamat, és rátámaszkodtam a lábaimra.

Halvány fájdalom hasított a jobb lábamba, ahol a sebesülés éktelenkedett. Nem foglalkozva ezzel eljárkálgattam először a szobám négy fala között, majd egyre nagyobb távot tettem meg és végül már elmúlt a fájás is, amit egy mosollyal díjaztam.

"Ha ezt Marcoék megtudnák..."-Ekkor lenéztem a sebemre-"Bár kötve hiszem, hogy nem fogják észrevenni, ez után szerintem tuti, hogy marad egy heg."

Úgy gondoltam, ideje lenne egy kicsit körülnézni a városban. Habár az egyik felem határozottan azt mondta ,-a múltkori eseményeket nézni, jogosan- hogy ez egyáltalán nem jó ötlet, a másik, kíváncsibb felem egyre inkább arra biztatott, hogy járjak egyet, és ismerjem ki magamat a környéken. Elvégre, még bő két hónapig itt fogok lakni, csak nem fog ártani nekem az, hogy tudom, hol is lakok, nem igaz? 

Felvettem egy cipőt, s már léptem is ki a házamból. A gyenge, hűvös szél azonnal megcsapta az arcomat, de kellemes érzéssel töltött el emellett a hatalmas meleg mellett. A mobilomat is magammal vittem, ha szükségem lenne rá. 

Ahhoz képest, hogy erről a kisvárosról mennyi minden szörnyű legenda tartozik, az utcái és a házai mind egytől- egyig gyönyörűek és változatosak, amik valahogyan mégis teljes összhangban vannak egymással. 

Elég messze kerültem már otthonról, de pontosan tudtam a hazautat, néhány, feltűnő tárgyról szerencsére azonnal meg tudtam jegyezni az utamat. Vagy ha mégsem, akkor ott van a térképem a telefonomon. 

Egyszer csak, hangos ricsajra kaptam fel a fejemet. Az utca másik oldalán levő bárból szólt annyira a zene, hogy idáig elhallatszott, s ráadásul minden egyes szavát érteni lehetett a szövegnek. Több féle színű fénycsík játszadozott egymással, ahogyan ki-és bevillantak a helyiségben, még a bejáraton is átmenve, ami tükörből volt.

Nem szoktam túlságosan ilyen helyekre járni, s most sem tartottam 10-ből 10-es ötletnek, mégis, a lábaim automatikusan keltek útra a zaj irányába, s mikor beértem kissé feszülten be,-majd kifújtam a levegőmet. Mindenhol emberek voltak, táncoltak, vagy üldögéltek vagy csoportosan vagy egyedül, de akadtak olyanok is akik csak a bárpultnál iszogattak. 

Az alkohol tömény szaga azonnal bejutott az orromba, és ezzel sikerült is levágnom egy kis grimaszt, remélve hogy senki nem látta meg. 

"Ideje mennem."-Bólintottam, majd a következő pillanatban már léptem is volna ki a bejárati ajtón olyan gyorsan, ahogyan beléptem, ám hirtelen egy kéz szorította meg a vállamat, és egy irtózatosan büdös lehelet csapta meg az orromat. 

-Hova mész? Még csak most kezdődött a buli, és te is most toppantál be.-Mikor az illető felé néztem, komolyan mondom nem tudtam megállapítani azt, hogy engem néz-e, ugyanis a szeme konkrétan mindenhova elcikázott pár pillanat alatt, s talán néha engem is elkapott a pillantása. Néha.

-Vegye le a kezét rólam.-Szóltam bosszúsan, összeszűkített szemekkel. 

-Nem kell tegezned, egykorúak lehetünk, szépség.-Kacsintott. Legalábbis,próbált...
Majd másik kezét a derekamra helyezte, és erővel beljebb tuszkolt a hatalmas tömegbe, és onnantól kezdve el nem eresztett engem-Mondd, honnan jöttél, kicsikém?-Ahogyan közelebb hajolt hozzám, újból megéreztem az alkohol szagát, és eltoltam magamtól a fickót, amennyire csak tudtam.

-Az egyáltalán nem tartozik rád, ráadásul hogyha nem becézgetnél azzal mindketten jobban járnánk.-Morogtam, mire kérdő lett a tekintete.

-Miért, picikém?

Legszívesebben lefejeltem volna, de nem akartam verekedést, ráadásul nem akartam hogy mindenki minket nézzen. A kialakult szituáció miatt ráadásul lassan kezdett feléledni bennem egy nem is olyan régi emlék, ami alig lehetett egy éve. Alig észrevehető könny szökött a szemembe, és a kezeim újból elkezdtek remegni, mivel az emlékfoszlányok rohamosan ellepték a fejemet és egyszerűen nem tudtam másra sem gondolni. Még mielőtt teljesen elvesztettem volna a kontrollt, összeszedtem a megmaradt erőmet és válaszoltam neki.

-Mert akkor én örülnék, neked pedig nem intézném el azt, hogy a jövőben ne lehessenek gyerekeid.-Erre persze csak felnevetett, és a következő pillanatban egyre közelebb kezdett el hozzám hajolni. 

Előttem csak a múltam szilánkjai hevertek, és arra gondoltam, hogy ebből sem fogok tudni kiszabadulni. Senki sem fog megmenteni engem, mert AZÓTA nem változott semmi. Nincsenek igazi barátaim, akik megvédenének engem, sem párom aki elpáholná nekem azt, aki egy újjal is hozzám ér.

-Ha jól tudom, akkor a hölgy nem akart veled jönni, igaz,  Jean?-Hallottam meg hirtelen a semmiből Eren Jaeger hangját.

"Jean?"

S mikor felnéztem, az éppen akkor odavilágító, hófehér fénytől minden egyes négyzet centiméterét fel tudtam ismerni.