I'M HERE [Eren x Reader] ✔️

4.Fejezet

[Reader]

Kihívóan villogtak rám az ismeretlen szemei, mintha éppen a területére léptem volna be engedély nélkül. Próbáltam higgadtan kezelni a helyzetet, hiszen hiába tudtam, hogy egy ember néz vissza rám, izzadságcseppek kezdtek gyöngyözni a homlokomon, és ujjaim -amik a szatyrot fogták- elkezdtek remegni a testem mellett.

Elkaptam a tekintetemet, és elhatároztam, hogy minél jobb lesz nyúlcipőt húzni, ugyanis az a szempár egyáltalán nem volt békés. Csak egy pillanatig tartottam vele a szemkontaktust, mégis, mintha az egész lelkébe láttam volna bele; háború lángja és feszültség lobogott az íriszei mögött. 

Gyorsabb tempóba váltottam, egy másodperc erejéig hátrapillantva. Szerencsére nem követett, legalábbis ezt gondoltam, mikor senkit sem láttam magam mögött sétálni, netán utánam rohanni. 

"Mégis mi volt ez?"-Kérdeztem magamban kétségbeesve. "Nem így kellene reagálnom...De azok a szemek.."-Ekkor akaratlanul is felidéződtek bennem a smaragd-vörös íriszek, mire lábaim újból földbe gyökereztek az ijedségtől. Összezártam a szemeimet és megráztam a fejemet. 

Mikor sikeresen hazaértem, a biztonság kedvéért megnéztem minden ajtómat, hogy rendesen be van e zárva, majd elkezdtem kipakolni a megvásárolt hozzávalókat és különböző pékárukat a helyükre. Azért, hogy egy kicsit feloldódjak még a telefonomon betettem egy kis zenét is, de nem teljesített valami jól.

Kezeim még mindig halványan remegtek, és percenként jutottak eszembe az ismeretlen íriszei, amik teljesen kiakasztották a pulzusomat. Megrémisztettek, nem kétség. De hogyan tud egy ilyen, ártatlannak tűnő szempár ennyire rám ijeszteni? 

-Azt hiszem, megőrültem.-Kuncogtam magamon, majd egyik kezemet belemélyesztettem [H/Szín]-t birtokló tincseim közé.-El kéne foglalnom magamat valamivel, hogy addig se rá gondoljak...

[Eren Jaeger]

Egy idegen jár a városomban. Rögtön megéreztem a természetellenesen új illatot, amint az ember belépett a területemre. 

S amint megláttam azokat az íriszeket, amik az új illathoz kapcsolódtak, a viselője elkerekedett szemekkel nézett rám. Tekintetünk egy másodperc erejéig teljesen egybesimult, miközben én az egyik embernek szívtam a nyakát, amit persze ő nem láthatott meg a sikátorban rendelkező túlságosan is nagy sötétség miatt. De nem tudtam levenni róla a szemeimet, mégha azok riadtan is villogtak vissza rám. 

De szerencsére elment. Már azt hittem, hogy végig fogja nézni hogyan szívom ki teljesen a férfiben levő teljes véradagot, ami elég csúnya látvány lett volna, ezért is örültem annak hogy még idő előtt elsétált előlem. Bár a mozgása teljesen robotos volt, és láttam rajta hogy néha-néha megremegett.

-Ez gyönyörű volt, kölyök.-Szólalt meg mögülem hirtelen egy hang. Rögtön felismertem azt, s a méreg egyből szétáradt a testemben. Dühösen vágtam földhöz az immár halott embert, miután még egy utolsót szívtam belőle. Mikor megfordultam, hogy szemügyre vehessem az öregebbiket kettőnk közül, ő már közelebb jött hozzám. Dühödt, acélos tekintete szinte lyukat égetett a tekintetembe.

-Mit akarsz itt, Ackerman?-Vicsorítottam rá, mire a következő pillanatban erősen megpöckölte a homlokomat. 

-Velem te ne beszélj itt, 120 évvel idősebb vagyok nálad. Hange kért meg hogy nézzek utánad a múltkori után. Mert azt senki sem akarja megismételni, igazam van, rohadék?-Hajolt közelebb, és feltűnően kihangsúlyozta az utolsó szót. Meg akartam fujtani. Meg akartam gyilkolni, de nem volt rá sohasem lehetőségem, és erőm sincs annyi, mint neki. Tapasztalataival is könnyen leverne, ráadásul gyakran eszembe jut, hogy amúgy őt tisztelnem kéne. De nem tudom.

-Ne hívj rohadéknak...-Köptem le, mire először elfintorodott, majd egy másodperccel később rám sziszegett, -komolyan, akár egy macska- és elővillantotta a hosszú fogait. Farkasszemet néztünk, fogalmam sincs mennyi ideig, de éppen eléggé hosszan ahhoz, hogy a homlokomon kidagadó ér lassan megszűnjön, bár a pulzusom még mindig az egekben volt.

-Kettőnk közül nem engem látott meg egy kislány, miközben nagyban zabáltam, igazam van?-Hangja csöpögött a gúnyból, de ezúttal már próbáltam ignorálni a szavait. Nem akartam verekedni. Még egyszer nem, senkivel sem.

-Egyszer az életben, be tudsz kussolni, Rivaille?!-Mordultam rá, hogy fogja már be a száját. Nem, még mindig nem tudom tisztelni őt. 

-Tch.-Cöccögött. A nap 90 százalékában ezt csinálja, és ebből is már rohadtul elegem van, ha nem vesszük bele az egész lényét.-Menjünk vissza.

[Reader]

Miután eltöltöttem az egész napomat azzal, hogy sorozatokat néztem sem tudtam kitörölni az emlékezetemből az ismeretlen szemeit, ezért úgy döntöttem, hogy -mivel már lehetett vagy tizenegy óra- lefürdök, aztán pedig lefekszek aludni egyet. Nem volt kedvem most hajnalig fent maradni, pedig általában ezt szoktam csinálni.

Éppen léptem ki a kádból,amikor is meghallottam egy nagyon halk, éppen csak hogy hallható sikolyt. Először azt hittem, hogy biztos bekapcsolva hagytam egy részt a kedvenc horror sorozatomból és az ment egész végig, de a másodiknál már kezdett romlani a felállított képem.

Felkaptam az aznapi ruhámat, amilyen gyorsan csak tudtam, majd kirohantam a ház elé. Még egy sikítás.

Elfordítottam a fejemet.

"Az erdő felől jött."