𝑻𝒐𝒈𝒆𝒕𝒉𝒆𝒓? 𝖥𝗈𝗋𝖾𝗏𝖾𝗋. /Stony/

1S▶ Megpróbálja◀

A tévében a mindennapos híradó ment. A nap nagyon lassan telt el és a hangulat is igen feszes volt a társaságban, mivel az időjárás befolyásolása hatott rájuk. Bruce és Natasha együtt tévéztek, Tony a műhelyben, Steve pedig az edzőteremben raboskodott ezen a mán. Tony ami alatt fejlesztgette a páncélját és a csapat fegyvereit, átgondolt pár dolgot. Az elején igazi istencsapásásnak gondolta a társaságot Rogersszel azon az estén, majd kezdett feloldódni. Igaz, az egész teret belengte a rock, de még hangosabban csengett a fülében a másik nevetése és hangja. Szemeivel látta újfent a mosolyát. Orrában megjelent az a jellegzetes kölni, dezodor és egy megnevezhetetlen illat, ami jó érzéssel párosult. A száján pedig érezte azokat a puha ajkakat, amik olyan sokszor érintették azon az estén, ami örökre nyomott hagyott benne. Az egész lénye bizsergett a gondolattól - mivel erre a kellemes emlékre visszagondolt. Mégis a fejében rikácsolt egy hang, aki azt üvöltözte, hogy 'elrontottad és nincs reményed'. Ez keserű szájízt hagyott az ízlelőbimbóin...
Steve olyan erősen ütötte a zsákot, mint még soha. Mindenre visszagondolt ami nyomta a lelkét és kivezette onnan, majd a zsákba eresztette. Azt hitte, hogy az életében azon az estén mindent megkap amit csak kívánt, de inkább csak még jobban elrontotta azt. Pár ütés és megint tönkretesz egyet...
❝
- Figyelj, Tony. Szeretnék veled valami nagyon fontosat megbeszélni... - közbe vágtak.

- ARRÓL az estéről, igaz? - itt a másik bóintott - Megnyugtathatlak, hogy nem emlékszem semmire se tisztán. Ittam pár pohárral és csak az cselekedett felettem. - a végére már kiabált Stevevel, aki rémülten és csalódottan pislogott vissza rá.

- Hát jó. - lehorgasztotta az orrát és kicsoszogott a konyhából.❞

Ekkor a jobb kezével beleboxolt a zsákba, mire az hatalmas puffanással csapódott a falnak, majd le a földre. Pár másodpercen belül a belsőség szivárogni kezdett. Nagyokat lihegve csúszott le a földre az egyik oszlopnál, majd döntötte ahhoz a fejét. Behunyta a szemeit. Fülében hallotta a lüktető vért ami nem akart csillapodni. Szerette Tonyt, de egyben gyűlölte is. Egyáltalán nem a harag égette a szívét, inkább az, hogy nem kaphatja meg. Nem lehet ez az ember az övé és ez irritálta. Minden egyes percét a társaságában akarta tölteni. Érezni szerette volna, hogy valaki viszont szereti őt és nem csak plátói a dolog... Számára piszkosul az volt. Léptek hangja ütötte meg a fülét, mire kinyitotta tengerkék szemeit.

- Hát, veled meg mi van? - hallotta meg régi barátja hangját, amin elmosolyodott.

- Semmi, Buck. - rázta a fejét. A vizéért nyúlt, majd felbontotta és nagy kortyokat ivott belőle.

- Nem így látom. - mutatott a kiszakadt zsákra. - Mi van veled? Egy ideje eléggé... Hogy is mondjam cseszett a kedved. - tette karba a kezeit.

- Csak az időjárás. - vont vállat.

- Tegnap kánikula volt. - nézett rá értetlenül.

- Akkor jó is volt a kedvem.

- Tegnap is itt voltál. Estére hattal kevesebb lett ezekből. - biccentett megint a kilyukadt tárgy felé. - Ne etess már! Körülbelül kilencven éve ismerlek! - a végén mind a ketten felnevettek. - Nekem nem tudsz jól hazudni. - ment oda hozzá, majd leült mellé. - Na ki vele.

- Buck, tényleg nincs semmi! - csóválta a fejét, majd megint beleivott a vízbe.

- Tony? - a kérdésre kiköpte a folyadékot a szájából és köhögni kezdett. - Tudtam. - mosolygott rá a szőkére győzelemittasan.

- Ho...? - nem tudta befejezni a mondatot, mivel Bucky félbeszakította.

- Egyik este bementem hozzád, mert nálad maradt a töltőm. Tudtad, hogy szoktál álmodban beszélni?

- Ahj... - felhúzta a térdeit és ráhajtotta a fejét.

- Hé, mi az? - tette rá a hátára a kezét - Mesélj, mi bánt. Lehet tudok segíteni.

- Jó. - sóhajtott és megint neki döntötte a fejét a falnak. - Az egész egy estén kezdődött, mikor mind a ketten megnyíltunk a másiknak és hát... Jó, csókolóztam vele. Nagyon örültem, mert azt hittem, hogy viszont szeret, de mikor meg akartam vele beszélni, azt mondta, hogy a pia beszélt belőle és nem emlékszik a dolgokra tisztán. - hadarta el egy szuszra.

- És neked pedig ez fájt?

- Pontosan! - kezdett el lelkesen bólogatni.

- Nem lehet, hogy azt csak azért mondta, mert megijedt? Neki is új az egész biztosan.

- Megijedt volna? De mitől?

- Hát az érzéseitől! - lépett be a terembe Natasha is. - Könyörgöm beszélj vele még egyszer! Tony csak beijedt a helyzettől!

- De ha akkor beijedt, akkor miért mondta a mai napon, hogy nem akar még barátságot sem tőlem?! - csattant fel. - Sőt, ha nagyon pontos akarok lenni: „Köszönésnél nem több, ha nagyon szívéjes vagyok."! - az utolsó szavakat már ordította. Mikor látta a két ijedt arcot, visszavett. - Bocsánat, csak nagyon érzékeny a téma. - sütötte le a szemeit. Léptek megint szemből.

- Figyelj. - nézett fel. Látta, hogy a nő előtte guggol. - Menj és beszélj vele négyszemközt. Ha menekülni akar, ne hagyd.

- Erőltessem rá? - vonta össze aggódóan a szemöldökét.

- Nem. Csak ne hagyd menekülni. - kacsintott rá Bucky. Steve hálásan elmosolyodott, majd mindkét barátját megölelte.

- Köszönöm. - suttogta csukott szemmel.

Tudom, rövidebb lett a rész a megszokottnál, de a publikálás után rohanok írni a HYDRA Kapitányos Stonyt! Ha minden jól megy, jön a prológus ma! ;))

-sevu