I'M HERE [Eren x Reader] ✔️

21. Fejezet

[Reader]

-Mi lenne, ha csinálnék kaját?-Fordultam mosolyogva Eren felé, aki eddig az asztalon pihentette a fejét, és látszólag valamin nagyon gondolkodott. Próbáltam oldani a feszültséget, ami magamban s benne egyiránt keletkezhetett a kialakult szituáció miatt, s úgy látszott egy valamennyire sikerült is.

-Az jó lenne.. Segítsek?-Viszonozta a mosolyomat, s már fel is kelt volna az asztaltól, ha én nem teszem ki kezemet ellenkezően.

-Nem kell, pihenj csak. Őrült ötlet volt az előbbi egy óra folyamatos futás olyan állapotban, mint amilyenben voltál. Most szükséged van a pihenésre, úgyhogy szerintem feküdj be az ágyadba,én meg majd felviszem neked.-Tiltakozóan összeráncolta a szemöldökét, ám még mielőtt megszólalhatott volna, én folytattam-Ennyivel már igazán tartozok.-Kacsintottam.

-Hát...Jó.

Bár látszott rajta, hogy legszívesebben tényleg segítene nekem, szigorú tekintetemet látva teljesítette a "parancsomat" és felment a szobájába, hogy aludjon egyet. Mikor látóhatáromon kívül volt, én felsóhajtottam majd nekiláttam az ennivalónknak, s hogy még inkább feldobjam a hangulatot úgy döntöttem, hogy palacsintát fogok számunkra készíteni. Remélem, szereti.

"Ő vámpír, tökkelütött." Szídtam le magamat a következő másodpercben. "Szerinted szereti? A kedvenc eledele az élő emberek vére. Vajon meddig fogja tűrni a sima ételek ízét?"

Kezeim kissé megremegtek, ahogy arra gondoltam, hogy Eren netalán tán rám is támadhat, ha túl sok ideig nem fog vérhez jutni. Becsuktam a szemeimet, és megráztam a fejemet." Nem, ő nem bántana engem. "

" A saját családját megölte."-Sikított fel bennem egy hang, amitől azonnal elkerekedtek a szemeim. Igaza van... Mégis szeretnék bízni benne,hiszen már megannyiszor megmentette az életemet.

Másfél óra alatt teljesen készen is lettem az ennivalókkal, így vettem két tányérat, raktam rájuk palacsintát, majd két kézzel vittem fel őket a fiú szobájába, aki mikor kinyitottam az ajtót egyből a hang irányába kapta a fejét, látszólag bármelyik másodpercben képes lett volna támadni. De mikor látta, hogy csak én vagyok az visszahelyezte fejét a pihe-puha párnák közé.

-Umm.. Remélem azért szereted a palacsintát.-Vakargattam meg tarkómat kissé idegesen, ugyanis számított a véleménye. Régen csináltam már ilyesfajta kaját, és nagyon örültem volna annak, hogyha ízlik neki.

Mosolyogva bólintott, igennel válaszolva arra, hogy szereti. Ez már egy jó pont volt.
Mikor beleharapott, szemei egy pillanatra elkerekedtek, s a következőben már csillogó tekintettel tömte magába a tányérján levő ennivalót, én pedig elámulva figyeltem őt. "Ennyire ízlik neki?"

-Ez nagyon finom volt.-Vigyorodott el teli pofával, amitől nekem nevetnékem támadt, s nem is fogtam vissza magamat. Elröhögtem magamat.-Mit nevetsz, huh?-Nyelte le a maradékot.

-Olyan édes voltál!-Mosolyodtam rá, amitől neki teljesen vörös lett a feje, és a következő pillanatban már el is fordította előlem azt. - Örülök, hogy ízlett.

-Otthon is saját magadnak főzöl?-Nézett vissza rám-A szüleid büszkék lehetnek rád.

Lefagyott a mosoly az arcomról. A szívem fájdalmasan dobbant egyet, amint elértek hozzám a fiú szavai, s könnyeim is megtalálták a szemeimet. Lehajtottam a fejemet.

-A...a szüleim nem élnek. Meghaltak három éve.-Motyogtam nem túl hallhatóan, ugyanis eddig senkinek sem volt erőm elmondani az igazságot. Mikor Jeanék megkérdezték a szüleimet, csupán annyit válaszoltam nekik, hogy egyedül lakok.

Eren egyik kezével azonnal magához rántott engem. Ezúttal most ő volt az, aki szoros ölelésbe font engem, és szavaival próbált meg megnyugtatni engem, kisebb-nagyobb sikerrel. Belefúrtam mellkasába a fejemet, minek következtében azonnal megéreztem jellegzetes nyugtató s egyben mámorító illatát, amely azonnal eltűntette  keserűségem nagy részét.

-Sajnálom, hogy felhoztam ezt a témát. Nem tudtam, hogy ez történt, részvétem...-Suttogott ilyesféle szavakat a hajszálaim közé, éreztem, ahogy egyik karja óvatosan simogatni kezdi a hátamat, míg másik nyakamnál állapodik meg.-Lefogadom,hogy a szüleid is olyan csodálatos emberek voltak, mint te magad. - Az én szintemre hajtotta le a fejét, és teljesen összekapcsoltatta a tekintetünket. A keze, mely eddig nyakamnál pihent hirtelen már az arcomnál volt, és a folyamatosan csordokáló könnyeimet kezdte el letörölni nedves bőrömről.

-Köszönöm.-Mosolyodtam el szomorúan. Lassan, nagyon lassan érezni kezdtem, ahogyan a szempilláim egyre nehezebbek lesznek, de még nem akartam lecsukni őket. Még látni akartam Erent.

-Aludj csak, biztos nagyon fáradt lehetsz egy ilyen nap után.-Csókolt homlokon, de jelen pillanatban még ezt sem fogtam fel kábult állapotom miatt, ami az álmosságom következménye volt. Éreztem, hogy a fiú lassan eldől az ágyon, engem pedig mellkasára helyez, továbbra is simogatva a hátamat.-Szép álmokat, [Név]. - Suttogta a fülembe.

-Neked is...-Motyogtam álmosan, s még utoljára kieresztettem egy kisebb ásítást, majd a következő pillanatban már el is aludtam, teljes biztonságban érezve magamat.