𝑻𝒐𝒈𝒆𝒕𝒉𝒆𝒓? 𝖥𝗈𝗋𝖾𝗏𝖾𝗋. /Stony/

S2▶Életjelek?◀

  A liftbe beszállva nyomta meg a megfelelő gombot, ami az egyik emeletet jelölte. Megigazgatta nyakkendőjét és késznek ítélte magát a találkozóra. A felvonó megállt s kinyitotta az ajtaját. Tony cipője hangosan kopogva jelezte az érkezését. Személye magabiztosságot és határozottságot sugallt. Hiába nézett ki olyannak, belül félt. Tudta, hogy ez az utolsó esély arra, hogy végre Fury elengedje őket. Ha most nem, akkor soha nem fog megtörténni.
Elért az üveg ajtóig. A jobb oldali, falra szerelt szerkentyűbe beírta négy számjegyből álló kódott, mire az önmagától működő ajtó szélre húzódott. Stark háta mögé tette a kezeit és úgy sétált az asztal elé. Szóra nyitotta a száját, de Nick megelőzte:

- Nem – jelentette ki nemes egyszerűséggel. Szemét egy lapon legeltette.

- Hogy érti, hogy nem? – háborodott fel a milliárdos.

- Úgy, hogy nem – nézett végre rá – Stark, megbeszéltem magával már nem egyszer! Nem és nem! Maguk szuperhősök, nem pedig civil, munkás emberek! Nem engedhetem meg magának, hogy elmenjen vakációzni, mikor a világ sorsa rajtuk múlik! – förmedt rá Vasemberre.

- Először is, nem csak rajtunk múlik – ejtette ki nyugodtsággal a szavakat – Másodszor pedig, nem azért jöttem magához már sokadszorra, hogy visszautasítotson! Igenis, megérdemeljük egy kicsit a kikapcsolódást! Ott vannak még más módszerek is arra, hogy valamilyen katasztrófát megállítson.

- A Bosszúállók az egyetlen módszerem – állt fel az asztaltól.

- Nem – csóválta a fejét – Csak minden piti dologhoz minket hív. Minek magának hatalmas harcierő, ha itt vannak a hülyék, akiket bármikor ugráltathat? – kezdett el sétálni.

- Fejezze be, Stark! Maga sem tudja, hogy mit beszél!

- Nem-e? – mosolyodott el – Ismétlem. Nem azért jöttem ide, hogy még egyszer elutasítson.

- De muszáj leszek még utoljára nemet mondani magának! – szemeztek egymással.

- Én pedig addig nem hagyom abba, amíg el nem enged! – emelte fel a hangját. Ezután egy csend követte a párbeszédüket. Az utolsó mondatát még maga se vette komolyan. Nick Fury gondolkozott.

- Rendben. De csak kizárólag három napra! Semmi több! – emelte fel az ujját.

- Nem is kell ennél – vont vállat elégedetlen – De... – itt félbeszakította a zsenit egy hatalmas robbanás. Mind a ketten az ablakhoz siettek. Ott csodálkozva látták, hogy a Bosszúállók tornyát megtámadták. Nem tudták ilyen messziről beazonosítani.

- Na látja! Ezért nem engedem el! Mit csináljak az embereimmel ilyen esetekben?! – az igazgató még fojtatta volna, de Tony kiugrott az ablakon és magára öltve a páncélt repült a veszély forrása felé.

- Péntek. Kik ők? – kérdezte az MI-től.

- Ismeretlen, uram – felelte a hang.

- Van sebesült?

- Igen, uram. Rogers Kapitány életjelei gyengék – felelte Péntek. Erre Stark mégjobban rákapcsolt és repült minden erejével a torony felé.

- Hol van? – ért oda az épülethez. Egy hatalmas hajó csapódott a toronyba, ami valahol égett, valahol mégjobban rombolt.

- Tizenhatodik emelet – erre kétségbeesetten repült oda a megfelelő szinthez. Beugrott az ablakon, de füstön kívül mást nem látott.

- A többiek? – indult el valamerre – Hőtérképet!

- A csapat többi tagja azonosíthatatlan helyen tartózkodik. Nem érzékelem őket, uram! – itt még jobban megijedt. Lassan odajutott Stevehez is, aki eszméletlen volt.

- Ne, ne ne – mondogatta, mintha ez bármit is segítene – Életjelek?

- Pulzusa még van, de elájult. Sok helyen zúzódás található a testén és van egy szúrt sebe is.

- Hol?

- A jobb karján, uram – amilyen gyorsan, csak tudta úgy bontakoztatta ki a ruhájából a szerelmét. Tényleg volt egy szúrt seb, nem is kicsi.

- A többieket akkor nem tudod? – egyenesedett fel.

- Nem észlelem őket. Fogalmam sincs, hogy hol vannak – felelte. Ekkor Tony döntést hozott. A kezeibe vette nehézkesen Steve ájult testét, majd megindult az otthona felé. A nagyon, de nagyon régen látogatott otthona felé...