I'M HERE [Eren x Reader] ✔️

13. Fejezet

[Eren Jaeger]

Azonnal visszafordultam hozzá, de perceken keresztül nem jutottam el addig, hogy felébresszem őt. Csakis az alvó, békés arcán tudtam pihentetni a szemeimet.

"Öregem, mit tesz velem ez a lány?"

Megráztam a fejemet, majd lassan vállára helyeztem az egyik kezemet, s gyengéden rángatni kezdtem egészen addig, amíg meg nem láttam, hogy ébredezni kezd. Először összeszorította a szemeit pár másodperc erejéig, végül lassan kinyitotta [Sz/szín] szemeit. Fáradtan és álmosan csillogtak rám, s még ez a része is tetszett, amit egy halvány mosollyal díjaztam.

Biztosan ezt akarom? "Meg akarod védeni őt, vagy sem?"-Suttogta egy belső hang, azomban az a felem, amely a sötétségben volt velem, erősen pofon vágott a gondolataim tömegében. "Azt akarod,hogy újból hátat fordítsanak neked? Mint a múltkor? Még azt sem dolgoztad fel, miért akarod megint veszélynek kitenni magadat, hah? Ráadásul ez egy egyszerű ember, sosem lesz képes nem szörnynek tekinteni! Ha elmondod neki, félni fog tőled! És azt említettem, hogy alig két napja ismered őt? Hogy tudnál megnyílni neki ilyen kevés idő után?"

Újból megráztam a fejemet, ezúttal viszont észrevettem, hogy látóterem is homályosabb lett korülöttem. Kezeim megremegtek, ahogyan próbáltam megtámaszkodni rajtuk, a lány oldalánál levő pléden, mely így még jobban meggyűrődött. Összeszorítottam a fogaimat.

-Eren...

Hirtelen egy kezet éreztem az arcomnál. Gyengéd érintés volt, szinte alig éreztem, mégis annyira jól esett, hogy szinte rögtön, ösztönből dörgöltem fejemet az ujjai közé. Lehunytam a szemeimet, és próbáltam az elmémet nem a múltra koncentrálni, mert akkor biztos voltam benne, hogy elsírtam volna magamat. Bár így is a bőgés szélén voltam, de nem akartam teljesen megijeszteni őt. 

-Van valami, amit el akarok mondani...-Szóltam kissé félénken, a köztünk levő beszélgetésünkben először, s talán egész életemben ez lehetett az első, hogy féltem afelől, hogy megutál. Az egyik kezével cirógatni kezdte az arcomat, továbbra is tenyerét pihentetve ugyanazon a pontot, amely kellemes melegséggel árasztotta el a testemet.-Vagyis...Mondhatjuk úgyis, hogy elmondom, ki vagyok én...

Éreztem, ahogyan egy pillanatra megáll az ujja, végül mégiscsak tovább csinálja eddigi munkáját. Elakadt a lélegzete, biztos voltam benne. Kinyitottam a szemeimet. Igen, ajkai halványan elhagyták egymást, tekintete egyszerre mutatott érdeklődést és félelmet, utóbbitól rossz előérzetem lett.

Másik kezével mutatta, hogy nyugodtan üljek le, s így is tettem. Lepattantam vele szemben, és elkezdtem összeszedni a gondolataimat, amilyen gyorsan csak tudtam, mivel a keleketkező csendet már lassan kínosnak tudtuk mondani. Ekkor viszont barátságosan mosolyt vetett magára, és megszólalt:

-Nyugodtan szedd össze a gondolataidat, akármennyi időbe is telik. Tudok várni.

Ez valamelyest megnyugtatott. Két perc elteltével, mikor úgy gondoltam rendesen összeszedtem magamat, vettem még egy utolsó, bevetés előtti mély lélegzetet, majd felé fordultam.

-Tudod, hogy ez a város miről híres, igaz?

Kissé összeráncolta a szemöldökét, de továbbra is halvány mosoly uralta az arcát. Bólintott.

-Vérfarkasok, vámpírok... Számotokra idegen lények.-Megszakítottam a szemkontaktust, és két kezemmel megtámaszkodva dőltem hátrébb az ágyon. Most kéne kimondanom, de nem tudom hogyan. - É... Én...

-Igazság szerint el akartam hitetni magammal, hogy nem léteznek.-Szólalt meg hirtelen-De-

Ekkor hirtelen valami rengeteg farkas üvöltését hallottuk meg. Szinte megrázkódott alattunk a ház, olyan közel voltak s olyan nagy erővel adtak hangot magunkat. Még nekem is bele kellett vájnom ujjaimat a lepedőbe, hogy egyhelyben tudjam tartani magamat.

-Ilyet még sosem hallottam...-Motyogta [Név], és láttam rajta hogy megborzong.-Rossz előérzetem van...

"Nekem is. És én sajnos tudom is, hogy ez a hatalmas üvöltözés mégis minek az előjele."

-Jaeger!-Kiáltotta fel valaki, mire a mellettem levő ijedten kapta rám a tekintetét. "Berthold?!"

Azonnal felpattantam, és az ablak felé siettem. Tudtam, hogy megérezték a szagomat, ezért már semmi értelme nem lett volna annak, ha elbújok. És [Név] is nagyobb veszélybe keveredett volna.

-Eren? Kik ezek?-Ő is elkezdett az ablak felé jönni, viszont nem akartam, hogy így tudja meg az igazságot. Azt akartam, hogy tőlem vegyen tudomást Shinganshina titkáról.

Kitettem az egyik karomat elé, és nem engedtem közelebb az ablakhoz, így még éppen nem láthatta meg a hatalmas farkas falkát, akik kiéhezett szemekkel pillantottak rám.

-Tudtam, hogy itt megtalálunk, de hogy ez tényleg igaz legyen...-Szólalt fel Berthold, aki a falka élén állt-Komolyan megszeged a szabályt? Erwin nem fogja ezt eltűrni, főleg a múltkori produkciód után, igaz? Akkor is majdnem megöld téged, amiért--

-Eren, mondj valamit! Mi történik?-Kiáltott fel mérgesen, mire én beharaptam az alsó ajkamat.

-Nem tud semmit a kislány?-Nevetett fel Reiner-Melyikkel kezdjük, kicsike? Mit akarsz először hallani, hogy a pasid megölte az egész--

-ELÉG!

Teljesen elvette az eszemet a düh, az adrenalin kezdett szétáradni a testemben. A fogain kiélesedtek, szemeim vérförösen csillogtak a holdfény alatt. Az egész testem megremegett, és már csak egy vékony szál választott el attól, hogy ne támadjak rájuk.

-Mindenesetre, a mi szabályunk is meg lett szegve. Jól mondom, Berthold?

-Aki beteszi a földemre a lábát, halállal lakol.-Itt már ők is vicsorítottak, s én is. Nem akartam, hogy így lásson meg, de nem volt választásom.

A következő pillanatban már hült helyüket láttam. Minden előtt megragadtam [Név] csuklóját és a lehető legsebesebben kezdtem el vele rohanni.

Már kiértünk a házból, és a titkos, bunkerem felé vettük az irányt, az erdő mélyén, ahova Bertholdék nem tudnának követni bennünket. De még csak fele úton jártunk, s éreztem, hogy egy hordányi farkas éles fogai üldöznek bennünket.

Meg kell védenem őt.