𝑻𝒐𝒈𝒆𝒕𝒉𝒆𝒓? 𝖥𝗈𝗋𝖾𝗏𝖾𝗋. /Stony/

S2▶ Tehetetlenség◀

A lépcsőkön rakta felváltva a lábait, majd végül leért a műhelyébe. Beírta a kódot, majd szétnézett a sötétbe olvadó tárgyakon. Tapsolt kettőt, amivel jelezte a rendszernek, hogy ideje lenne felébredni a hosszúra nyúlt téli álomból. Büszkén elmosolyodott, ahogy hallotta, ahogy minden kisebb-nagyobb kijelző is bekapcsol és működésbe lép. Egy nagy hangzavar kíséretében aktiválódott minden és használható késszé vált. Lehuppant a gurulós székébe és kezébe vett egy alufóliából összegyűrt golyót.

- Péntek... – szólította meg az MI-t, miközben tanulmányozta a sok helyen hibás tárgyat.

- Igen, uram? – lengte be a műhelyt a kedves hang.

- Mit rontottam el? – sóhajtott fel, mikor megkérdezte már hangosan is az őt sokat foglalkoztató kérdést.

- Mármint, Steve Rogers Kapitánnyal kapcsolatban? – erre hümmögött egy sort – Nem hallottam veszekedést maguk felől már egy jó ideje.

- Akkor mi történt? – motyogta halkan – Olyan idegen volt velem! Mintha... Mintha nem is ismerne igazán. Rám támadt! Rám! – kelt ki igazán magából és felállt maga mögött hagyva a székét.

- Lefuttassak egy vizsgálatot, uram? – kérdezte segítőkészen az MI.

- Le – vágta rá, majd sóhajtott – Hátha kiderül, hogy pontosan miért is ilyen... – húzta el a száját a kellemetlen emlékek hatására – A többiekről tudni valamit?

- Nem, uram. Hiába kerestem őket – ez pedig csak jobban romlasztotta Tony kedvét.

- Ez is egy hatalmas gond... A Bosszúállók tornyát megtámadták, és a csapat eltűnt, kivéve engem meg a Kapitányt; aki – vett egy nagy levegőt – teljesen kifordult magából és csak nyugtatók segítségével lett passzív! – állt fel a székből, s ennek következtében az ülőalkalmatosság hátra lökődött a falnak, majd egy koppanással állt meg. Kapkodta a levegőjét idegességében és rácsapott egyet az asztalra – Fogalmam sincs mit tegyek! Előtte jól megvoltam egyedül, de most elképzelni sem tudom azt! Rajtam múlik sok ember sorsa; a nagy, hatalmas Vasemberen! – beszélt gúnyosan. Ezután nagyot sóhajtott – Tanácstalan vagyok és kissé reményvesztett...

- Uram – szólt a gondolatai közé a segéd – Próbálkozzak tovább a Bosszúállók bemérésével? – ajánlotta fel.

- Igen – válaszolt halkan és idegesen – De ez csak a második feladat legyen. A legelső, hogy megtudjam, mi történt Steve Rogersszel.

- Értettem! – vette tudomásul, majd ezután megint magára maradt a zseni. Szomorúan gondolt vissza azokra az időkre, amikor még minden rendben volt. Arra az éjszakára, a boldog pillanatokra, a családjára... Most pedig minden szétesett körülötte. Teljes mértékben magára van utalva és ez megrémíti. Tőle függ maximálisan minden, ezért tilos elbuknia ezt a harcot. Túl váratlanul érte őt ez a támadás, és a vele járó zűrzavar. Nem tudta, hogy hogyan is kezdjen bele a keresésbe, mivel úgy eltűntek a többiek, mintha soha nem is léteztek volna. Nem tudta azt sem, hogy mit fog csinálni a szerelmével, akivel biztosan történt valami, mivel oktalanul soha nem lenne ilyen. De vajon mi lehet az? Amikor rátalált, elég rossz állapotban volt. Lehet, hogy ez valami összetettebb dolognak volt köszönhető?

- Ahj – dörzsölte meg a szemeit. Ahogy egyre inkább gondolkozott, annál inkább terjedt szét a tehetetlenség érzete a zseniben, ami idővel kezdte megőrjíteni őt. Az itt a kérdés, hogy hogyan fogja ő ezt megoldani?